A Zene 9. (1928)

1928 / 11. szám - Floresztán: A négy házsártos (Operakritika)

A Z­E­N­E házasulandó fiúknak sem szabad hazulról eltávozniok. Igazán nincs szük­ség holmi háztűznéző látogatásra, ezt majd elintézi a szülői bölcsesség, ha eljön az ideje. Untig elég, ha a fiatalok az oltár előtt találkoznak. Az asszonyok — természetesen — egy kukkot sem ellenkeznek, de titokban összehozták a fiatalokat, akik csakhamar megszeretik egymást. Mikor az apák felfedik a cselt, vége lesz a házasságnak. Haszta­lan minden könyörgés, házsártosék engesztelhetetlenek. De amikor rá­eszmélnek, hogy a rajtuk esett sérelmet csak házassággal orvosolhatják, nagy zsörtölődés után megadják a beleegyezésüket. Goldoni vígjátékának folyamatosságát, gördülékeny tempóját elnyújtja Wolf-Ferrari muzsikája. Pedig mnden készsége meg van hozzá, hogy mozarti könnyedséggel segítse át a zenésített cselekményt az akadályokon, ez még sem sikerült teljesen. A vígopera zenei stílusa fesztelenebb moz­gékonyságot igényel. Ebből a szempontból a Susanne titka sokkal jobban sikerült, amely határozottan értékesebb a „Kíváncsi nők“-nél is, mert több benne az eredetiség. „A négy házsártos“ zenéje ellenben egyéniség nélkül való stílustalan konglomerátum, eklektikus kompozíció, amelynek lehet ugyan mentsége a sziporkázó szellem és a modernekkel szemben szinte tüntető friss és üde dallamossága, jó hangzásának pazar bősége. Viszont párbeszé­dei hosszadalmasak, zenei humora nem éri el Verdi magaslatát, noha jó néhány reminiscenciából nem csinál lelkiismeretfurdalást az elmúlt száz­ötven esztendő halhatatlan vígoperaszerzőivel szemben. A partitúra kidolgo­zása azonban művészi. Az egyes alakok és komikus helyzetek zenei jellem­zése, a dialógusok aláfestése, az olaszos népmotívumok beleszövése és találó alkalmazása és a négy házsártos férj dörmögő basszuskvartettje vérbeli muzsikusra vallanak. Kétségtelen, hogy az Operaház műsorának gazdagodását jelenti ez az újdonság. Ha nem is jelent számunkra annyi értéket, mint egy eredeti, egyéni jellegű opera, mindenesetre Goldoni genieje elismerésre kötelez ben­nünket. A zene pedig minden szekunder értéke mellett is kedvesen humo­rizáló, szórakoztató élvezetet nyújt, olyant, amilyenre a mai új rétegű közön­ségnek szüksége van, hogy közeledjék az operához. A darab külkiállítása minden igényt kielégíthet s ez Oláh Gusztáv érdeme. A dekorációk és kosztümök festői megoldása mellett pompásan érvé­nyesül Szemere Árpád művészi fantáziája. A színpad eleven élete, a szerep­lők stílusos játéka és a mulatságos együttesek a kitűnő színpadi vezetőt dicsérik. A szereposztás azonban nem egészen kifogástalan. Medek Anna súlyos művészi egyéniségét nem szabad ilyen műfajban exponálni. Annál jobban sikerült a címszerep négy basszistájának összeválogatása : Dalnoky, Komáromi, Szende és Venczell személyében. A hölgyek között Szabó Lujza találta el a leghelyesebb tónust. Szárnyaló hangja és élénk játéka művészi öntudattal voltak teljesek. Kitűnő komika Bársony Dóra és Halász Gitta, az epizódszerepekben méltók az elismerésre. Sándor Mária, Somló József és Rössler Endre. Lányi Viktor fordítása mestermű. A zenei betanítást Fleischer Antal végezte — kitűnően. A bemutató­n sikerült: a közönség vidám hangu­latban kacagta végig az estét és a felvonásközökben zajosan ünnepelte a közreműködőket. Floresztán.

Next