Magyar Állatorvosok Lapja, 1983 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - NYÚLTENYÉSZTÉS - Kováts Jenő: Állategészségügyi emlékek Tolna megyében (1654-1849): VIII. Állatvágások, húsvizsgálat

Tolna megyei Levéltár, Szekszárd (igazgató: K. Balogh János) Г Állategészségügyi emlékek Tolna megyében (1654—1849) írta: Kováts Jenő dr. c. egyet, docens VIII. Állatvágások, húsvizsgálat Bár a levágott állatok húsának fogyasztása a vizsgált időszakban is fontos részét képezte az élelmezésnek, a vágás szabályozásával és a levágott állatok húsának vizsgálatával foglalkozó ügyiratok száma a levéltári anyagban viszonylag csekély. Azok is főleg állatjárványok alkalmával intézkedtek a vágás körülményeiről, az emberre nem ártalmas hús biztosítása és a járvány terjedésének megaka­dályozása érdekében. Erre elsősorban a keleti mar­havészről kiadott rendelkezésekben találunk ismé­telten utalást. A vágással és húskezeléssel foglalkozó első levél­tári ügyirat 1781-ből származik. II. József 1781. november 2-án, Bécsben kelt rendelkezése (LI. 4.4/1783) a fiumei Fabrique Compagnie részére engedélyezte nagyobb mennyiségű marhahús le­­sózását, amellyel a vállalat háborús időben a ten­geri hajózás szükségleteit kívánta fedezni. Elő­írta, hogy a vágómarhát honnan és milyen áron szerezhetik be, és mentesítette a tengerre kifutó sózott húst a vámolás alól. A sózáshoz a központi készletből tengeri sót bocsátott rendelkezésre, ezt azonban csak erre a célra volt szabad felhasználni. A Királyi Helytartó Tanács ebben az időben elsősorban a hadsereg részére kívánta a szükséges húsmennyiséget biztosítani. Ezt célozta az 1788. december 30-án kelt 50 051 sz. leirata (Lj 43/1789), amelyben felszólította a vármegyéket, bátorítsák a gazdákat az ökörhizlalásra.. A vágóállat-nevelés előmozdításáról intézkedett a Királyi Helytartó Tanács 1789. március 24-i 11 352 sz. leirata, amely utasította a vármegyéket, akadályozzák meg, hogy foglalásnál a növendék bikákat 4 éves korig, a növendék üszőket 3 éves korig igénybe vegyék. A minőségi igényekre is figyelemmel voltak. A Királyi Helytartó Tanács 1789. március 3-án kelt 7745 sz. leiratában (Lj 698/1789.) kifogásolta, hogy ismételt rendelkezése ellenére egyes helysé­gekben állott vagy romlott halat, beteg vagy döglött marha húsát, rothadó rákot hoznak for­galomba, és ezzel az emberek egészségét súlyosan veszélyeztetik. Elrendelte, hogy ahol ilyenre buk­kannak, az árut el kell kobozni, és mélyen el kell ásni, az eladót pedig súlyosan meg kell büntetni. Nagy perpatvar keletkezett hasonló ügyből, amikor Paks mezőváros 1791. augusztus 10-én feljelentést tett a vármegyéhez (irattári szám nincs), hogy Montbach Ferenc árendás elhullott marha húsát mérte ki. A vágólegények vallották, hogy utasítást kaptak a „Földes Uraság” birtokán elhullott és lenyúzott marha átvételére és kimérésére a rendes 6 krajcáros ár helyett 4 krajcárért. Montbach hosszú beadványban tagadta, hogy juhászát utasította volna, „ha valamelly darab az nyájból elesik, annak húsát az Székbe vigyék, ahol is az Publikum számára kivágattassék”. Ezt követően, elég hosszú időn keresztül az ügyiratok csak a hús sűrűn ismétlődő ármegállapí­tásával foglalkoztak nemcsak megyén belül, de a szomszédos vármegyék is az általuk megállapí­tott árakról egymást szorgalmasan és folyamato­san értesítették. Részben ehhez kapcsolódott a Királyi Helytartó Tanács 1807. Szt. Mihály hava 22-i, 10 841 sz. leirata (Közgy. jkv. 1447/1807), amely utasította a vármegyéket a következő ada­tok jelentésére: a) csökkent vagy emelkedett-e a marhalétszám, b) nevelnek-e vágómarhát az Osztrák Birodalom és Bécs részére, e) foglalkoznak-e az uradalmak marhahizlalás­sal, d) hol vásárolják a sovány marhát, e) mi legyen a sovány és kövér marha ára, f) a marhahús árának emelkedése kapcsolatban van-e a vágómarha-létszám csökkenésével vagy egyéb más okkal. A leirat szerint nagymértékben csökkent a vágómarha-kiszállítás az Örökös Tartományokba, Ausztriába és Bécsbe. Mivel az állatvágások a népélelmezésben nagy szerepet játszottak, nehéz helyzetbe kerülhetett egy-egy település, ha vágási, illetve húskimérési lehetőség nélkül maradt. Álljon itt eredetben az a levél, amit Paks mezőváros elöljárósága írt az alispánnak, amikor szerződött mészárosuk ott­hagyta őket (Lj 249/1788). „Tekéntetes Consiliarius és Ord. Vice Ispány Úr, Bizodalmas Nagy Urunk! Paksi közönséges Mészár- Székünk árendás esztendejének Terminussá Farsang végével határozódik, mostani árendásunk tovább ki­venni nem kívánnya. Minthogy pedig Paks csak a mos­tani Circumstanciákra nézve is nagy Transennájú Hely, nem különben nagy Posta út, mind mi nekünk Földes Urunknak, mind a’ Tekéntetes Nemes Vármegye Tiszt Urainak könnyen elgondolható Reputátiosok csonkulására a Dolog eshetne, ha Mészáros annak ide­jébe elő nem állván, a Mészár Szék hús nélkül heverne, mellyhez képest alázatos bizodalommal kérjük Tes Consiliarius Urat, Paksi Mészár-Székünket ezen Tes­tes Tolna Vármegyének minden Circulusaiba currentáltatni méltóztasson, hogy ha kinek tettzése lészen ki áren­­dálni, akár melly időbe, ’s napon minél elébb jelennyen meg Pakson a Familia Inspectora Rumpler Ferencz eő kegyelménél, vélle fog végezni és meg alkudni, melly Grátiájáért állandó tisztelettel maradunk Tekéntetes Consularius és Ord. Vice Ispány Urnak — alázatos Szolgai Paksi Helytartó Földes Uraság és ugyan Pakson bíró külső Földes Uraságok Tisztjei és közön­ségessen, Paks die 20 Január 1788.” Már egyértelműen az állatvágások szabályozását jelentette a vármegye 1812-ben kelt rendelke­zése (közgy. jkv. 1693/1812), amely szigorúan meg­tiltotta, hogy beteg és ezáltal az ember egészsé­gére veszélyt jelentő marhákat levágjanak, erre szigorú büntetést is szabott. Elrendelte, hogy a „Járásbéli fő Bíró Urak közönségessen, de leg­kiváltképpen olyan Helyiségekbe, ahol a marhák betegsége vagy éppen mögé tapasztaltatok, azt a rendelést tegyék, hogy a Marhák le­vágatásán mindenkor egy Esküdt Ember legyen jelen, aki is a marhának egészséges voltáról telljességgel meg 70.3

Next