Magánalkalmazottak Lapja, 1949 (5. évfolyam, 1-13. szám)

1949-08-01 / 9. szám

4 MAÖANABCALMA70TTÄK LAPJA Újjáalakult a szakszervezet Központi Újító és Kiválómunkás Köre A szakszervezet június 3-i Or­szágos Munkaverseny Konferen­ciája óta a versenymozgalomban mind erősebb mértékben fordulunk a munkaverseny politikai, szerve­zési kérdései felé. Így került sor július hónap folyamán a néhány hónap óta átmenetileg »szendergő« Központi Újító és Kiválómunkás Kör újjáalakítására. A kör vezető­cégének új összetétele már önma­gában komoly reményekkel biztat bennünket arra nézve, hogy a kör eredményes és jó munkát fog ki­fejteni. A kö­r új vezetőségét tagság az augusztus 12-én­ megtar­a­tandó ünnepélyes ülésén fogja meg­választani. A kör vezetőségébe elsősorban a vállalati újító- és kiválóm­un­káskörök vezetői kerül­nek be, rajtuk kívül legjobb terme­lő« aktíváink. A Központi Úji­tó és Kiválómun­­kás Kör ideiglenes vezetősége ko­moly és értékes mun­katervet dol­gozott ki. A munkaterv alapgondo­lata az, hogy a központi kör nem öncélú és nem működhet elszigetelve a vállalatok dolgozóinak újító- és kiváló munkásköreinek széles tömegeitől, hanem ellenkezőleg: elsősorban azokra­ kell támasz­kodnia. Ez a célkitűzés vonul végig az egész munkaterven, ez határozza meg a kör jövőbeli munkáját. Döntő feladata lesz a Központi Újító és Kiválómunkás Körnek, hogy a vállalatoknál már működő újító- és kiválómunk­sköröket a legaktívabban támogassa, munká­jukban részt vegyen, segítséget, ta­nácsot nyújtson számukra. Tekin­tettel arra, hogy jelenleg még elég kis számmal működnek vágataink­nál újító- és kiváló munkáskörök, ezért a központi kör munkaévé­ben irányt vett arra, hogy a leg­rövidebb időn belül a vállalati újító- és kiváló munkási körök számát lé­nyegesen gyarapítani fogja. A munkaterv egyik legfontosabb ré­sze, amely a vállalatok közötti ta­pasztalatcsere szervezésére irányul. Ezen a téren eddig vajmi keveset tettünk, pedig bizony sok munka vár ránk. A tapasztalatcserét az egyes szakmákon belül fogjuk megszervezni oly módon, hogy az egyes vállalatok, lehetőleg a páros versenyben álló vállatatok, azonos osztályai meglátogatják egymást, megtárgyalják egymás munkamód­szerét, kicserélik a munka folyamán szerzett tapasztalataikét. A Központi Újító és Kiválómun­­kás Kör legdöntőbb és legfonto­sabb feladata az újítómozgalom to­vábbi fejlesztése. Adataink szerint az újítómozgalom az elmúlt 2—3 hónap folyamán­ már igen szépen haladt előre, amit bizonyít az is, hogy egyedül június folyamén vállalatainknál 119 újítást fo­gadtak el, amelyekből az elő­álló évi megtakarítás majdnem eléri a félmillió forintot. A kör nagy feladata ezen a téren abban áll, hogy szakmánként kidol­gozza a mutatkozó és fejlődést gátló szűk keresztmetszeteket és a vállalati újító, és kiváló munkás­­körök figyelmét arra irányítja, hogy az újítók tömegesen foglalkozza­nak tervszerűen és céltudatosan törjenek a szűk keresztmetszetek legsürgősebb felszámolására. A Központi Újító és Kiválómun­kás Kör természetesen tervezi tag­jaink továbbképzését is, ennek ér­dekében többek között havonta egy előadást tart a szakszervezet köz­pontjában. A legközelebbi előadást összekötjük a kö­r vezetőségének megválasztásával, amelyet augusz­tus 12-én d. u. 5 órakor tartunk meg. Ez alkalommal dr. László An­dor kartárs, a Magyar Nemzeti Bank hitelügyi osztályának helyet­tes vezetője tart előadást a leg­aktuálisabb gazdasági kérdésünk­ről: a forgóalap csökkentésének le­hetőségeiről. A köz­munka­tervében szerepel ezenkívül m­ég az is, hogy­­ havonta egyszer szakmánként ös­­­­­szégyü­lnek a vállalati újító- és kiváló munkáskörök tagjai, fel­váltva más-más vállalatnál, hogy megbeszéljék a szakma legfonto­sabb és legidőszerűbb gazdasági és adminisztrációi amelyek felé tervszerűen problémáit, és cél­tudatosan­­ kell irányítani újítóink tevékenységét. Újító mozgalmunk eddigi lendüle­tét a Központi Újító és Kiválómun­kás Kör újjáalakulása és a jelek szerinti­ reményteljes működése ha­talmas mértékben fogja előrelen­­díteni. Központi körünk összefogja a vállalatok újító- és kiváló munkás­köreit, irányítja az újítómozgalmat és ezen keresztül is hozzájárul a 3 éves terv győzelmes befejezésé­hez. FELHÍVÁS! Központi újító­ és kiváló­­mun­k­ás körünk ideiglenes vezetősége felkéri azokat a szakszervezetünkhöz tartozó vállalatoknál, bankoknál, intézményeiknél dolgozó »Élm­unkáé« és »Kiváló Munkáért« jelvénnyel ki­tüntetett dolgozókat, akik a kitüntetést nem a Magán­­alkalmazottak Szakszerve­­zetein keresztül kapták, hogy nyilvántartásba vétel végett — íróéban vagy szer­­mélye­sen (esetleg telefonon) — jelentkezzenek termelési osztályunkon. A Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének felhívása az ország dolgozóihoz a hároméves terv teljesítésére és túlteljesítésére Munkások! Elvtársak! Magyar Dolgozók! Július 1-én hatalmas lendülettel megindult a harc a hároméves nép­gazdasági terv utolsó félévi elő­irányzatának teljesítéséért, illetve túlteljesítéséért és ezzel a Terv két év és öt hónap alatti végrehajtá­sáért. A hároméves terv végrehajtása eddig a hatalmon lévő magyar mun­kásosztály és szövetségese, a ma­gyar dolgozó parasztság számára a győzelmek szakadatlan sorozatát jelentette. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja, Rákosi elvtárs vezetésével minden nehézség, az imperialisták és hazai ügynökeik által támasztott akadályok ellenére, biztosan hala­dunk előre a szocializmus építésé­nek útján. E győzelmek kivívásában nem csekély része van annak a megvál­tozott munkaviszonynak, amely dolgozók és munkájuk között, első­­ sorban Pártunk munkájának ered­ményeként létrejött. Szocialista munkaversenyünk eredményei tesz­nek fényes bizonyságot e megválto­zott viszony mellett. A munka ná­lunk valóban mindinkább becsület és dicsőség dolga. Bennünket, szer­vezett dolgozókat azonban nem tehetnek elbizakodottá eddigi sike­reink. Tudjuk, hogy még kemény, áldo­zatos munkát kell folytatnunk azért, hogy a hároméves tervet valóban sikeresen befejezhessük. Ezzel meggyorsítjuk hazánkban a szocializmus építését, de egy­úttal erősítjük a proletár nemzet­köziség szellemében a hatalmas Szovjetunió vezette békefrontot is. Pártunk, Rákosi elvtárs utat mu­tatott a soron következő feladataink elvégzéséhez. Amint mondotta: nekünk nemcsak arra kell töreked­nünk, hogy globálisan, végösszegé­ben teljesítsük a hároméves tervet, hanem arra is, hogy minden részlete elérje a kitűzött célt. Nagyon lassan csökken az önköltség, márpedig szo­­cialista termelésünk egyik fölényé­nek a kapitalizmussal szemben az önköltség csökkentésében kell meg­nyilvánulnia. Nagy figyelmet kell fordítanunk a minőség kérdésére, hogy szocialista iparunk termel­­vényeinek minőségével is bebizo­nyítsa fölényét léssel szemben. a kapitalista terme­Mindezeknek a fel­adatoknak — a szocializmus építé­sének alapvető követelményei — teljesítése érdekében felhívjuk a gyárak, üzemek, irodák dolgozóit, az üzemi bizottságokat, termelési bizottságokat, a szakszervezetek összes szerveit, az üzemek felelős vezetőit, hogy a diósgyőri vas­gyári dolgozók által meghirdetett szocialista februárban munkaver­­senyszakasz hátralevő idejére — a most lezajlott tervismertetések alapján — haladéktalanul dolgoz­zák ki versenyterveiket a három­éves terv teljesítése és túlteljesítése érdekében. E munkájukba köz­ponti feladatként állítsák a Rákosi elvtárs által megjelölt feladatokat: 1. Fordítsák a legnagyobb fi­gyelmet arra, hogy a tervet min­den részletében a kitűzött célnak megfelelően teljesítsék, illetve túl­teljesítsék. 2. Fokozottabban kell harcolni az önköltség csökkentéséért. 3. Az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a minőség javí­tására. A versenyterv összeállításánál a lehető legnagyobb mértékig támasz­kodni kell a dolgozók által tett ja­vaslatokra és kezdeményezésekre. Gondoskodjunk arról, hogy min­den dolgozó ismerje meg a részlete­sen kidolgozott versenyterveket, mert így válik világossá mindenki előtt az a nagy felelősség, amelyet külön-külön és együttesen visel a terv maradéktalan végrehajtásának során a magyar munkásosztály. Elvtársak! Mozgósítsuk üze­meink belső tartalékait, tárjuk fel a rejtett értékforrásokat, fokozzuk újító mozgalmunkat, mélyítsük a szocialista szélesítsük és munkamód­szereket. Kövessük a szocialista munkaverseny élenjáró harcosai­nak, a legjobb élmunkásoknak pél­dáját. Szüntelenül tanulmányozzuk nagy példaképünk, a szocialista Szovjetunió versenymozgalmát és hasznosítsuk annak Fokozzuk az éberséget tapasztalatait­ az ellenség ügynökeivel szemben, frontján is leplezzük le A termelés és tegyük ártalmatlanná őket. Keményen fel kell lépni azokkal szemben, akik lazítják a munkafegyelmet, paza­rolják az anyagot és energiát, nem ügyelnek a nép vagyonára és így, vagy más módon hátráltatják nép­gazdaságunk fejlődését. Mozgósítsunk minden erőt a terv sikeres befejezése, a dolgozó ma­gyar nép, a munkásosztály, a Párt újabb döntő győzelme érdekében. Csak a munkaversenymozgalom továbbfejlesztésével valósíthatjuk meg két év és öt hónap alatt a há­roméves tervet és gyorsíthatjuk meg hazánkban a szocializmus építését, eg­yszóval a dolgozó nép felemelke­dését. Előre a mi nagy, dicső Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja vezeté­sével a szocialista munkaverseny további sikeréért, a hároméves terv győzelmes befejezéséért. Éljen a szocialista munkaver­seny! Éljenek a szocializmust építő ma­gyar dolgozók! SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA ELNÖKSÉGE Brigádzászlót alapított szakszervezetünk azon vállalat, bank, vagy intéz­mény legjobb brigádja részére, mely a szocialista munka­ver­senyben legjobb eredményt ért el. A »Kiváló Munkát Végzett Brigád« vándorzászló odaíté­lése tekintetében külön bizott­ság dönt, melynek tagjai szak­­szervezetünk főtitkára, terme­lési osztályának szóviselője és 3—3 termelési felelős, illetőleg brigádvezető. A vándorzászlót 1—1 brigád 1 hónapig őrzi és csak az tarthatja meg vétlege­sen, mely egymásután négy­szer nyeri el. A zászlót elnyerő brigádok díszoklevelet kap­nak. Szakszervezetünk brigád vándor zászló jántak részletes­­ alapszabályait a szakszerve­­zeti bizottságok ismertetik a versenyben álló dolgozókkal Ezért a zászlóért való vetélke­désnek jelentős mértékben kell hozzájárulni a dolgozók munkaversenyben való moz­gósításához, hároméves ter­vünk, minden részletében való­­ végrehajtása érdekében. 1949 augusztüs Mit teljesített­ a MINŐSÉGI MAGTERMELTETŐ­ Szakszervezeti Világszövetség Kongresszusára való felajánlás ke­retében a­ termelők nyilvántartásba vétele. BAROMFIÉRTEKESITŐ NV: havi nyersmérleg a tárgyhónapot követő kilencedik napon készült el. SOERTEKESITŐ NV: a pénz­ügyi előirányzathoz viszonyított tényleges önköltség 25,1 százalék­ról 24,4 százalékra csökkent. BURGONYA- ÉS HAGYMA­KERESKEDELMI NV: felvásárlási terv teljesítése 153 százalék. MAGYAR KÜLFORGALMI NV: tényleges önköltség pénzügyi elő­irányzattal szemben 3 százalékkal csökkent. MAGYAR KÖZPONTI HÍRADÓ: az újítási bizottságtól elfogadott javaslatoktól várható évi megtaka­rítás kb. 40.000.— Ft. IRODASZERVEZŐ NY: havi nyersmérleg a tárgyhónapot követő második napon készült el. MÁV BIZTOSÍTÓ ÉS SEGÉLY­SZÖVETKEZET: irattár rendezésé­vel kapcsolatban vállalt feladatokat 6 nappal előbb teljesítették. FRISS ÚJSÁG LAPKIADÓ: dolgozók 40 százaléka vett részt a politikai továbbképzésben. ÁLLAMI HIRDETŐ NV: meg­indult az újítási mozgalom, mely­nek eredményeképpen négy újítást nyújtottak be a tárgyhóban. IPARI SZÉNÉRTÉKESÍTŐ NV: hivatalos adatszolgáltatás határ­időre, illetőleg határidő előtt. EMERGE ÉS PALMA: a pénz­ügyi előirányzathoz viszonyított tényleges önköltség 8.2 százalékról 5.3 százalékra csökkent. CORDATIC MAGYAR GUMI­ABRONCS RT.: tervteljesítés 119,37 százalék. ASVANYOLAJFORGALMI FJV: a tárgyhónapban eladott összes áru leszámlázása július 2-án meg­történt. ÜVEG- ÉS PORCELLÁNÉRTÉ­­KESÍTŐ NV: pénzügyi előirányzat­hoz viszonyított önköltség csök­kentésével elért tényleges megtaka­rítás 232.376.— Ft. BUDAPESTI SELYEM- ÉS FO­­NALKERESKEDELMI RT.: szak­mai továbbképzésben a­­ dolgozók 10.01 százaléka, politikai tovább­képzésben 23.49 százaléka vett részt. BUTORÉRTÉKESÍTŐ NV: terv­­teljesítés 114.6 százalék. ORSZÁGOS KÖZPONTI ÁRU­­HITELIRODA: a forgalomhoz vi­szonyított önköltség a január­­május havi átlaggal szemben 3,19 százalékról 1.86 százalékra csök­kent. Nyugzevesen készülnek a val a legjobban dolgozók megjutalmazására Az a körülmény, hogy most már második alkalommal és lénye­gesen nagyobb összegeket, értékesebb tárgyakat tudunk a verseny­ben álló vállalatok dolgozóinak átadni, arra mutat, hogy az alkalmazottak között is mind szélesebb rétegek érzik át, mit jelent az, hogy: »Tied az ország, magadnak építed.« A Szakszervezetek Országos Tanácsa értékes jutalmakban részesíti azokat a dolgozó­kat, akik jó munkájukkal, példás magatartásukkal az élen járnak. Mintegy 5.700.000 forint értékű pénz- és tárgyi díjak kerülnek kiosztásra, melyből 18, szakszervezetünkhöz tartozó vállalat és intézmény legjobb dolgozói is részesülnek. Az a körülmény, hogy aránylag kevés vállalatnál kerül díjazásra sor, természetesen nem jelenti azt, hogy minden más vállalatnál rosszul dolgoztak, de a szocialista munkaverseny eredményeiért a jók között is a legjobba­kat jutalmazzuk. A munkában kivált dolgozók népbundát, kerékpárt, rádiót, evő­és edénykészleteket, paplant, tűzhelyet, továbbá 400—800 forint összegű pénzjutalmakat kapnak. Orsz. Társadalombizt. Int.: Simon Mihály, Kis Dénes, Csíki László, Zimet Lajosné, Nagy József, Masztics György, Kis Gézáné, Ko­vács Pálné, Jakubovics László, Var­­jasi Károlyné, Csipkai Andor, Jobsz Ferenc Goldberger Textilipari N. V.: Sándor Gézáné, Kardos Györgyné, Spiegler Gizella, Romhányi Mária Terményforgalmi N. V.: Mazaga Ferencné, Geisler János, Nemeskürti Margit, Tokaji Tibor, Lajos Ferenc, Gulyás Imréné, Polo­­nyi Györgyné, Papp Margit, Bólya Lászlóné, Follajtar Rózsa, Záng) Gyuláné Magyar Külforgalmi N.V.: dr. Bogsch A., Büchler Jolán, Ruszka Magda, Szende Ottóné, Jab­­lonszky Lajosné, Seregély Györgyné. Magyar Nemzeti Bank: Bertalan Ilona, Frey Jenő, Lengyel László, Sándor Erzsébet, Andrássy Ferenc, Szász Sándor, Székely Irén Irodagépértékesíttő N. V.: Plavetzky N., Rókusz Károly, Far­kas József, Bognár Róbert, Bagyura Emil, Berndt Ferenc Pesti Magyar Kereskedelmi Bank: Schubert Mátyás, Frank Miklós, Frankl Ervin, Plachi Gyula Chemolimpex Olaj- és Vegyiéru Külker. N.V.: Halmai Miklós, Titkos Ferenc, Muth László Magyar Központi Híradó: Hübel Berezik László, Nagy István, Szabó Katalin Sóértékesítő N. V.: Újvárosi István, Brajanovicz Ste­fánia Burgonya- és Hagymakeres­kedelmi N. V.: Bársony Sándor, Gyük József, Pálfi Attila Ásványolajforgalmi N.V.: Tücsök Jánosné, Nagy Zoltán Agrimpex Magyar Mezőgazda­­sági N.V.: Hammer József, Szabó Zoltánná, Sándor Tamás, Máté Miklós Tükör N.V.: Tomcsányi József, Sáros­ Lajos, dr. Serényi Tibor, Rohonczy Gusztáv, dr. Sorge Róbert, Petrik Pál, Kovács Elemér, Bozóti Mária Szikra Könyvkiadó: Milos István, Fartély József, Klein Imre, Gere Tibor, Netter Endre Burcz János Keleteurópai Alt. Bizt. Rt.: Hámori Ferenc, Bácskai Árpádná, Gyöngyösi György Beruházási Bank N.V.: Takács Béla, Rudolf Ferenc, Kizlin­­ger Józsefné, Tamás Istvánná, El­­linger Leó, Abaffy Tibor, Grünwald Edéné, Fertő Györgyné, Siska Etelka Vastömegcikkeket írt. N.V.: Bernát Zoltán, Veres Béla, Nagy László, Kovács Pál, Torma Antal, Kovács József Az a körülmény, hogy a jutal­mazásoknak 75 százaléka brigád­­jutalom, szintén kifejezésre jut­tatja, hogy munkaversenyünk szer­vezésének központjába a brigád­mozgalom erősítése került. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy 100 jutalmazott között 35 nő és 25 ifjúsági dolgozó van. Azokra a dolgozókra, akiket népi demokráciánk — munkájuk alap­ján — jutalomban részesített, foko­zott felelősség hárul, bevált munkamódszereik továbbadásával, példamutatással, a szakmai és politikai munkatársaik nevelésében való részvétellel kell viszonozni a nép államának elismerését. A nagyarányú jutalmazásoknak fokozóan kell hatni a munkaver­­seny lendületére azoknál a vállala­toknál és intézményeknél is, ahol ez alkalommal jutalmazásokra nem ke­rülhetett sor. A versenyben eddig nem a legjobban szerepelt dolgo­zóknak módjában van a szocialista munkaverseny második szakaszá­ban az élre kerülni. A szocialista munkaverseny jutalmát az egész nép kapja, de a Magyar Dolgozók Pártja által vezetett dolgozó nép legjobbjai közvetlenül is részesül­nek azokból az eredményekből, me­lyeket a szocializmus építésének kommunista munkamódszere, a munkaverseny hozott létre. Ké.

Next