MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 49. ÉVFOLYAM (2000)
2000 / 1-2. sz. - KUTATÁS - MARKÓJA CSILLA: Egy másik Mednyánszky (A Mednyánszky-kutatás új forrásai)
László, magában álló művész, aki a saját külön világában él, akármelyik pontján álljon is a világnak. Magában hordja az ihletet, s azért nem hamis semmi, amit ő ad. Ahol más festő festői problémákat old meg, ő ott nagy lelki emóciók megszólaltatója. [...] Fejlődését teljesen önnönmagában élte át, ő maga volt a fölfedező s a feldolgozó; a művészet külső fejlődése iránt éppoly érzéketlen, mint a világ, mint az emberek iránt; nem érti meg, csak azt, ami közvetlenül érinti, s a művészet legújabb nagy változásai talán érdeklik, de nem befolyásolják. Teljesen megközelíthetetlen, aki az első ingadozás után ösztönszerűleg megtalálja a maga útját, s azután le sem fog térni róla. Még nem értik teljesen, de sokan kommentálják. Általában kevesen tartják nagy művésznek, sokan a természet meghamisítóját látják benne. Mondják, nagyon önkényes, a műteremben fest, akárcsak a barbizoniak. Mint ember és mint művészegyéniség - e kérdés nem tartozik ugyan ide - nem közénk való, s érzi ezt ő maga is, s minél távolabb tartja magát a vásári élettől. A természettel való együttlétéből születnek a természet nagy magányának, nyugalmának, csendjének fölségét tükröző alkotásai."[46] Mednyánszkyt, mint bizonyítani igyekeztünk, lelki emóciók helyett inkább lelketlen erők érdekelték. Festői problémákat, értve ezen a technikát, tucatjával oldott meg, mást ne mondjunk, a mozgó víz ábrázolásának problémája évtizedekig foglalkoztatta. Testvére joggal írhatta, hogy „művészete a korral egyre nőtt [...] már technikai nehézségeket nem ismert." A művészet külső fejlődése pedig nagyon is foglalkoztatta: „Ama bizonyos általános idegenkedést a fotografikus realizmustól, amelynek nyoma mindenütt érezhető, én is osztom. Azon sokszor érdekesen egyéni törekvést, a formák és a színek egyszerűsítése által egyéni stílust keresni, én is szükségesnek érzem. Azon törekvést, unalmas külsejű tárgyakat a csinálás furfangja által érdekessé tenni, természetesnek tartom, és mégis érzem a magam énjét mindezen nekem szimpatikus törekvéssel szemben, mint ellentétet. Az emberi alak az különösen, ahol külön álláspontom van, úgy hiszem. Amit a festett alak érez, legyen egyéni, ne csak általános. A festett alak legyen egy bizonyos egyén, nem csupán egy általános típus. Az élet intenzitása az individualizmust megköveteli, ez ad életmeleget."[47] Az egyéni és általános összeegyeztetése azonban nem lehetséges az impresszionizmus módján: „Az egyes képben előforduló különböző színek egy általános tónust kapnak (átlátszó tónust), akkor egyszerre élni kezdenek, új életre ébrednek, ámbár intenzitásuk csökken. Úgy látszik, egymásra csak ezen közös tónus segítségével kezdenek hatni igazán, mint a réz és arany elemei a volta-telepnél, ha sósavba mártják. [Közös médium nélkül ezen tónusok úgyszólván izolálva maradnak és se dissonantia, se konsonantia és egyáltalán semminemű resonantia nem támad, már most a piktúra egyik feladata volna egyszerű tárgyakat (vagy maszszákat) néhány nagy tónussal karakterizálni. (Ez a modern felfogás.) A luminisztikus felfogás ezzel ellentétben világítási formahatásokat keres. Az intim hatások nem luminisztikusak. A luminisztikus hatásoknak mindig valami távolabbi vonatkozásuk van, a beható fénysugár eloszlatja az álomszerű regeszerűségeket."[48] De az összegyeztetés a „szabad impresszionizmus" (értve itt posztimpresszionista és expresszionista törekvéseket) módján sem lehetséges: „A szabad impresszionizmus a:) Amennyiben bizonyos önkényesen választott színösszetételeket fest a realistikus rajz respektálása mellett, b:) önkényes szín és önkényes rajz: ez már karikatúraszerűleg hat. Bizonyos összetételek öntudatos túlzása (mélyítése a tónusnak, erősítése a színnek) [szükséges]."[49] Az utóbbi idézetekkel elérkeztünk a feldolgozatlan Mednyánszky-források negyedik csoportjához. Ide tartoznak azok az 1920-as kéziratok, melyek majdnem 400 oldalon keresztül, több különböző kéztől származóan Mednyánszky naplójának korabeli átírásait adják. A naplók Granasztói Pálnétól kerültek 1977-ben az MNG Adattárába. Brestyánszky ezeket értelemszerűen nem ismerhette. Történetük valószínűleg a Mednyánszky-Wolfner-perhez kapcsolódik, mely peranyag, feldolgozatlan forrásaink immár ötödik csoportja, külön tanulmány tárgya lesz majd, így itt most csak azt említeném meg, hogy a kéziratok eredetére vonatkozóan érdekes adalékot találtam a Mednyánszky utolsó éveinek hűséges kísérője, egyben haszonlesője, Pálmai József ellen indított bűnvádi eljárás iratanyagaiban: ezek szerint Pálmai a bécsi hagyatékból vázlatfüzeteket lopott el, melyeket később a rendőrség lefoglalt nála. Ezek eredetéről a következőket vallja: „cca 300 drb vázlatkönyvet és noteszt találtam", és mivel ezek „családi vonatkozású görög betűs feljegyzések voltak, egyenesen Czóbelné és családja kívánságára kiadtam Dr. Halmay Jenő posta osztálytanácsosnak (lak. Krisztina krt. 8-10.) feldolgozás és lefordítás végett. Ezek ma is a birtokomban vannak."[50] A két „napló" között meglepően kevés az átfedés. Az anyag igen gazdag, ezért csak egy komolyabb filológiai-textológiai munka során lehetséges feltárni. E napló német nyelvű feljegyzéseiben többször is a Kraft szóra bukkanhatunk.[51] Mednyánszkyt nem egyszerűen a bestialitás vagy a természet „enyésző", melankolikus hangulatai érdekelték, hanem azok az erők, vagy azon erők pregnáns hiánya, amelyek a bestialitás vagy a melankólia ábrázatát öltik. „Az aki az egyes hangok, vagy színek gyöngítése által akar harmóniát teremteni, leszállítja az egész értékét. Az élet problémája természettudományi definíciója a széthúzó és összehúzó erők küzdelme. Egyidejűleg úgy hogy egyszer az egyik erő kerekedik felül, máskor a másik. Ezen két erő kiegyenlítése az élet processzus végét jelenti, egy ciklus végét, amelyre okvetlen egy másik következik."[52] Kilenc évvel később már ezt a sommás megállapítást teszi: „Csak az erő szuggerál és fascinál. Az erős szenvedélyek, ezek mindenkiben visszhangra találnak."[53] Ez a megállapítás már feldolgozatlan Mednyánszkyforrásaink hatodik csoportjából való. Ide tartoznak a már emlegetett, a Brestyánszy által átírt Mednyánszkyszövegekből kicenzúrázott részek. Ezek talán a legérdekesebbek mind közül, Hiiszen a cenzúrázás általános szempontjai a következők lehettek: ne maradjon benne materializmus-kritika (ilyesmi, Mednyánszky szellemi érdeklődésének megfelelően több is előfordul), semmi ezotéria, buddhizmus, ne maradjon benn homoszexualitás, túlzott szenvedély, szadizmus stb., magyarán: tűnjön el minden pregnánsan testi és minden szellemi utalás. Mednyánszky a művészettel kapcsolatos tárgyilagosságának köszönhető, hogy egyáltalán megjelenhetett 1960-ban az ismert válogatás. Nagy munka lehetett a szöveg megcenzúrázása. Először is: lemaradtak a Nyulit invokáló formulák, a vele kapcsolatos emlékek stb. Aztán ki kellett irtani az egész naplót behálózó jeleket, Mednyánszky ugyanis különböző nagybetűket és egyéb jeleket használt bizonyos dolgok elrejtésére és/vagy