Magánalkalmazottak Lapja, 1947 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-04-30 / 4. szám

r B17 Sprilis 80 MAGINALKALMAZOTTAK LAPJA 3 Április 26 Bbgyaha, és új szakszervezeti szék­házunk megteremtéséhez szükséges ’ anyagi alap biztosításának kérdését. A mindvégig emelkedett hangulatban ■ lefolyt gyűlést Csont Ferenc alelnök kartársunk nyitotta meg. A hároméves terv megvalósításával ■ kapcsolatban — mondotta .— hatalmas feladat hánul a szakszervezetekre, minthogy a terv csak a tehát as üzemeken keresztül termelésen, valósul­hat meg. Az a technikai akadály, hogy nincs megfelelő helyiségünk, megakadályoz bennünket abban, hogy szakszervezetünk tagjaival a feltétle­nül szükséges, állandó és intenzív kap­csolatot fenttarthassnk. Kossa István, a náci főtitkára lelkes Szakszervezeti Ta­lapsvihar köze­pette emelkedett szólásra. Az a helyiség, amit a felszabadulás után »demokratizáltunk« a szakszerve­zet részére, ma már nem felel meg a célnak. Olyan helyiségre van szükség, melyben nemcsak az adminisztratív teendőket lehet simán lebonyolítani, ha­nem amely klubszerűen kiképezve al­kalmas arra, hogy állandó, kellemes otthont nyújtson a magánalkalmazotti rétegnek. A keretek a jövőben még jobban fognak tágulni, mert hiszen ma még mindig elég sok szervezetlen dolgozó van ebben az országban. Sokan azt állítják, hogy a Szakszervezeti Tanács csak a fizikai dolgozókat favo­rizálja. Ez nem áll; elvünk, hogy kvalifikált munkáért magasabb fizetés jár, mert aki többet járul hozzá a tár­sadalom javaihoz, annak nagyobb ré­szesedés is jár a termelt javakból. Be kell ismernünk, hogy ezen a téren az elmélet egyelőre megelőzi a gyakor­latot, de minden igyekezetünk, hogy az értelmiségi dolgozók helyzete minél előbb lényegesen javul­jon. Realisták vagyunk és tudjuk, hogy az értl­miségi réteg demokratizálásához megfelelő életszínvonalat kell e réteg számára biztosítanunk. Ezzel távolról sem akar­juk ezt a réteget lebecsülni, annál ke­vésbé, mert tudjuk, hogy ha a régi munkásmozgalomban voltak érttel­misé­giek, azokat ez a szakszervezet adta. Minden dolgozót be kell hozni szak­szervez­e­tbe,­­ de ha ez megtörtént, a munkánk még akkor eincs befejezve. Demokratikus jogokat­­ is biztosítani kell a dolgozóknak; ebből a célból har­cos demokratákra van szükségünk és a tagságot ebben az irányban kell ne­velnünk. A" szakszervezetben tehát nem párttagokká, hanem demokratákká kell alakítanunk a tagokat. Tudatában vagyunk ugyanis annak, hogy a két munkáspárton kívül is vannak demo­kraták és ezeknek annál is inkább he­lyük van a szakszervezetben, mert mi az összdolgozóknak vagyunk az érdek­­képviselete. Az is biztos, hogy sokan nem mernek még aktivizálódni, mert félnek egy olyan politikai fordulattól, mint amilyen 1919-ben volt. Akik azon­ban 1919-cel hasonlítják össze a jelen helyzetet, azok elfelejtettek körülnézni a világban. Lehet-e összehasonlítani Graz Romániáját, Tito Jugoszláviáját vagy akár csak a mai Csehszlovákiát az 1919-es dunai államokkal. Nem két­­séges az sem, hogy a nyugati nagy­­hatalm­ak is szívesebben látnak olyan Magyarországot, ahol erős komm­u­­nista párt, erős szociáldemokrata párt és erős szakszervezetek vannak, mint egy Horthy-fasiszta Magyarországot. Végül pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 364 kilométeren szom­szédunk a hatalmas Szovjetúnió, amely megnövekedett erővel, tekintéllyel ke­rült ki a második világháborúból és amely természetesen nem fogja tűrni, hogy fasisztabarát irányzat alakuljon itt ki. A demokratikus államrendet nemcsak a világpolitikai konstelláció, nemcsak a dolgozók akarata, hanem a demokratikus katonaság­­­ és rendőrség ereje is védi. Ha ez azonban így van, mivel magyarázható, hogy Magyar­­országon mégis olyan sokan kí­sérlik meg visszaállítani a levitézlett Horthy-rendszert? Azért, mert nem találják meg számításukat a demokra­tikus rendben. Meg kell teremteni szá­mukra a lehetőségét annak, hogy ér­demes legyen nekik a demokratikus rendszeren belül is dolgozni. A magyar reakció újabban két régi jelszót dobott új hangsúllyal a köz­tudatba: az antiszemitizmus és az antikommunizmus jelszavát. Az első jelszó alkalmas arra, hogy elhomályo­sítsa a kizsákmányolt és kizsákmá­nyoló között fennálló harcot, a másik­ tulajdonképpen nemcsak a kommunis­ták, hanem minden demokratikus erő megsemmisítésére tör. .—örvendetes jelenség a szakszerve­­zeti mozgalomban, hogy a székházépí­tés ragadóssá vált: a vasasok, az építő­munkások és még sokan mások új székház építésébe fognak. Most pedig indítsák el akciójukat a székházalap megteremtéséért. Minden­kinek kell áldozatot hozni, mert régi tanulság, hogy csak azt a mozgalmat becsülik, amelyért hosszú időn keresz­tül nagy áldozatot is hoztak és nem azt, amelynek csak előnyeit élvezték A hatalmas tetszésnyilvánítással foga­dott beszéd elhangzása után szakszer­vezetünk főtitkára, Köves András kar­társunk számolt be a székházalap meg­teremtését célzó határozati javaslatról. Elöljáróban biztosította Kossa elv­­tánsát arról, hogy a magánalkalma­­zottak szakszervezete hű maradt ha­gyományaihoz és mind a Szakszerve­zeti Tanács, mind a magyar fizikai munkásság mindenkor , számíthatnak arra, hogy ha kell, a magyar magán­­alkalmazotti réteg harcosan fog ki­állni a demokrácia ügyéért. Erre kö­telez bennünket a mártírok hosszú sora, akiket éppen a mi szakszerve­zetünk adott a magyar munkásmozga­lomnak. Szakszervezetünk jelen székháza tel­jesen alkalmatlan arra, hogy akár a gazdasági érdekvédelemmel, vagy munkaközvetítéssel, akár az ideológiai felvilágosítással kapcsolatos felada­tait elláthassa. Csak Nagy-Budapest te­rületén több mint 40.000 tagunk van és egyszerre tíz paritásos bizottságunk intézi kartársainknak a munkaadókkal szemben fennálló vitás ügyeit, éz egyéb feladatokról nem is beszélve. De ha csak egy egyszerű szakosztályi napról van szó, vagy ha valamelyik szakosztályunk egy kultúrestét szeretne rendezni, a szakosztályok aktív tag­jainak is csak egy részét tudjuk egy­szerre mozgósítani. Mint tehát Kosza elvtársunk mondotta, a feladataink el­végzéshez szükséges kereten kívül a klubszerű élet külső előfeltételeit ma meg kell teremtenünk. Tervbe vettük, hogy vagy egy megfelelő romházat veszünk, melyet Icarjainknak megfele­lően átalakítunk, vagy egy telket ve­szünk és azon építünk új szakszerve­zeti székházat. A Setálin-tér 7. szám alatt találtunk is egy megfelelő rom­­házat, melyet telekszakértővel meg­becsül­tettünk és melyet 150.000 Ft-ért vettünk meg a* Elhagyott Javak Kor­­mánybiztosságától. Ami most a további anyagi kérdést illeti: bár propagan­­disztikus, kulturál la­mi segélyezést illető kötelezettségeinknek az alap­szabályokban előírt mértéken felül tettünk eleget, mégis a stabilizáció kezdetétől a mai napig 1.000.000 forin­tot sikerült megtakarítanunk. (Nagy taps.) Székházjavítási célokra 10MMú forintot szavazott meg részünkre a mi­nisztertanács; pesszimiszikus számítás szerint tagdíjakból havonta 100.000 forintot tudunk erre a célra félretenni, ez további 1.000.000 forint egy év alatt. Ezenfelül hatalmas arányú gyűjtő­akciót indítunk: áldozatkész kartár­saink egész sora ajánlott már fel 10 hó­nap alatt fizetendő 1000 Ft-ot, de fel le­het ajánlani 12, 8 és 4 havi tagdíjnak megfelelő összeget is.­vábbi 1.000.000 forintot ilyen módon ie­kívánunk el­érni. Kultúresték, kirándulások, stb. jövedelmét kívánjuk még a székház­­alap javára fordítani, úgy­hogy előze­tes számításaink szerint 10 hónap alatt három és félmillió forintot gondolunk előteremteni. Olyan székházat akarunk építeni, amely megfelelt azoknak a kultúrigé­­nyeknek, amelyek rétegünkben élnek. De másféle vágyak és büszkeség is lakozik bennünk: meg akarjuk mutat­ni, hogy a magánalkalmazottak képe­sek voltak arra, hogy ilyen székházat építsenek maguknak. Természetesen akciónkat a szakosztályok és az üzemi bizottságok nélkül nem tudjuk végre­hajtani, éppen ezért bizonyos ver­senyt is akarunk az akcióba belevinni. Engedjék meg, hogy felolvassam azt a határozati javaslatot, amit e tárgy­ban az össz vezetőség elé kívánunk ter­jeszteni.­­ Az Összvezetőség magáévá teszi a Központi Vezetőség március 29-i határozatát új szakszervezeti székház megteremtésére vonatkozólag és­­ elha­tározza a gyűjtésnek május 1-vel való megindítását. 2. Az összvezetőség »Székházépítési Bizottságot« választ, melynek felada­tává teszi a gyűjtési akció irányítását. 8. Az összvezetőség a gyűjtéssel kap­csolatban az Üzemi Bizottságok és szakosztályok részére versenyt hirdet, melyben a legjobban működő üzemi bizottságok és a legjobb eredményt felmutató szakosztályok versenydíjakban és kitüntetésben részesülnek. •S. Az öszvezetőség jóváhagyja Központi Vezetőség javaslatát az épí­­­tési hozzájárulások fokozatai tekin­tetében, mely szerint a m­inimális hoz­zájárulás 8 hónap alatt fizetendő 4 havi tagdíjnak felel meg, a 8 havi tagdíjnak megfelelő hozzájárulásokért díszes jelvényt, a 12 havi tagdíjnak megfelelő hozzájárulásokért digues plakettet kapnak az adakozó tagok. 5. Az Összvezetőség jóváhagyja a Központi Vezetőségnek az »Alapító tagság« létesítésére vonatkozó javasla­tát, mely szerint azok, ak­ik 10 havi részletben fizetendő 1000 forinttal já­rulnak az új székház felépítéséhez, alapító tagok lesznek és nevüket az új székházon megörökítjük. 6. Az összvezetőség kötelességévé éss elsőrendű feladatává teszi minden szakszervezeti funkcionáriusnak a Székházépí­tési akció áldozatkész tá­mogatását. A szakszervezetnek a gazdasági és politikai feladatokon, túl van még egy igen lényeges célja: tag­jait egy olyan új társadalom öntur­datos tagjaivá tenni, melyben a dolgozó az úr,­­ ahol minden­ki urül, hogy saját magának dogozik. A céltól ugyan még elég messze vagyunk, de a kiindulópont is jócs­kán a hátunk mögött, van már. Elindultunk közvetlenül a felsza­badulás után egy káros és súlyos örökséggel a nyakunkban. Ez az örökség a Horth­y-nevelés és a Horthy-politikának az egyes dol­gozó rétegek egymás ellen való uszítása következtében az értelmi­ségi és fizikai dolgozók közötti nagy távolság volt. A felszabadu­lás meghozta a dolgozók nevelésé­nek, fokozatos átalakításának a le­hetőségét és ennek a feladatnak az elvégzése döntően a szakszerveze­tekre hárul. A régi nevelés káros eredményeivel még ma is számta­lanszor találkozunk, azonban már gyakran találkozhatunk olyan ese­tekkel is, amelyek szögesen ellen­­tétei a réginek. Mind gyakrabban fordul elő, hogy az értelmiségiek és a fizikai munkások szolidari­tása már nem csak szólásra, hanem mindinkább életbe­ ter­ebél­yesed­ő valóság. Erre egy konkrét esetet mondok © 1: A nagykanizsai építőmunkások fiataljai elhatározták, hogy egy színdarabot tanulnak­­ be és ez­zel a munkanélküliség nehéz órái­ból néhányat megszépítenek. A színdarabbal azonban nemcsak szó­rakoztató, hanem nevelő céljuk is volt. A színdarabot egy példány­ban kölcsön kapták, azonban le kellett másolni. Minthogy nem tudtak gépelni, s a darab is meg­lehetősen hosszú volt, igen nekik keseredtek. hoz szokott Végül is nehéz tégla­kezükkel nekiláttak kézzel lemásolni. Alig kezdték el, meglátva ezt egy fiatal magántisztviselőnő se­­gítségére ment Példája nyomán még aznap délután öt másik kolle­ganő jött be munka után a szak­­szervezetbe, hogy az építőmunkás elvtársak másnap már nekiállhas­­sanak a színdarab tanulásának. Másfél órai munka után azzal a jóleső érzéssel mentek haza, hogy segítettek munkástársaikon. Külö­nösképpen örömmel vették a se­gítséget a kőműves elvtársak, mert bizony a darab kézzel való leírása jó néhány napot igénybe­ vett volna és nem is lett volna olyan olvasható, mint így. Ezen a kis példán nemcsak azt tanulták meg, hogy a tisztviselőknél is ta­­lálhatnak szolidaritásra és áldozat­készségre, hanem azt is, hogy a Magánal­kal­mazo­t­tak Szakszervezete tagjait erre neveli. Átformálódásunk egyik döntő kérdése, hogy mennyi idő ala­tt leszünk új típusú haladó értelmi­ség, melynek döntő kritériuma, hogy együttmeneteljen az összes dolgozókkal, fizikai és szellemi vagy falusi dolgozókkal egyaránt. Szakszervezetünk azért helyez olyan nagy súlyt az oktatás kérdé­sére is, hogy segítsen kartársaink­­nak az ön­tudatosításban. Elsősorban tehát saját erőnkből akarjuk és fogjuk székházunkat meg­teremteni. Ha akkor, amikor ennek gazdasági és főleg politkai előfeltételei sokkal kedvezőtlenebbek voltak, ha«­romszor tudtunk új sz­ékházat létre­hozni, biztosan remélem, hogy ennek­ az új, legnagyobb jelentőségű székház« építő akciónknak meglesz a várt ered­ménye. (Nagy taps.) í Molnár Ferenc főtitkárhelyettes ka»« társunk felszólította a jelenlevőket, hogy minél nagyobb propagandát fejt­senek ki a harmadik szabad május elseje érdekében. »Ne halljunk olyan ellenvetéseket, hogy korán kell fel­­kelni és sokat kell sétálni. Emlékszünk még olyan időkre, amikor sokkal, de sokkal korábban kellett felkelni és ennél sokkal rosszabb és útsezélyesebb terepen sétáltattak bennünket; most azért akarunk mindannyian kiv» nulni, hogy háborús célokból, ágyú­töltelékül többé senkinek felriadni és és marcolni ne kelljen.« (Nagy taps.)­ A demonstratív erejű, mindvégig lelkes hangulatú gyűlést, miután az­t határozati javaslatot egyhangúlag ma* gáévá tette, Juhász Károly alelnök kartársunk közvetlen szavai zárták be. Túl a tan­ul­áson és az iskolákon ezen a gyakorlati példán is ko­molyan kell okulni és szerte az or­szágban a magánalkalm­azottak járjanak elől hasonló jó példákkal a dolgozók el­lentét nélküli szoros szövetségének kiépítésén. Ezúton is köszönjük szaksze­ve­­zeteink nevében ezt a munkát a nagykanizsai kartársnőknek. Kér­jük, hogy a jövőben is ápolják a barátságot a fizikai munkások­kal és küszöböljék ki a régi világ néhol még jelentkező eltávolító tö­rekvéseit. Ha a magánalkalm­azottak min­denütt hasonlóan cselekszenek, ak­kor a népi magyar demokrácia pil­lére és biztosítéka, a dolgozók egysége megingathatatlan lesz. Barabás Bezső ^ pécsi kerületi titkárság 4 . összvezetőségi ülésünk V­idék, tovább előre 1 Felhívás a „Legjobb Gazdaasszony“ pályázatra A Magyar Nők Demokratikus ti­tka vétsége pályázatot hirdet minden ház­­tartásban dolgozó asszony részére, hogy mindannyiunk háztartási tudását töké­letesítsük, fejlesszük,­­egymást hasznos jótanácsokkal ellássuk. 1. Saját háztartásában dolgozó a­s­­szo­ny (gyerekes) mivel tud pénzt keresni! 2. Egygyermekes családanya hogyan rendezné be egyszobás lakását­ 3. Egyheti étrend és ünnepi ebéd pontos receptje­ 4. Hogyan tiatjuk, neveljük csecse­­möinket! 5. Milyennek kellene lennie a dol­gozó asszony ruhatárának? 6. Hogyan nyújt elsősegélyt, hogyan kezeli a családban előforduló kisebb betegségeket? T. Mikor jut ideje a gazdaasszonynak az olvasásra! 8. Hogyan használjuk ki legjövedel­mezőbben a veteményes kertet! 9. Melyek a háziasszony feladatai a baromfitenyésztéssel kapcsolatban? 10. Melyek a tej feldolgozásának módjai? 11. Mily újításokat ajánl a házi­munka leegyszerűsítése érdekében? Pályázni lehet egy kérdéssel is. A végeredményt sajtó és rádió útján közöljük. Az egyes kérdésekre három díjat tűzünk ki: I. díj: A 12 kérdés vidéki nyertesi részére budapesti tartózkodás * szak­főző tanfolyammal egybekötve és dísz­oklevél, budapestinek ruhaanyag­­a díszoklevél. H. díj: 12 konyhaóra és díszoklevél, HL díj: Díszoklevelet adunk a »Leg­jobb Gazdaasszony« cím­nel. A 100 legjobb választ kis könyvecs­kében összegyűjtve, íróik nevét és címét feltüntetve kiadjuk: A Magyar­­ Nők Demokratikus Szövetsége, Budapest, IV. Szerb-utca 2,

Next