A Zene 16. (1934-1935)
1935 / 9. szám - Népszerű zenetudományi fejezetek
A ZENE * 141 NÉPSZERŰ ZENETUDOMÁNYI FEJEZETEK A tonalités egy akkordsor, egy dallam vagy egy akármilyen kompozíció ama jellegzetessége, mely azt érezteti velünk, hogy az egy bizonyos hangnemhez tartozik úgy, hogy e hangnem alaphangja (tonikája) a tengelye az akkordsornak, a dallamnak, vagy a mondott kompozíciónak. Ezt a tonalitást modulációkkal — hangnemi kitérésekkel — gyöngíthetem ugyan, de rokon hangnemek céltudatos csoportosítása csak erősítheti a főhangnem tonalitásának megalapozottságát. A tonalitás úgy keletkezik, ha a szokásos dur-moll tonalitással szemben egy olyan újfajta tonalitás lép fel, melynél egy akármilyen hangsor — tizenkétfokú kromatika, egész hangú skála stb. — valamelyik hangja (vagy hangzata) lép előtérbe, mint centrális hang, (v. akkord) helyettesítvén a klasszikus tonalitási rendszer tonikáját. A modern muzsika ellentábora az atonális zenét úgy értelmezi, hogy annak nincs semmiféle hangneme ; az »atonalitás« tehát : »hangnemkívüliség.« Monódia alatt a mai zenei praxisban olyan kíséretnélküli egyszólamú zenét értünk, amely keletkezésekor is ment volt minden harmonikus kapcsolattól. Ilyen monódikus ének a gregorián ének, valamint a magyar népdal. De monódiának nevezzük azt a hangszerkíséretes éneket is, mikor a kísérőhangszer, a lant, a kézi orgona, a hegedű, harmóniák teljes mellőzésével unisono, vagy akár párhuzamos oktávákban halad a vezető dallammal. Homofón tétel keletkezik, ha a dallamot kísérő szólamoknak igen alárendelt jelentőségük van : harmóniákat töltenek ki, vagy figurákká felbontott harmóniákkal fonják körül a dallamot. Legegyszerűbb példa : olyan dalkíséret, melynek figurái egyszerű felbontott hangzatokból adódtak. Természetes, hogy a homofón tétel nagyon sok szólamú is lehet, csak az a lényeges, hogy a szólamoknak hangzatkitöltő legyen a szerepük. Ezzel szemben polifónia keletkezik, ha a dallam köré vagy alá helyezett szólamok kilépnek alárendeltségükből és önálló vonalvezetést nyernek. Polifon stílus és kontrapunkt-stílus szinonimák. A polifónia legszebben érvényesül az ellenpontos művészet legjelentősebb két műfajában, a kánonban és a fugában. * All. század zeneelmélete a hangrendszert a »Gammá«-tól a nagy G hangtól kezdődően három oktávnyira méretezte. Ez a három oktáv felelt meg az egyházi muzsikában szereplő férfi- és gyermekhangok terjedelmének. E hangrendszert Arezzói Guido bencésrendi szerzetes — ki Szent István királyunk korában élt Rómában — öt hexakordra, hat hangból álló hangsorra osztotta fel, olyképen, hogy a hexakord harmadik és negyedik foka között mindig félhangot — kis másodlépést — énekeltetett növendékeivel. Egy latin vers kezdő szótagainak felhasználásával — a vers Szt. Jánoshoz szóló könyörgés, hogy óvja meg az énekest a rekedtségtől — a hexakord hangjainak nevet is adott, a latin államokban ma is használt ut*) re, mi, fa, sol, la, (si) megjelöléseket. De núg a mai énekpraxisban az ut mindenkor a c hang a mi-fa pedig az e-f hangok neve, addig Arezzoi Guido ut-tal a háromoktávos hangterjedelem ama hangjait jelölte meg, melyektől számított mi-fa távolság kis másodlépéseket ad, így tehát ut volt nemcsak a c hang, hanem az / és a g is. *) A nehezen kiejthető ut szótagot később a könnyebben énekelhető do-val cserélték fel.