MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 16. ÉVFOLYAM (1967)
1967 / 2. sz. - KUTATÁS - SZÍJ REZSŐ: A Kner nyomda és kiadó könyvművészeti törekvései
zatokkal, a lélektelen akadémizmussal — zenében, irodalomban, a képzőművészetekben éppúgy, mint az iparművészetben. így érthető a kor számos nagy szelleme, így érthető, hogy pl. Nagy Sándor a forradalmas Adyt illusztrálta, s ebben semmi ellentmondást nem látunk. Ugyanezt kell mondanunk Falus Elek, Lesznai Anna Ady könyveihez készült könyvtábláira, s részben már Kozma Lajos Révész Béla illusztrációira is. Kner Imre sok tekintetben másként látta a szecessziót, mint ahogy mi a fentiekben értékeltük. Később, több írásában s a kérdéssel foglalkozó számos levelében, szenvedélyes igazságkeresésében — szerintünk — túlságosan szigorúan ítélte meg, különösen a maga területén. Erős reakcióként jelentkezett nála arra a rövid időszakra, amelyben maga is a szecesszió jegyében dolgozott. Ez a visszahatás bizonyos szempontból érthető, különösen akkor, ha tudjuk, hogy nála alaposabban és következetesebben talán senki sem mérte fel azt a pusztítást, amelyet a tipográfiában, a könyvművészetben a XIX. század zűrzavara okozott. A szakember alaposságával, az új stílust kereső és alkotó lélek egyoldalúságával fordult szembe a pusztulást előidéző okokkal — egész élete, munkássága ennek jegyében telt el. Majd minden jelentős írásában hullajtja csapásait a „halott" tipográfiai irányzatokra, s így számol le újra meg újra a múlttal, amely ott kísértett minden nyomdaüzemben, csak az övéből szorult ki, egyre módszeresebben. Megítélése szerint a süllyedés a XIX. század elejétől feltartóztathatatlan, mert a kapitalizmus óriási arányú fejlődésével a szakma a minőségi munka terén nem képes lépést tartani. Nem fizetődik ki a kísérletezés, pedig nem győzi eleget hangoztatni — anélkül a tipográfiában szakmai felkészültségre lehetetlen szert tenni. A szakmai tudás elégtelensége is egyik fő oka a hanyatlásnak, amit nyomon követ a tradíció értékeinek felrúgása. Klasszikus hitelű szabályokat váltanak fel divatos hóbortok, múló, látványos megoldásra törekedve. Egyre kevesebb az olyan könyvművész, aki szakmai tudás mellett igazi műízléssel is rendelkezik. A könyv igazi célja így elvész a szem elől. Érzik, hogy korszerűen kellene könyvvé formálni a kéziratot, de az eszközök, amiket — idegen művészetnek, főleg az eklektika területéről — igénybe vesznek, e célra teljesen alkalmatlanoknak bizonyulnak. A gazdasági viszonyok is súlyosbítják a helyzetet, mivel semmi sem állandó s minden alá van vetve a túl gyorsan változó divatnak, az egymást váltó betűtípusoknak, anyagilag sem fizetődik ki új meg új készlet beszerzése. Ez is fokozza — körforgás-szerűen — az ízlés és a szakma hanyatlását. De az alapvető tévedés mégiscsak az volt, hogy a könyvművészettől idegen területekről — építészet, szobrászat, népművészet —, még japán művészeti elemekből is, kölcsönzik a díszítő elemeket, így vélik a kor könyvművészei kielégíteni a modernség igényét. Ezek a „könyv lényegétől idegen kellékek, mint romantikus cifraságok, kellemetlen teherként csüngnek rajta, akár oromtetőzetre és színes ólomablakokra, akár betonra és vasra emlékeztetnek is azok." Holott a könyvnek az a célja — figyelmeztet Kner Imre —, hogy a legkisebb ellenállással, a leggyorsabban, a lehető legkisebb fáradsággal tegye lehetővé a gondolat birtokbavételét. Az olvashatóság szempontját tartja tehát elsődleges feladatának. Ha ezt szem elől téveszti a tipográfus, öncélú módon, a lényeghez nem értve, cifrázó játékot űz a könyvvel, a jószándék ellenére is a szétzüllés területére téved, s menthetetlenül létre jönnek azok a szörnyűségek, amelyekről már szóltunk. Tipográfus, illusztrátor, könyvkötő — egymással nem törődve — mégha azt hiszik is, hogy tekintettel vannak egymásra —, hordják a különböző területekről összehalászott ötleteiket a könyvre, amely néhány pillanatra alkalmas lesz a szenzáció felkeltésére, csak éppen arra nem, hogy maradandó művészi alkotásként a holnap előtt is megállja a helyét. Kner Imre sem vonhatta ki magát a szecesszió hatása alól. Alig 22 éves, amikor megírja s 1912-ben megjelenteti „Könyv a könyvről" című munkáját. Beszámol ebben a gyomai üzem fejlődéséről, munkájáról, művészi célkitűzéseiről és az addig elért erkölcsi, művészi és szociális eredményekről. A könyv a maga korának mértékével mérve a magyarhoni szecesszió egyik leggondosabb terméke. Geiger Richárd, bécsi származású grafikus-művésszel illusztráltatta, aki a báli meghívók tervezése, karikatúrák rajzolása mellett számos könyvet illusztrált, így a már jelzetteken kívül különösen sok díszítőanyagot készített Gelléri Mór tíz könyvéhez, amelyek közül a munkaiom. i. Szecessziós iniciálé és keretdísz Kner Imre: Könyv a könyvről c. 1912-ben megjelent Kner-kiadványból. Tervezte: Geiger Richárd 2. Báli meghívó az 1910-es évek elejéről. Tervezte: Örkény István