MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 02. ÉVFOLYAM (1953)
1953 / 1-2. sz. - DOBROVITS ALADÁR: Sztálin elvtárs nyelvtudományi cikkei és a stílus kérdései
SZTÁLIN ELVTÁRS NYELVTUDOMÁNYI CIKKEI ÉS A STÍLUS KÉRDÉSEI .Sztálin elvtárs zseniális és a történeti-társadalmi tudományok számára megújhodást jelentő nyelvtudományi cikkeinek tanulmányozása és felhasználása terére engem tulajdonképpen egy gyakorlati adott probléma vezetett. Még annak idején, 1952. januárjában rendezte meg az Iparművészeti Múzeum kiállításai felett Társulatunnk Iparművészettörténeti Szakosztálya az első, azóta tradicionálissá vált nyilvános vitáját, amikor is a felvetett kérdések és szempontok között úgy éreztem, hogy az egyedüli helyes tájékozódási irányt a Sztálin elvtárs tanulmányaiban lefektetett megállapítások szolgáltathatják. 13 vitában való hozzászólásomat tehát Sztálin elvtárs megállapításaira építettem, ez a hozzászólásom, ha lerövidített formában is, megjelent a Szabad Művészet hasábjain. Azért tartottam szükségesnek mindezeket elöljáróban elmondani, mert az eredeti ad hoc probléma felvetése közben kialakult nézetem további kifejtése közben kénytelen leszek nem egy helyen ismétlésbe bocsátkozni, olyan gondolatokat, megállapításokat idézni, melyek talán már ismertek az olvasók egy része előtt, másrészt figyelmeztetni arra, hogy noha jogos az a vád, hogy műtörténetünk jelenlegi hiányosságai nagyrészt onnan származnak, hogy a sztálini megállapítások alkalmazása és azok megvitatása szaktudományunkban még nem történt meg a megfelelő formában és keretek között, a kezdeményezések e tekintetben megtörténtek és remélhetjük, hogy megindul a kérdés alapos megvitatása és szűkebb szaktudományunk egyes problémáinak terére való alkalmazása. A problémák felvetésének elszigeteltsége, a vita megindulásának hiánya műtörténetünknek annál is súlyosabb adóssága, mert ugyanakkor a rokontudományok közül éppen az irodalomtörténet terén a vita teljes élénkségében, mondhatnók nem egyszer teljes szenvedélyességgel megindult, eredményei és szempontjai nem egy tekintetben a mi tudományunkra is alkalmazhatók, ám azt is megállapíthatjuk, hogy éppen ez az irodalmi vita a kérdést nem egy tekintetben zsákutcába vitte, éppen egyoldalúsága miatt. Olyan zsákutcába, melyből csak a művészet, a művészettörténet szempontjai által való megvilágítás útján lehet megtalálni a kiutat. Röviden meg kell ismételnünk a fentebbiekben idézett helyeken tett megállapításokat, hogy továbbhaladhassunk. Mivel az irodalmi vita elsősorban az irodalom feltételezett nem felépítmény jellegű tényezői körül folyt, leghelyesebb, ha a művészetnek egy olyan ágából indulunk ki, ahol ezek a feltételezett nem felépítmény jellegű tényezők a legnyilvánvalóbban felismerhetők, az iparművészetből. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy mit értünk iparművészeten. Ez a fogalom meglehetősen tisztázatlan, nem egy szempontból erősen vitatott. Természetesen nem elégedhetünk meg a polgári művészettörténet olyan fajta megállapításaival, hogy aműalkotásoknak az a csoportja, amelyeket sem az építészet, sem a szobrászat fogalmi körébe nem lehet beilleszteni, az iparművészet körébe tartozik, márcsak azért sem, mert az iparművészet körébe tartozó számtalan műalkotás egyúttal a szobrászat, a festészet, sőt némely esetben akár az építészet fogalma alá tartozhat. Mi a következőkben iparművészeten a műalkotásoknak azt a csoportját értjük, amelyek egyúttal használati tárgyak is lehetnek vagy használati tárgy típusából fejlődtek, illetőleg annak jellegét megőrzik, továbbá azokat a műalkotásokat, melyeknek előállítása a használati tárgyak előállításánál szokásos technikával történik és avval szorosan összefügg. Az iparművészet jellegének megítélésénél Sztálin elvtárs megállapításaiból indulhatunk ki. »Az alap : a társadalom gazdasági rendje, a társadalom fejlődésének adott szakaszában. A felépítmény : a társadalom jogi, vallási, művészeti és filozófiai nézetei és az ezeknek megfelelő politikai, jogi és egyéb intézmények. Minden alapnak megvan a saját, neki megfelelő felépítménye . . . Ha megváltozik és megszűnik az alap, akkor nyomában megváltozik és megszűnik a felépítménye, ha új alap jön létre, nyomában létrejön a neki megfelelő felépítmény. ... Az alap éppen azért hozza létre a felépítményt, hogy ez szolgálatára legyen, hogy tevékeny segítséget nyújtson neki kialakulásában és megerősödésében, hogy tevékenyen küzdjön a régi, ömmagát túlélő alapnak és régi felépítménynek felszámolásáért.« A művészet felépítményjellege tehát a megállapítás alapján vitán felül áll, és magától értetődik, hogy ez a megállapítás összhangban áll a lenini tükröződési elméletnek a művészet területére való alkalmazásával is. Csak — éppen az irodalmi vita tanulságai alapján —arra is rá akarunk mutatni, hogy ez a megállapítás nem tartalmaz egyelőre esztétikai értékelést (illetőleg a marxista esztétika értékelési szempontjai ebből következnek), ez a megállapítás nem függ a műalkotás művészi fokától. Nemcsak a kiemelkedő műalkotás felépítményjellegű, de a tizedrangú, a tucatalkotás is. E megállapításból a műalkotás osztály jellege is világosan áll előttünk. Amilyen világos ez a megállapítás a képzőművészet esetében, az iparművészeti alkotások esetében további kiegészítésre szorul. Ezek ugyanis legtöbbször egyúttal használati tárgyak vagy eszközök is lehetnek, azok jellegével bírnak vagy azok típusából fejlődnek ki. A probléma további megoldását is Sztálin elvtárs fejtegetései adják. »A nyelv. .. elvileg különbözik—mondja — a felépítménytől, nem különbözik azonban a munkaeszközöktől, teszem azt a gépektől, amelyek egyaránt szolgálhatják mind a kapitalista, mind a szocialista rendet.« Használati tárgy és műalkotás, használati tárgy és dísztárgy tehát nem merev, hanem dialektikus ellentét-