Magyar Állatorvosok Lapja, 1991 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Holló Ferenc: Új szerkesztőbizottság alakult.

4 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1991. JANUÁR A lázas fertőző betegségekkel együtt a középkor szellem- és démonhite is átterjedt az újkor elejére, ezáltal Európában — kiváltképp Franciaországban —a XVI. században valóságos „emberfarkas-járvány” tört ki. Az emberek tömegesen estek lykantrópiába: embert, állatot kíméletlenül összemartak. A beavatottak tudni vélték, hogy az emberre támadó farkas képében garázdálkodó gonosz lelket fáklyafénnyel csalogathatjuk magunk után s így csapdába ejtve, ha felakasztják, a benne rejtőzködő gonosz szellem ottmarad az akasztófán, a farkas pedig — mint azt a címlapon bemutatott képünk közepén levő kis rajz ábrázolja — elsomfordál. V árasszon Dénes dr. A címlapon található képről bővebben: Az ógörög mitológiában és az elmekórtan történetében egyaránt megtalál­juk a mondabeli Lykaon árkádiai király tragikus sorsának históriáját: őt Zeusz büntetésből farkassá változtatta s őróla nevezzük ma is lykantr­ópiának az állattá változás Hérodotosz, Ovidius, Petronius, Plinius, Propertius, Vergilius és mások műveiben különleges varázserőre visszavezetett, mai felfogásunk szerint legvalószínűbben a farkasok által terjesztett veszettség által előidézett, vagyis az ún. injekciós pszichózisok közé tartozó téves eszméjét. Az ókor mitológiai lények által gazdagon benépesített fantasztikus hiedelemvilága új életre kelt a középkorban, amikor a különleges természeti tünemények kíséretében dúló kegyetlen háborúk és pusztító járványok által alapo­san megritkított, örökös halálfélelemben élő lakosságot ördögök, boszorkányok, kísértetek, vámpírok, emberfarkas és más pokolfajzatok képében rémisztgették a démonológia lázálom szülte lidérces álomképei. Az emberfarkasról táplált téves eszme nem kevés áldozatot is követelt, s ennek sem a boszorkánysággal vádoltakat védelmébe vevő Vierus, sem a XVI. sz. más kiváló elméi (Fernelius, Portában, Zacchias és mások) nem tudtak gátat vetni. Az angol parlament pl. 1573-ban engedélyezte a lykantrópiában szenvedő, az erdőségekben bolyongó s magukat farkasnak képzelő elmebetegekre az embervadászatot. Paduában egy lykantrópiával vádolt szerencsétlen­nek karjait metszették fel, hogy megbizonyosodjanak arról, vajon nincs-e befelé fordult állati szőrzet bőrének belső felületén? Európa nagy részéről a farkasok kiirtása és az általuk terjesztett veszettség visszaszorítása, Pasteur védőoltásai és az elmebetegségek oktanára vonatkozó ismereteink fejlődése eredményezte, hogy az „emberfarkas” ma már csak a régi mesék, rémregények, kísértethistóriák, ill. a mai horrorfilmek szereplője és legfeljebb a veszettség, valamint az elmekórtan történetének kutatója számára jelent izgalmas feladatot kielégítő magyarázatot találni az emberi elme számos eltévelyedéseinek sorában is előkelő helyet elfoglaló állattá változásba vetett hit eredetére. Új szerkesztőbizottság alakult Egy nagy múltú folyóirat, mint amilyen szaklapunk is, igazából csak úgy őrizheti meg díszes hagyományait, ha meg tud újulni. Jövőjét úgy kell alakítanunk, hogy meg­feleljen a korszak diktálta követelményeknek, mégpedig sokszor azok előhírnökeként, vagy továbbítójaként. Úgy gondolom, mindazok a közelmúltbeli szemléletbeli változások, amelyek új műfajok indításában (Nyílttér, Közlemény képekben, Kérdés—felelet, Ötletek a gyakorlatból, interjúk, vitacikkek stb.) és nem utolsósorban a MAL appendix megje­lentetésében öltöttek testek, már jelezték a megújításra-megújulásra való törekvést. Megőrizve a szakmai-tudományos színvonalat, váljék a lap az állatorvosok mindennapi munkájának, egyben továbbképzésének eszközévé, valamint az egész kar szakmai és társadalmi fórumává — nem először írom le ars poeticámat. Azzal, hogy a szerkesztőbizottság elnöke, majd maga a testület az elmúlt december­ben lemondott, szabad kezet kapott a főszerkesztő a „hogyan tovább” alakítására. A szerkesztőségen belüli munka alig-alig módosítható a maga nevetségesen kis létszáma miatt (két főállású szerkesztő). De a szerkesztőségen kívül van mit tenni. A lényeg: a „merítési” (cikk-kéziratszerzési) lehetőség növelése. Ennek elősegítésére az eddigi gyakorlat helyett, olyan szerkesztőbizottságot alakítottunk, amelynek tagjai egyes szakterületek gazdáiként, szinte rovatvezetőként felelősek lesznek azért, hogy valamennyi speciális szakág az eddiginél nagyobb mennyiségű kézirattal, ill. ismeretanyaggal (labor- vagy terepkísérleteken alapuló eredeti közlemények, összefoglaló, áttekintő jellegű cikkek, szakmai rendezvényekről beszámolók stb. alakjában, akár a legrövi­debb híreket is beleértve) jelentek meg a lap hasábjain. Az alábbiakban közlöm a már felkért munkatársakból álló új szerkesztőbizottságnak a lapgazdával (FM) is egyeztetett névsorát, megjelölve az általuk képviselt szakterületet is (természetes, hogy a szerkesz­tők is tagjai a bizottságnak): Bálint Tibor osztályvezető (FM, Budapest) és Polner Tibor kerületi főállatorvos (Szen­tes) : állat-egészségügyi igazgatás és jogalkotás Fekete Sándor tanszékvez. egyet, docens (ÁTE, Budapest) és Kégl Tamás üzemi állat­orvos (Veszprém): anyagforgalom és takarmányozástan Huszenicza Gyula tud. munkatárs (ATE, Budapest) és Wekerle László igazgató (ISV, Budapest): a szaporodás biológiája és kórtana, szülészet és andrológia Pigler József főosztályvezető-helyettes (FM, Budapest) és Szita Géza egyet, adjunktus (ATE, Budapest): élelmiszer-higiénia és -ellenőrzés Sályi Gábor osztályvezető (OÁI, Budapest) és Laczay Péter egyet, adjunktus (ÁTE, Budapest): méregtan, mérgezések Sárközy Péter osztályvezető (Chinoin, Budapest) és Semjén Gábor tud. főmunkatárs (ÁTE, Budapest): gyógyszertan, gyógyszeres terápia Solti László igazgató (MBK, Gödöllő): biotechnológia Varga János egyet, tanár (ÁTE, Budapest) és Tanyi János igazgató (Ál, Debrecen): járványtan és mikrobiológia Vetési Ferenc tanszékvez. egyet, tanár (ÁTE, Budapest): morfológia Vörös Károly egyet, docens (ÁTE, Budapest) és Graf Zoltán főállatorvos (Állatkert, Budapest): nagy-, kisállatok és kedvenc állatok nem fertőző betegségei (folytatás a 43. oldalon)

Next