Túzok. Madártani tájékoztató, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Hadarics Tibor: A citrombillegető (Motacilla citreola) határozása
A citrombillegető (Motacilla citreola) határozása Hadarics Tibor Az ázsiai sztyeppék e szép madara a század eleje óta terjeszkedik nyugat felé. Ez a folyamat az elmúlt évtizedben felgyorsult, amit az is jelez, hogy egyre gyakrabban bukkan fel az európai országokban kóborlóként, sőt ritka, de rendszeres átvonulóként (1985 óta több európai adata ismert, mint a korábbi száz évből összesen). Az 1989-es első hazai megfigyelése óta már többször előkerült Magyarországon, de mindig csak tavasszal, és kizárólag hím példányokat figyeltek meg. Ennek az is oka lehet, hogy a hímeket nagyon egyszerű felismerni, a tojók viszont nem olyan feltűnőek, és nehezebb meghatározni őket. Őszi vonuláson, augusztusban és szeptemberben fiatal, első téli tollazatú madarak megjelenésével is számolhatunk, amelyek szintén viszonylag nehezebben határozhatók. E cikkel elsősorban az alfajok, a tojó és a fiatal madarak határozásához szeretnék segítséget nyújtani, összefoglalva az ezzel kapcsolatos eddigi ismereteket, és remélve, hogy ezentúl egyetlen magyar madarász sem fog elmenni e madarak mellett úgy, hogy ne tudná azokat biztosan meghatározni. Költőterület A citrombillegető a mongóliai-tibeti faunatípusba tartozik. Költőterülete a palearktikus régió középső részének nedves, vízjárta biotópjaira terjed ki; az eurázsiai sztyepp és erdőssztyepp övezetben éppúgy megtalálható, mint a tajgán, vagy északon az erdőszundrán. A magashegységekben a hegyi és alhavasi sztyeppek zónájáig hatol fel (2600-4600 m magasságig). Költőterületének fő része a közép-ázsiai magashegységek tájékán van, de két sávban Kelet-Európába is átnyúlik. Hatalmas elterjedési területén belül három, egymástól többékevésbé jól elkülöníthető alfaja él. A törzsalak (ssp. citreola), költőterülete Mandzsúriától és a Nagy-Hingantól a Bajkálhegységen, a Közép-szibériai-fennsíkon, a Nyugat-szibériaialföldön és az Urál északi részein át a Tyiman-hátságig húzódik, az északi szélesség 63-70°-a között; a 70-es évek óta a Kola-félsziget keleti részén is fészkel. A törzsalaknál kisebb, és halványabb ssp. werae a sztyeppzónában költ az Altaj nyugati részétől a Kazah-hátságon és a Déli-Urálon át a Kelet-európaisíkság középső részéig, az északi szélesség 48-60’-a közötti sávban. A közép-ázsiai magashegységekben élő fekete hátú ssp. calcarata Dél-Kínától Tibeten, a Tien-sanon, a Pamíron és a Hindukuson át az Iráni-felföld északi részéig fészkel. Egyes szerzők két további alfajt is leírnak, mindkettő halvány színezetű és viszonylag nagy termetű, ezek az Altaj és a Száján vidékén (ssp. quassatrix), illetve a Tien-san keleti részén (ssp. sindzianica) fészkelnek. (Barthel 1990, Glutz& Bauer 1985) Az egyes alfajok elterjedési területeinek egymás közti határai természetesen nem húzhatók meg élesen, itt átmeneti alakok, illetve keverékpopulációk fordulnak elő. A citreola és a werae alfajok közötti átmeneti formák a Zajszan-tó, a Szaján, az Altaj, a Kuznyecki-medence és a Kuznyecki-Alatau környékéről, a werae és a calcarata alfajok közötti átmenetek pedig a Kirgizhegységből, az Isszikkul és a Tekesz folyó környékéről ismertek (Cramp 1988). Érdekes, hogy a Moszkva környékén fészkelő madarak (ssp. werae) részben az északi alfaj (ssp. citreola) ismertetőjegyeit mutatják, pedig itt a két alfaj elterjedési területe közvetlenül nem is érintkezik egymással (Barthel 1990). Terjeszkedés A Kelet-európai-síkság középső részén a werae alfaj e század eleje óta jelentős nyugat-délnyugat irányú előretörést mutat. Az elterjedési terület nyugati határa 1930-ban Gorkij (a mai Nyizsnyij Novgorod), Rjazany, Tambov és Penza környékén húzódott. Az 50-es években már költött Moszkva és Tula körzetében, délnyugati irányban 1960-ban elérte Bobrov, 1974-ben pedig Voronyezs környékét. 1976-ban bizonyították először fészkelését Belgorod, Harkov és Poltava közelében. A 70-es évek végén átlépte a Dnyeper vonalát, s Kijevtől nyugatra, Zsitomir környékén is költött. Igen jelentős a terjeszkedés a 80-as évek közepén, 1985-ben Tyernopol körzetében észlelnek fészkelő párokat (ez már csak kb. 280 kmre van hazánk keleti határaitól). 1989-ben Tomasgorod mellett egy fellápon már több mint 20 pár fészkelt. (Bankovics 1990, Glutz & Bauer 1985) Összefüggő költőterületétől nyugatra és délre szigetszerű költései ismertek az utóbbi évekből. 1991-ben Finnországban Pori mellett fészkelt egy pár (4 vagy 5 fiókát repített). 1994- ben Lengyelországban a Reda folyó torkolatvidékén (Gdansktól északra) fészkelt 4 pár, 1995-ben itt már 18 éneklő hímet számoltak, s Lengyelországban három különböző helyen összesen 11 pár költött, s számos további egyed tartott territóriumot (Stawarczyk, szóban). A 80-as évek végén leírták költését a kelet-törökországi Ardahan és a Vantó környékéről (Barthel 1990). Az északi citreola alfaj szintén nyugat felé terjeszkedik, de az előbbinél lassúbb ütemben, az 50-es években érte el Arhangelszk környékét, és a 70-es években költött először a Kola-félszigeten (Barthel 1990). A déli calcarata alfaj esetleges terjeszkedéséről nincsenek adatok (Barthel 1990). Telelőterület Vonuló madár, hagyományos telelőterülete a Hindusztánifélsziget, valamint Kína déli és az Indokínai-félsziget északi része. Több más madárfajhoz hasonlóan a legészakabbra fészkelők (ssp. citreola) vonulnak a legdélebbre, egészen India déli csücskéig, míg a déli alfaj (ssp. calcarata) egyedei csak lehúzódnak a hegyekből a környező síkságokra, azaz Pakisztán északi részén és a Hindusztáni-alföldön telelnek. A Kelet-európai-síkság és a közép-szibériai sztyeppék madarai (ssp. werae) a Kaszpi-tengertől délkeletre, illetve Irán és Pakisztán déli részén, valamint Indiában telelnek. A Mandzsúria északnyugati részén, Mongóliában és az Altajban költő populációk (ssp. citreola) telelőterülete Dél-Kína. (Barthel 1990, Cramp 1988) Túzok 1(1): 2-18, 1996. 2