MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 49. ÉVFOLYAM (2000)

2000 / 1-2. sz. - KUTATÁS - MARKÓJA CSILLA: Egy másik Mednyánszky (A Mednyánszky-kutatás új forrásai)

László, magában álló művész, aki a saját külön világában él, akármelyik pontján álljon is a világnak. Magában hordja az ihletet, s azért nem hamis semmi, amit ő ad. Ahol más festő festői problémákat old meg, ő ott nagy lelki emóciók megszólaltatója. [...] Fejlődését teljesen önnönmagában élte át, ő maga volt a fölfedező s a fel­dolgozó; a művészet külső fejlődése iránt éppoly érzé­ketlen, mint a világ, mint az emberek iránt; nem érti meg, csak azt, ami közvetlenül érinti, s a művészet leg­újabb nagy változásai talán érdeklik, de nem befolyásol­ják. Teljesen megközelíthetetlen, aki az első ingadozás után ösztönszerűleg megtalálja a maga útját, s azután le sem fog térni róla. Még nem értik teljesen, de sokan kommentálják. Általában kevesen tartják nagy művész­nek, sokan a természet meghamisítóját látják benne. Mondják, nagyon önkényes, a műteremben fest, akár­csak a barbizoniak. Mint ember és mint művészegyéni­ség - e kérdés nem tartozik ugyan ide - nem közénk való, s érzi ezt ő maga is, s minél távolabb tartja magát a vásári élettől. A természettel való együttlétéből születnek a természet nagy magányának, nyugalmának, csendjé­nek fölségét tükröző alkotásai."[46] Mednyánszkyt, mint bizonyítani igyekeztünk, lelki emóciók helyett inkább lelketlen erők érdekelték. Festői problémákat, értve ezen a technikát, tucatjával oldott meg, mást ne mondjunk, a mozgó víz ábrázolásának problémája évtizedekig foglalkoztatta. Testvére joggal írhatta, hogy „művészete a korral egyre nőtt [...] már technikai nehézségeket nem ismert." A művészet külső fejlődése pedig nagyon is foglalkoztatta: „Ama bizonyos általános idegenkedést a fotografikus realizmustól, amely­nek nyoma mindenütt érezhető, én is osztom. Azon sokszor érdekesen egyéni törekvést, a formák és a színek egyszerűsítése által egyéni stílust keresni, én is szüksé­gesnek érzem. Azon törekvést, unalmas külsejű tárgya­kat a csinálás furfangja által érdekessé tenni, természetes­nek tartom, és mégis érzem a magam énjét mindezen nekem szimpatikus törekvéssel szemben, mint ellentétet. Az emberi alak az különösen, ahol külön álláspontom van, úgy hiszem. Amit a festett alak érez, legyen egyéni, ne csak általános. A festett alak legyen egy bizonyos egyén, nem csupán egy általános típus. Az élet intenzitá­sa az individualizmust megköveteli, ez ad életmele­get."[47] Az egyéni és általános összeegyeztetése azon­ban nem lehetséges az impresszionizmus módján: „Az egyes képben előforduló különböző színek egy általános tónust kapnak (átlátszó tónust), akkor egyszerre élni kezdenek, új életre ébrednek, ámbár intenzitásuk csök­ken. Úgy látszik, egymásra csak ezen közös tónus segít­ségével kezdenek hatni igazán, mint a réz és arany elemei a volta-telepnél, ha sósavba mártják. [Közös médium nélkül ezen tónusok úgyszólván izolálva ma­radnak és se dissonantia, se konsonantia és egyáltalán semminemű resonantia nem támad,­ már most a piktú­ra egyik feladata volna egyszerű tárgyakat (vagy masz­szákat) néhány nagy tónussal karakterizálni. (Ez a modern felfogás.) A luminisztikus felfogás ezzel ellen­tétben világítási formahatásokat keres. Az intim hatá­sok nem luminisztikusak. A luminisztikus hatásoknak mindig valami távolabbi vonatkozásuk van, a beható fénysugár eloszlatja az álomszerű regeszerűsége­ket."[48] De az összegyeztetés a „szabad impresszio­nizmus" (értve itt posztimpresszionista és expresszio­nista törekvéseket) módján sem lehetséges: „A szabad impresszionizmus a:) Amennyiben bizonyos önkénye­sen választott színösszetételeket fest a realistikus rajz respektálása mellett, b:) önkényes szín és önkényes rajz: ez már karikatúraszerűleg hat. Bizonyos összetételek öntudatos túlzása (mélyítése a tónusnak, erősítése a színnek) [szükséges]."[49] Az utóbbi idézetekkel elérkeztünk a feldolgozatlan Mednyánszky-források negyedik csoportjához. Ide tar­toznak azok az 1920-as kéziratok, melyek majdnem 400 oldalon keresztül, több különböző kéztől származóan Mednyánszky naplójának korabeli átírásait adják. A naplók Granasztói Pálnétól kerültek 1977-ben az MNG Adattárába. Brestyánszky ezeket értelemszerűen nem ismerhette. Történetük valószínűleg a Mednyánszky-Wolfner-perhez kapcsolódik, mely peranyag, feldolgo­zatlan forrásaink immár ötödik csoportja, külön tanul­mány tárgya lesz majd, így itt most csak azt említeném meg, hogy a kéziratok eredetére vonatkozóan érdekes adalékot találtam a Mednyánszky utolsó éveinek hűsé­ges kísérője, egyben haszonlesője, Pálmai József ellen indított bűnvádi eljárás iratanyagaiban: ezek szerint Pálmai a bécsi hagyatékból vázlatfüzeteket lopott el, melyeket később a rendőrség lefoglalt nála. Ezek erede­téről a következőket vallja: „cca 300 drb vázlatkönyvet és noteszt találtam", és mivel ezek „családi vonatkozású görög betűs feljegyzések voltak, egyenesen Czóbelné és családja kívánságára kiadtam Dr. Halmay Jenő posta osztálytanácsosnak (lak. Krisztina krt. 8-10.) feldolgo­zás és lefordítás végett. Ezek ma is a birtokomban van­nak."[50] A két „napló" között meglepően kevés az átfedés. Az anyag igen gazdag, ezért csak egy komo­lyabb filológiai-textológiai munka során lehetséges feltárni. E napló német nyelvű feljegyzéseiben többször is a Kraft szóra bukkanhatunk.[51] Mednyánszkyt nem egyszerűen a bestialitás vagy a természet „enyésző", melankolikus hangulatai érdekelték, hanem azok az erők, vagy azon erők pregnáns hiánya, amelyek a bes­tialitás vagy a melankólia ábrázatát öltik. „Az aki az egyes hangok, vagy színek gyöngítése által akar harmóniát teremteni, leszállítja az egész értékét. Az élet problémája természettudományi definíciója a szét­húzó és összehúzó erők küzdelme. Egyidejűleg úgy hogy egyszer az egyik erő kerekedik felül, máskor a másik. Ezen két erő kiegyenlítése az élet processzus végét jelenti, egy ciklus végét, amelyre okvetlen egy másik következik."[52] Kilenc évvel később már ezt a sommás megállapítást teszi: „Csak az erő szuggerál és fascinál. Az erős szenvedélyek, ezek mindenkiben visszhangra találnak."[53] Ez a megállapítás már feldolgozatlan Mednyánszky­forrásaink hatodik csoportjából való. Ide tartoznak a már emlegetett, a Brestyánszy által átírt Mednyánszky­szövegekből kicenzúrázott részek. Ezek talán a legérde­kesebbek mind közül, Hiiszen a cenzúrázás általános szempontjai a következők lehettek: ne maradjon benne materializmus-kritika (ilyesmi, Mednyánszky szellemi érdeklődésének megfelelően több is előfordul), semmi ezotéria, buddhizmus, ne maradjon benn homoszexuali­tás, túlzott szenvedély, szadizmus stb., magyarán: tűnjön el minden pregnánsan testi és minden szellemi utalás. Mednyánszky a művészettel kapcsolatos tárgyilagossá­gának köszönhető, hogy egyáltalán megjelenhetett 1960-ban az ismert válogatás. Nagy munka lehetett a szöveg megcenzúrázása. Először is: lemaradtak a Nyulit invo­káló formulák, a vele kapcsolatos emlékek stb. Aztán ki kellett irtani az egész naplót behálózó jeleket, Med­nyánszky ugyanis különböző nagybetűket és egyéb jeleket használt bizonyos dolgok elrejtésére és/vagy

Next