Magyar Állatorvosok Lapja, 1982 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - Mészáros János: Járványtani, mikrobiológiai és immunológiai szempontok a baromfi fertőző betegségei elleni védekezésben

A MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1982. JANUÁR Manninger járvány­tani alapon feltételezte, sejtései és a legújabb molekuláris biológiai kutatások eredményei különösebb erőszak nélkül kapcsolatba hozhatók. A ba­romfipestis vírusának nukleinsavában és fehérjéiben legújabban kimutatott különbségek e téren még meg­lepetéseket tartogathatnak. Manninger professzor aktív működésének utolsó évei­ben új problémaként jelentkezett a baromfi idült légző­szervi betegsége, a napjainkban mikoplazmózisnak ne­vezett kórkép. Ez azóta is egyike a nagyüzemi baromfi­­tenyésztés szinte állandósult nehézségének. Volt főnö­köm új iránti fogékonyságának bizonyítéka, hogy a kér­dés tanulmányozásával már az ötvenes évek végén megbízott. Feladatom az akkor PPLO-nak nevezett mikroorganizmusok elsődleges kóroktani szerepének kétségbevonása volt. Ez nem véletlen, mivel akkor még nem volt ismeretes a széles körben előforduló apatogén és a valóban kóroktani szereppel bíró patogén miko­­plazma-törzsek közötti különbség. Az is igazolódott, hogy a patogén törzseket akkor még nem tudtuk mes­terséges talajokon tenyészteni. Az is később derült ki, hogy a betegség manifesztálódásában a specifikus (többnyire vírusos hátterű) és nem specifikus (főleg tartási és takarmányozási eredetű) hajlamosító ténye­zők alapvető szerepet játszanak. A kezdeményezésre hazánkban megindult mikoplazma-kutatás számos és nemzetközileg is elismert eredményekkel büszkélked­het. Legértékesebb tenyészállományaink többsége ma már mentes a fertőzöttségtől. Az induláskori hipo­tézistől ugyan eltérő következtetésekre jutottunk, de Manninger professzor nagyságára jellemző, hogy új következtetéseink bizonyításában is messzemenően se­gítségünkre volt. A manningeri örökség azonban nemcsak azokon a területeken érvényesült, amelyeken az általa meg­kezdett kutatásokat folytattuk, hanem termékenyítő­­leg hatott a halála utáni idők merőben új problémáinak megoldásában is. A nagyüzemi baromfitenyésztés ugrásszerű fejlődése nem utolsósorban a korábbi fajtákkal végzett hibridizá­ciókra vezethető vissza. Ez feltételezte számos külföldi tenyészanyag behozatalát. Ezekkel szinte törvény­szerűen olyan új kórokozók is bekerültek hazánkba, amelyekre nézve legfeljebb csak irodalmi ismereteink voltak. Arról nem is beszélve, hogy az intenzív baromfi­­tenyésztésben világszerte számos, addig nem ismert kórokozó bukkant fel. A megjelent új bántalmak fel­ismerése, s az ellenük való védekezés megtalálása állandó feladatunk. Ezek közül csupán példaként említek meg néhányat. A már szóba hozott baromfi mikoplazmózis hazánk­ban eleinte elsősorban a tojóállományok idült légző­­szervi betegségében mutatkozott. A broilerállományok­­ban külföldön leírt tömegesen jelentkező heveny miko­­plazmózissal nemigen találkoztunk. A hatvanas évek közepén ez a helyzet megváltozott, s mint kiderült, azért, mert a körben behurcolt és széles körben elterjedt fertőző bronchízisz-vírus, mint specifikus hajlamosító nyerő, a mikoplazmózist a broilerállományokban is tömegessé és heveny formájúvá tette. A korona­vírusok jellegzetes képviselőjével, a fertőző bronchítisz vírusával kapcsolatos hazai kutatások nemzetközileg is nagyra ér­tékelt eredményeket hoztak. Kiderült, hogy a fertőző bronchítisz vírusának RNS-e 8 millió dalton tömegű, s pozitív értelmű, tehát önmagában is fertőzésre képes, így a fehérje kódját közvetlen formában hordozó ún. mRNS-féleség. Ez nemcsak a vírus pontos rendszertani helyének megjelölését jelentette, hanem új molekuláris biológiai módszerek birtoklását is. Így az ún. ,,RNS- ujjlenyomat” technikát, amely a vírustörzsek szinte egyedi felismerését teszi lehetővé. Ez pedig részben az epidemiológiai nyomozást helyezi az eddigieknél lényegesen pontosabb alapokra, részben módot nyújthat egy adott területen a vakcinázásra használt vírustörzs legcélszerűbb kiválasztására. Az utóbbi annál inkább fontosnak tűnik, mivel a betegség elleni immunizálás, tekintettel a törzsek felépítésében mutatkozó különb­ségekre, napjainkban sem tekinthető megoldottnak. Járvány­tani és immunológiai szempontból kemény kutatási feladatot jelentett a herpesz-csoportba tartozó két vírus okozta betegség. A hatvanas évek elején találtuk magunkat szemben a Marek-féle betegség heveny alakjával, amely szemben a Marek által 1907-ben leírt idült lefolyású, túlnyomóan idegrendszeri tünetekben mutatkozó, felnőtt korban jelentkező „klasszikus” kórképpel, már 2—3 hónapos korban jelentkezett, s a leukózishoz hasonló súlyos daga­natos elváltozásokat okozva, állományonként olykor 30—40%-os mortalitással járt. Az évek múlásával a betegség egyre idősebb korban jelentkezett, a veszte­ségek mérséklődtek, s a lassabban lefolyó esetekben olykor már idegrendszeri tünetek is jelentkeztek. Ebben bizonyára szerepet játszott a fertőzöttség széles körű előfordulása miatt kifejlődő immunitás. A szinte külön­állónak tűnő kétféle kórkép, nevezetesen az idült és a heveny alak vírusában különbséget nem sikerült ki­mutatni. A betegség okozta tetemes károk csökkentésére álta­lánossá vált a Marek-féle betegség vírusával azonos antigénszerkezetű pulykaherpesz törzsből készített vak­cina naposkori alkalmazása. Ez jelentősen mérsékelte a veszteségeket. Az utóbbi években azonban egyre több esetben jelenik meg a betegség immunizált állományok­ban is. Feltételezik, hogy ez a pulykaherpesz törzzsel immunizált állományok utódaiban meglevő maternális immunitás zavaró hatásával, vagyis azzal függ össze, hogy a szik eredetű ellenanyagok zavarják a vakciná­ban foglalt vírust virémiát okozó, s így immunitást ki­váltó hatásában. Ezért felmerült, hogy az immunizá­lásra célszerűbb volna a Marek-féle betegség vírusának attenuált változatát használni, esetleg nemzedékenként alternatív módon használva a kétféle vírusból készí­tett vakcinát. Az azonosnak tűnő antigénszerkezet elle­nére ugyanis a maternális ellenanyagok a vakcinázásra használt homológ vírust jobban károsítják, mint a he­­terológot. A természetes esetekből izolált csökkent virulenciájú vírussal ezért megkezdtük egy új immunizálási mód­szer kidolgozását. Megnehezíti azonban a helyzetet, hogy az utóbbi vírusból csak sejthez kötött állapotban lehet vakcinát előállítani, ami a mélyfagyasztott sejte­ket tartalmazó oltóanyag szállítását és applikálását bonyolulttá teszi. Mivel a vakcinázott állományokban a betegség a leu­­kózisra jellemző, tehát idősebb korban jelentkezik, s a kórbonctani elváltozásokban is megtévesztő a hason­lóság, fontos feladat lett a Marek-féle betegség és a leu­­kózis elkülönítése. Ezért a T vagy a B-limfociták do­­minenciája megállapítását és a transzformált T-limfo­­citák egy részén jelen levő daganat-antigének kimuta­tását lehetővé tevő immunológiai módszert dolgoztunk ki a két kórkép elkülönítésére. A herpesz-csoportba tartozó kacsapestis elleni véde­kezéssel kapcsolatos kutatásainkat az európai járvány­­­helyzet, s az tette szükségessé, hogy a szabad vizeken élő kacsaállományokat megvédjük a vadkacséktól szár­mazó fertőződéstől. A törzsállományok rendszeres im­munizálására kialakított vakcinázási módszer haté­konyságáról alkalmunk volt meggyőződni. A kacsa­pestis herpeszvírusos fertőzöttség preventív kivédése a rendszeres vakcinázásokkal nemcsak a kacsaállomá­nyaink védelmét szolgálja, hanem csökkenti a lúd­­állományok fertőződési veszélyét is. A ludakra nézve ez a fertőzöttség ugyanis katasztrofális, mert a virulens vírus, ha lúdállományba juthat, 90%-ot meghaladó mortalitást okoz. A ludak preventív vakcinázása még nem megoldott, mert a kacsák immunizálására jó ered­ménnyel használható attenuált vírusvakcina akár 100-szoros adagja sem védi meg a ludakat a későbbi fertőződés ellen, annak ellenére, hogy az immunizált ludakban magas léterben mutatható ki a specifikus ellenanyag. Ennek oka kielégítően még nem ismert, s a jelenséget bonyolítja, hogy a kacsákból és a libákból izolált vírusok között antigénszerkezeti különbség nem mutatható ki. A kérdés ma izgalmas kutatási stádium­ban van. Úgy látszik, hogy a herpeszvírusokkal kapcso­latos immunológiai viszonyok tisztázása mind elméleti, mind gyakorlati okok miatt sürgető feladat. Közismert a hazai lúdtenyésztés hagyománya, s a li­bamáj és libatoll exportjához fűződő nagy népgazdasági érdek. Éppen ezért rendkívüli problémát jelentett az a kórkép, amely 1964-ben jelentkezett, s a súlyos vesz­

Next