A Zene 25. (1943-1944)

1943 / 3. szám - A Rádió zenei tervei

A ZENE Mozart Szöktetését vezényelte. Ven­dégszerepeit még­ Szófiában a Ham­burgi Operaház; Schmidt-Isserstedt Hans vezényletével szintén a Szök­­tetéssel és a Varázsfuvolával. Zene­kari hangversenyeket is vezényeltek német karmesterek. Orthmann műso­rán ismerte meg Szófia közönsége Bruckner III. szimfóniáját. Ugyan­ezen a műsoron szerepelt Kuteff bolgár zeneszerző »German« c. szim­fonikus költeménye. Böhm Carl, a bécsi operaház igazgatója a IX. szim­fóniát vezényelte, Szvarowsky pedig Roger Mozart variációival és a Halál és megdicsőüléssel aratott sikert. Graupner-zene napok Dannstadtban. Ma kevesen ismerik Graupner Chris­­tophot, pedig Bach-nak egyik nagy­­tehetségű kortársa volt. Kuhnau nö­vendéke, később a hamburgi operá­nál működik mint cembalista, végül Darmstadtba kerül mint udvari kar­mester. Kora egyik legnagyobb zene­szerzőjének tartotta. Itt kantátákat, szimfóniákat, ouvertüröket, koncer­teket, operákat, zongoradarabokat stb. Híre olyan nagy volt, hogy Kuhnau halálakor őt is meghívták Lipcsébe Thomas-kántornak. Ekkor azonban, szembekerült Bach János Sebestyén­nel, aki szintén pályázott erre a nagynevű elődök által megszentelt ál­lásra. Mindkettőnek egy kantátát kel­lett írni. Baché lett a győzelem Darmstadtban Graupner-zenenapok­­kal hódoltak a 17. század német zeneszerzője művészetének. Számos Graupner mű között előadták azt a kantátát is, amellyel pályázott e német mester a lipcsei kántorátusra. Ugyanakkor elhangzott Bach 22. kan­tátája is, amellyel Bach megszerezte az állást Graupnerrel szemben. Operaélet Zágrábban. A fiatal hor­­vát állam fővárosában rendkívüli mértékben fellendült az operaélet. A múlt évadban előadták Wagner Rajna kincse c. dalművét és bemu­tatták Werner Egri Columbusát. Az olasz operákat Respighi Lángja és Cilea Francesco Adrienne Lecouv­­reur-je képviselte. Műsoron tartottak három nagysikerű horvát operát is: Gotovac Eros a kópét és «Mo­­rana« c. dalműveit és Boris Papan­­dopulo Napvilág c. operáját, Rondo ostinato rézfúvókra. A ná­lunk is ismert fiatal német zene­szerző, Berger Theodor érdekes művét mutatta be a bécsi­­trombita­kórus . A művet, melynek címe: Rondo ostinato — a szerző 10 trombitára, 8 pozonra, 2 basszus tubára és ütőhangszerekre írta. Értékes cembalo a bécsi művészet­történeti múzeumban. A bécsi mű­vészettörténeti múzeum legújabb be­szerzése egy 1769-ből való cembaló, melyet a híres párisi mester, Pascal Taskin készített. A remek hangsze­ren a Pallavieini palotában korabeli művekből hangversenyt adtak. BELFÖLDI HÍREK ♦♦♦ A Forray K­arakó­rs vidéki hang­­versenyútja. Forrai Miklós egyik cél­jául tűzte ki, hogy a kórusirodalom remekműveit kamarakórusával a vi­dék részére is elérhetővé tegye és azokat népszerűsítse. Ezen terve ki­vitelének jelentős állomása volt a Kamarakórus 18-i mohácsi és 23-i rimaszombati hangverseny útja. A mo­hácsi délutáni diákhangverseny és esti nyilvános hangverseny lelkes si­kere megismétlődött a rimaszombati hangverseny alkalmával. A mohácsi hangversenyen Gyurkovits Mária is fellépett szólószámokkal. Forray Mik­lós valamennyi mű előtt rövid is­mertetőt tartott, Arcadeli, Viadana, Bach, Friderici, Isaac, Cherubini, Le Jeune és Lassus madrigáljai és mo­tettái után Bartók, Bárdos és Kodály műveit adta elő a kamarakórus. »Magasabb szellemi színvonalért« címen érdekes hangversenyekkel egy­bekötött előadássorozatot rendez egyik legnagyobb főiskolai és egyetemi tár­sadalmi egyesületnek, az Americának Trans-Danubia korporációja. A tudás 47

Next