A Zene 9. (1928)
1928 / 11. szám - Sonkoly István: Az orosz zenéről
A ZENÉ letes fölépítésében. Polifon szerkesztésben Glazunovot az oroszok közül csupán Tajenev közelíti meg. Harmóniai és hangszerelési hatásaiban egyébként nem jut Wagnernél és Franck Cézárnál tovább. Rachmaninoff, bár Csajkovszki talajában gyökerezik, franciássága következtében átvezet a legújabb korba. Franck Cézár és kortársainak színeivel vonja be palettáját. Hatásos, virtuóz, egyben poétikus szerzemények írója.** Ezután roppant átalakulás történik az orosz zenében. Szerzőik, mind a konzervatívok, mind a modernek, teljesen a párisi divatnak hódolnak. A különbség mindössze az, hogy a konzervatívok még Delibes, Frank, d’ Indy, míg a modernek Debussy és követőivel jutnak szoros kapcsolatba. Közöttük Szkrjabin, Sztravinszki, Prokofieff és Mjaskovszki a legérdekesebbek. De az oroszok párisi kapcsolata kölcsönösségen alapszik. Sehol sem fogadják oly szívesen az orosz zenét, mint Párisban. A párisi komponisták viszont hatás alá kerülnek. Még Debussyről is azt mondták a korabeli kritikusok, hogy — bár elkerülte a germán mithoszt, de — beleesett az oroszba. A kölcsönhatást nem lehet csupán a bolsevizmus következményének tekintenünk. Szkrjabin és Sztravinszki már a háborút megelőző esztendőben Debussy művészetének hódolói. Az orosz emigránsok eleinte Berlinbe, majd tovább Párisba özönlöttek. Zeneiskolát is alapítanak. Ez lehetővé teszi nemcsak az ott nagy számban élő oroszoknak honfitársaiknál való tanulását, hanem megkönnyíti a külföldieknek az orosz művészet megismerését is. Szkrjabin impresszionista motívumtechnikával dolgozik. Kompozícióiban dionüzoszi hangulat, régi hősköltészet inkarnálódik. Neve szoros asszociációba jutott a színfényzongorával. Sztravinszki művészetét nehéz jellemeznünk. Ugyanis nincs Sztravinszkinek egy sajátságos, céltudatos, egyenes vonalban futó stílusa, mely bármi más stílustól megkülönböztetné. 1910-ig bezárólag a többi orosz szerzők módjára dolgozik, 1914-ig Debussy ihleti, 1914-től a népi zene pajkos, sokszor vaskos humorát érezteti. Zenéjéből eliminál minden szenzualitást, a melódia ősi primitívségét gazdagon buzogó ritmusa élteti. Nem riad vissza az ütemnemek állandó változtatásától sem, sőt az egyszerre fölhangzó többféle ritmus (poliritmika) is alkalmazásra talál nála. A fúvó-, valamint az ütőhangszerek nagyobb szerepet kapnak, mint a vonósok, ezek nem is illenek érzelmes tónusukkal ehhez a karikírozó zenéhez. A legújabb időben Pergolesi, Bach, Händel motívumait éleszti fel a mai kor ízlésének megfelelő hangszerelésével. Sztravinszki, bár az orosz balett rajongója, mégis sokféle hatás látszódik rajta.Az amerikai jazz-zene ritmusa, némely hangszerelési hatása, továbbá az új francia zene is inspirálja. Az oroszok Sztravinszkit elidegenedett orosznak tartják, akiben a faji atavizmus vitalitása keveredik sok idegen hatással. Miután Sztravinszki kaméleon módra más és más színben mutatkozik, nem mondhatunk róla még végleges ítéletet. Még nem tudjuk, hogy mai stílusa végleges lesz-e, vagy ezt is ugyanúgy megtagadja, mint előző dolgozási manierjait. Épúgy Prokofieff sem tagadhatja el újorosz mivoltát, előszeretettel használja ő is a rikító, vaskos, lármás hangszíneket. De ez a barbár erő megdöbbenti, elismerésre . Esti miséje az egyik legszebb egyházzenei kompozíció. Az egyházi zenében Kosztolszkinak, a kiváló kóruskomponistának méltó utódja.