Magyar Állatorvosok Lapja, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1948 / 1. szám - Manninger Rezső: Paratyphus vagy szövődményes sertéspestis?

magyar állatorvosok lapja hogy a megbetegedések zömét kitevő esetekben, amelyekben a szerzőnek sikerült a hullák beléből a Bacterium suipestifert kimutatni, csakugyan para­­typhusról vagy pedig olyan sertéspestisről van-e szó, amelyben a Bacterium suipestifer okozta vér­fertőzés szövődményeképen jelentkezett.­ E kérdés tárgyalását azért tartom fontosnak, mert valamely fertőző betegség tanulmányozásakor mindenekelőtt oktanát kell tisztáznunk, hiszen az oktani viszonyok ismerete kihathat a védekezés jövendő irányvona­laira is. Mikor egy korábbi kísérletem után1) ezelőtt több mint két évtizeddel határozottsággal elkülöní­tettem a sertések (malacok) paratyphusát mint önálló betegséget a sertéspestistől és okozóját a Bacterium suspestiferben jelöltem meg, első cikkem­ben2), de későbbi dolgozataimban is2), a Bacterium suipestifer okozta körfolyamatokat élesen elhatárol­tam két csoportban. Különbséget tettem ugyanis a paratyphus és a sertéspestis azon szövődménye között, melyet a Bacterium suipestifer okoz vérfertő­zés alakjában. Paratyphusnak neveztem azt a bán­­talmat, mely a sertéspestis vírusának közreműkö­dése nélkül, nem specifikus hajlamosító körülmények hatására fiatal állatokban jön létre, szemben azzal a suspestiferbacillusok okozta vérfertőzéssel, mely a sertéspestis szövődményeként keletkezik. Tettem ezt részben félreértések elkerülése, részben és főleg a lé­nyegbe vágó kóroktani eltérés kidomborítása végett. Ezt az eljárásomat egyesek elfogadták, mások ellen­ben nem tartották fontosnak, hanem a sertéspestis szövődményes alakjának fennforgásakor is vagy egyszerűen csak paratyphusról, vagy, a jobbik esetben, paratyphusszal szövődött sertéspestisről beszéltek. Bár lényegesnek érzem a fogalmak szaba­tos meghatározását, nem óhajtok e kérdéssel e helyütt bővebben foglalkozni, hogy mégis szóba hoztam, tettem azért, mert a következőkben a magam részéről saját nomenklatúrámhoz tartom magamat és paratyphusnak az elsőleges (önálló) paratyphust nevezem, a sertéspestishez társult (tehát másodlagos) suspestiservérfertőzés esetében pedig szövődményes sertéspestisről fogok beszélni. Ha ezt a nomenklatúrát alkalmazom, akkor azt kell mondanom, hogy Szent Iványi dr., éppúgy mint Benedek dr. és munkatársai, paratyphusnak minő­síti az általa szállásbetegségnek nevezett körfolya­matot, tehát elveti annak lehetőségét, hogy esetei­ben a sertéspestisnek suspestifervérfertőzéssel szövő­dött alakjával volt dolga. Soraim egyik fő célja ennek a kérdésnek vizsgálata, mégpedig annál inkább, mert Benedek dr. is időszerűnek látja a sertésparatyphus­­ról alkotott eddigi felfogás revízióját, egyebek között azért is, mert eddig­­csak a 6 hónaposnál fiatalabb sertések eseteiben minősítették önálló betegségnek a paratyphust, idősebb sertések esetében pedig csak általa nem meggyőző eredményűnek jelzett kísérle­tünk beállításában, akár következtetéseink levonása közben. Mellesleg megjegyzem, hogy ama cikken kí­vül, amelyre Benedek dr. nyilván hivatkozott (Állat­orvosi Lapok, 1943. 2. sz.), egy későbbi közleményem­ben (Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, 1943. 22. k., 33. 1.), mely nyilván figyelmét elkerülte, további öt sikeres viruskimutatásról szá­moltam be.­ ­) Zentralblatt f. Bakt., 1922. 89. k., 23. 1. 2) Állatorvosi Lapok, 1925.18—19. sz.; Deutsche tierarztl. Wschr., 1925. 844. 1. 3) Állatorvosi Lapok, 1931. 21. sz., 1932. 1. sz. a sertéspestishez társuló szövődmény okozójául (recte: szövődménynek) tekintették azt«. Mint­hogy annak idején tudomásom szerint az én gyakor­lati megállapításaim alapján került a köztudatba az, hogy a paratyphus csak a 6 hónapnál fiatalabb serté­sekben szokott előfordulni, magam is találva érzem magamat és kénytelen vagyok emlékeztetni arra, hogy éppenséggel nem vontam kétségbe annak lehe­tőségét, hogy idősebb sertésekben is ne fordulhasson elő alkalomadtán paratyphus. Egy alkalommal pl. ezt írtam1): »egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy egyszer-másszor a Bacillus suspestifer féléves­nél idősebb sertésekben a sertéspestistől függetlenül is előidézhessen betegséget. Az élők világában ugyanis aligha lehet rideg szabályokat felállítani és azért mi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy némelykor a 6 hónaposnál idősebb sertéseket is érheti a sertés­­pestis vírusán kívül egyéb olyan behatás, mely meg­töri az állatok természetes ellenállóképességét a Bacillus suspestiferrel szemben. Ha tehát magam, noha sok év óta nagyon sokat foglalkoztam ezzel a betegséggel, még soha nem is láttam önálló para­typhust 6 hónaposnál idősebb állatokban, nagyon is lehetséges, hogy más szakember szerencsésebb lesz és olyan tapasztalati tényeknek jut birtokába, amelyek a megállapításaimból levont következtetés megmásítását teszik szükségessé. Sőt egyenesen örülnünk kellene, ha ismereteink ilyen észleletek ré­vén gyarapodnának.« Kérdés már most, hogy Benedek dr. és munka­társai, különösebben Szent Iványi dr. szerencséseb­bek voltak-e másoknál és találtak-e olyan bizonyí­tékokat, amelyek igazolhatják azt az állításukat, hogy a »szállásbetegség« csakugyan paratyphus, nem pedig szövődményes sertéspestis. Szent Iványi dr. érveit két csoportba oszthatom : 1. olyan érvekre, amelyekkel a sertéspestis vírusának közreműködését iparkodik kizárni és 2. olyan érvekre, amelyekkel bizonyítani kívánja azt, hogy a Bacterium suspestifer képes a szállásbetegség kórképét előidézni. Lássuk az érvcsoportokat külön-külön. Ad 1. Szent Iványi dr. cikkében a sertéspestist a következő érvek alapján zárja ki: a) A szállásbetegségnek nevezett esetekben a hullabontások alkalmával nem találták meg a ser­téspestis klasszikus elváltozásait, így nem láttak lépinfarktusokat és ha vérzéses diathesissel találkoz­tak is, az máskép nyilvánult meg, mint a szövőd­­ménymentes sertéspestis esetében. b) Ellene szóltak a sertéspestisnek a tüdőbeli pedemás és hurutos elváltozások és a bélbeli gyulla­dásos folyamatok. c) A szállásbetegség esetén nagyfokú a gyógyu­lási hajlam, amely sertéspestis fennforgásakor még akkor is ismeretlen, ha a betegség kirobbanását korlátozó csökkent sertéspestis-immunitást tétele­zünk fel. d) A leghatározottabban kizárja a sertéspestis fennforgását az, hogy a szállásbetegséget a pótvírus­­oltással pestis elleni immunitására nézve ellenőrzött falkákban megállapították és hogy mesterségesen is elő tudták idézni olyan falkán, amely még a 800 kcm-nyi mennyiségben alkalmazott sertéspestis­­vírust is ártalom nélkül elviselte. Végül e) a szállásbetegségben elhullott sertések szer­veinek dörzsölékéből előállított baktériummentes szűrlettel a legtöbb esetben nem sikerült fogékony Állatorvosi Lapok, 1933. 6. sz. з

Next