MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 17. ÉVFOLYAM (1968)

1968 / 3-4. sz. - VITA - Németh Lajos válasza

Jung szerint a fa, mint szimbólum az emberiség ősi szimbólumköréhez tartozó archetipikus képzet. E kép­zetek szerinte mintegy szervei a preracionális pszichének, nélkülözik a specifikus tartalmakat, iletve specifikus tartalmat csak akkor nyernek, ha személyes tapasztalások által előtérbe kerülnek. Ezért kortól, individuumtól determinált formában jelennek meg. Jung archetípus­koncepciója kétségkívül az emberi psziché metafizikus koncepciójából fogant, s mint ilyen, igen sok irracionális, misztikus elemet foglal magában, a materialista pszicholó­gia idealista konstrukcióként bírálja is nézeteit. Mindez természetesen vonatkozik a fának is mint archetípusnak az értelmezésére. Az azonban tény —­ mint ahogy a tudományos, történelmi alapon álló szimbólumkutatá­sok, az etnográfia, a vallástörténet stb. bebizonyította —, hogy a fa mint szimbolikus elem nem pusztán indi­viduál-pszichológiai faktor, hanem a különféle mitoló­giákban meglevő, az emberiség egyetemes jelképrend­szerének az eleme is." S jóllehet Schwabétól kezdve Erich Neumannon át Herbert Readig a művészettörté­netnek ugyancsak sok képviselőjére hatottak a jungi tanok, e szempontból közelebb érzem módszeremhez Rudolf Wittkowernek a szimbolikumok migrációjáról vallott nézeteit és Henri Frankfort­nak 1958-ban publi­kált, az archeológia és a vallástörténet szemszögéből írt Jung bírálatát. Tény azonban, hogy bár utaltam arra, hogy ezek az emberiség kollektív tapasztalatából, örök­ségéből fakadó szimbólumok kortól, társadalomtól, az egyéni pszichétől determináltan jelentkeznek, kutatásom akkori fokán azonban nem tudtam elég meggyőzően bizonyítani, hogy e sajátossá vált szimbolikának és a mögötte húzódó világképnek mi volt a közvetlen forrása, ezért is érezhették tisztelt opponenseim e problémakört nem eléggé megoldottnak. Néhány összetevőt megtalál­tam ugyan a darwinizmusban, a bibliai hasonlatokban, a Smiles-féle vulgármaterialista brosúrában vagy a Comte­féle pozitívum-vallásban, magam is éreztem azonban, hogy ez még nem elegendő. Ezért pl. tanácstalanul áll­tam a Csontváry nézetei és a reneszánszkori panteizmus elvei közötti hasonlóság előtt, nem találtam meg az összekötő láncszemeket. Sajnos Csontváry barátja, az amatőr indológus Zajthy Ferenc emlékcsalódása miatt rossz nyomon indultam. Őszerinte ugyanis Csontváry világképe kialakulására a teozófia és különösen a Ma­gyarországon is megfordult Annie Besant tanai hatottak. A kutatás azonban e hipotézist nem igazolta. Annie Besant könyvei, előadásai későbbiek, mint Csontváry szimbolikájának, frazeológiájának kialakulása. Ezen az úton zsákutcába jutottam, ezért a monográfia 167. jegyzetében meg is állapítottam: ,,A bibliai mustármag hasonlat mellett a cédrus is mint mitikus, isten által ültetett fa szerepel a bibliában. Ezek tehát feltétlenül közrejátszottak Csontváry szimbólumrendszere kiépü­lésében. Hogy a folklórban, a mitológiákban ismert szimbólumok miként kerültek be szimbólumrendszerébe, az már rekonstruálhatatlan." Monográfiám megjelenése után, abból kiindulva és részben azzal polemizálva jelent meg a kritikában Kla­niczay Tibornak a Csontváry kérdésről írt tanulmánya, amelyben rámutatott, hogy sok rokonvonás mutatkozik Csontváry és a századvégi szimbolista költő, Komjáthy Jenő szimbólumvilága, gondolatköre, sőt világképe között. Ezen az úton továbbhaladva úgy hiszem sikerül majd eljutni ahhoz az összekötő láncszemhez, amely eddig hiányzott, e réren közelebb is juthatunk Csont­váry világképe közvetlen forrásaihoz, és ahhoz a társa­dalmi és kulturális miliőhöz, amelyből világszemlélete kinőtt, és amely bizonyos mértékig determinatív szerepet is játszott művészetében. A nyolcvanas évek Magyar­országát, amelyből Csontváry és Komjáthy művészete kibontakozott, afféle történelmi vákuumnak szokták nevezni. E talajból bonyolult szellemi képződmények fakadtak. A lassan meginduló polgárosulás hatására mindinkább érződött a pozitivizmus és a darwinizmus térhódítása. Az elmaradott társadalmi szituáció miatt azonban a polgári fejlődésnek e jellegzetes tudományos vetületei nálunk szükségképp zavaros képletté torzultak. Justh Zsigmond naplója egyik hősének, Batthyány Gézának a nézetei jól példázzák, hogy a darwinizmus, a minőségi kiválasztódás, a társadalmi és természeti orga­nizmus egységének az elvéből hogyan alakult már-már a miszticizmusba hajló elvi konglomerátum, és hogy mi­lyen légüres térben mozgó az az arisztokrácia, dzsentri és polgári értelmiség között hányódó réteg, amelyet éppen ezek az elvek jellemeztek. Monográfiámban több ízben említettem, hogy Csontváry ismerte Darwin írásait, és sokat idézett egyetemi professzora, Margó Tivadar is az első magyar darwinisták közé tartozott. A darwinizmus egyszerre vulgarizált és misztifikált változata azonban csupán az egyik összetevője volt Csontváry világképének. Néhány gondolata, megfogalmazása rokon Ernst Haeckel­nek a „Die Welträtsel"-ben lefektetett panteista szemlé­letű biológiai filozófiájával vagy a magyarok közül Palágyi Menyhért biológiai idealizmusával is. Ez utóbbi annál is érdekesebb, mert Komjáthy Jenő épp Palágyi Menyhérten keresztül ismerkedett meg Spinozával, aki­ben ekkor misztikus panteistát tiszteltek. Komjáthy elveivel pedig olyan közeli rokonságban vannak Csont­váry nézetei, hogy hipotetikusan felmerül közvetlen kapcsolatuk is, vagy legalábbis a közös szellemi táptalaj. Mindenesetre az is elgondolkoztató adat, hogy a spiri­tiszta Madách Aladár alsósztregovai birtokán azokban az években alakult ki Palágyi, Komjáthy részvételével baráti, szellemi kör, mikor Csontváry a néhány kilo­méterre levő Gácson volt patikus, ahol pedig Forgácsiné Révai Sarolta szalonjában bontakozott ki Justh Zsig­monddal rokon szellemű szellemi kör. Arra is van újabb adat, hogy Csontváry egyik jegyzetfüzetében szerepel Komjáthy neve, illetve néhány versének címe. Lehet tehát, hogy e versek is hatottak Csontváry gondolatkörére. Megegyezik Komjáthy és Csontváry napkultusza, a misztikába hajló önistenülés élménye és sorolhatnók tovább. Az érzésvilág rokonságában minden bizonnyal közre játszott rokon társadalmi helyzetük is. Mindketten zseni-öntudattal a legnagyobbra törtek, megalomániásan bíztak magukban, ugyanakkor egyre jobban elszigetelőd­tek a társadalomtól, Komjáthy zseniéi magányában, istenháta mögötti helyen az öngerjesztésnek már-már misztikába torkolló mákonyába tudta csak elviselni az életet, és a meg nem értett Csontváry is szükségképp a profétikus elhivatottság öntömjénezésébe menekült autisztikus magányából. Sőt furcsa megegyezésként élete vége felé Komjáthy is — aki egyébként alkatilag is hasonlított Csontváryra — különös idegbajban szen­vedett, amely talán halálát is okozta. Legújabb kutatásaim azonban arra utalnak, hogy a közös szellemi gyökér valószínűleg Schmitt Jenő Henrik­nek a század végén eléggé elterjedt gnosztikus tanaiban rejlik, amelyek 1892 tájt bizonyítottan hatottak Kom­játhyra, sőt Komjáthy levelezett is Schmitt-tel. Schmitt gnózisa szellemében tekintette Komjáthy is élő szerve­zetnek a világot, vallotta, hogy az ember és a világ, ember és ember, ember és isten között nincs áthághatatlan válaszfal, az emberi és a kozmikus organizmus minden részletében azonos, Schmitthez hasonlóan Komjáthy is szám és betű spekulációt használt rendszere igazolá­sára. E gondolatok ugyancsak feltűntek Csontvárynál is. Arra ugyan még nincs konkrét adatunk, hogy hogyan jutottak el Csontváryhoz Schmitt nézetei, de több gon­dolata nem is annyira Komjáthyéval, mint magával Schmittével rokon, gyakran fogalmazásbeli azonosságra is bukkanunk. Egyforma szenvedéllyel bírálták a nyugati dekadenciát, a civilizációt, mindketten keletről várták a megújulást, és úgy vélték, hogy Attila népére, a hunokkal rokon magyarokra vár a szellemi megújítás profétikus munkája. Mindketten a modern európai civilizáció hanyatlásának okát a rómaiak dekadenciájából eredez­tették, egyformán bírálták koruk sivár materializmusát és a hivatalos vallást. Csontváryval rokonmód Schmitt szerint is az energia az életlényeg, egyazon energia jelenik meg a különféle kvalitású rezgésformákban, és felállította a létformák egymásbarezgésének a törvényét. Schmitt néhány jellemző sorát akár Csontváry napló­jegyzeteként is idézhetnénk: „A­­teremtés és megváltás és istenség ki- és belélegzése. Ősritmusai a létnek: a teremtő férfi és a megváltó női ősalak örök egymást 285

Next