MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 07. ÉVFOLYAM (1958)

1958 / 4. sz. - TANULMÁNY - FARKAS ZOLTÁN: Medgyessy Ferenc emlékezete

ket ahhoz a maradandó képhez, melyet szobrai nyúj­tanak , innét közvetlen hatása. Vele az emberi létet érezteti, melynek mindnyájan átmeneti részesei vagyunk. Medgyessy nem keres hozzá magyarázatot és nem pró­bál rajta kívül helyezkedni minden ízében pogány művészetével. Szellem és test olyan áhítattá forrnak benne össze, mint minden igazi művészetben. Ennek az áhítatnak ereje vezeti a végtelenséghez. Ahhoz a felemelő érzéshez, mely a naturalizmus és impresszionizmus korának művészetében csak nagyon ritkán jelentkezett. Szavakba foglalni nem lehet, magyarázgatni meddő kísérlet volna, de alig van ember, akiben nem támadna fel néha saját kicsinységének érzése a világ véghetetlen nagyságával szemben, aki legalább egy pillanatra meg nem sejtené, hogy benne és általa örök és kifürkészhetetlen végzet teljesedik be, hogy csak parányi része valami megdöbbentően nagy­nak, amit inkább érezni, mint érteni tud. Fölötte jellemzőek művészetére síremlékei is. Bennük találkozott a halállal. Síremlékek Medgyessyt teljes kifejlődésének korában kezdték foglalkoztatni, 38 éves volt, amikor a Kerepesi temetőben egyik sírra az elsőt felállították. Ezen fel­karjával kőoszlopra támaszkodva magába mélyedten áll egy testéhez tapadó lepellel borított nő, aki borongva néz maga elé a végtelenbe. A művész kedvelte ezt a beállítást, sokszor élt vele, utolsó síremlékén 1950-ben is ezt variálta, lágyabban, gazdagabban. De ismerjük egy pár síremlékét, ahol a gyászoló nőnek nincs ereje állni, hanem magába roskadtan ülve mereng a múlandó­ságon. De akármilyen volt is statikai elhelyezkedésük, egyben mindnyája megegyezett : kiemelkedett ugyan a hétköznapból, de nem mutatott semmi túlvilágra vágyódást. Földhözkötött lény volt, akinek fájt, hogy távoznunk kell, mégsem esett kétségbe, legfeljebb mélán szomorkodott a kikerülhetetlen emberi sorson. Egyik sem csengett feltámadásért, olyan volt, mint az ókori világ síremlékeinek az élet mérsékeltebb fokán tovább­élő halottjai. Elment, de valamiképpen még az élők között maradt, nem kívánkozik el semminemű meg­dicsőülésbe, megváltásba. Nem fél a pokoltól, de nem is kopogtat a mennyek országának kapuján . Med­gyessy pogány ünneplője az élet örökkévalóságának, a lélek és a test elválaszthatatlan egységének. A Farkasréti temetőben látható Török-síremlék 1943-ból lehető legegyszerűbb, nyugodt felépítésben tárja elénk Medgyessy halálelképzelését. Ez az egyik kezében guzsalyt, a másikban orsót tartó fiatal lány csodálatos nyugalommal teljes megbékülést hirdet. Egyike a magyar szobrászat legmélyebb jelképeinek, aminthogy Medgyessy átfogó életérzékelése majdnem minden témát jelképpé nemesítette. (6. kép.) Karcsúságában kissé eltér a művészkedvelte, kitelje­sedett női típustól. Nincsen benne semmi kétségbeesés, semmi rémület, semmi jobblétresóvárgás, semmi keresztény alázatosság. Csak áll végtelen nyugalommal, mint aki soha sem térhet vissza és mégsem távozott szerettei köréből. Már nem fon, jobbjában az orsó 6. Török síremlék 251

Next