Magyar Asztalos, 2014. július-november (24. évfolyam, 7-11. szám)

2014-07-01 / 7. szám

Simonyi Károly Emlékülés Sopronban Simonyi-emlékülést tartottak a Nyu­gat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karán. A rendezvénynek a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ adott otthont. A nap különle­gessége volt, hogy a több mint 50 éves múltra visszatekintő Faipari Mérnöki Kar utódaként az emlékülés délutánján adtak át először diplomákat Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karként. A Simonyi család tagjai mellett többek között Glattfelder Béla, a Nemzetgazda­sági Minisztérium államtitkára és Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal vezetője is tiszteletét tette a rendezvényen. Az emlékülést dr. Alpár Tibor, a Simonyi Károly Kar dékánja nyitotta meg. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a több mint fél évszázados múlt­tal rendelkező Faipari Mérnöki Kar komoly fejlődésen ment keresztül. A műszaki mellett megjelentek a művé­szeti képzések, így időszerűvé vált a névváltoztatás, amely magában foglalja a kar napjainkat jellemző, sokszínű képzési palettáját. Ismertette, hogy özvegy Simonyi Károlyné a megkeresést követően támogatta a névfelvétel lehetőségét, így az egyetem Szenátusának egyhangú támogatásával a kar neve 2013. októ­ber 1-jétől Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karra változott. A professzor neve a karon jelen lévő szakterületek együttlétét hitelesíti, mint ahogy a nemzetközi viszonylatban is elismert műve, „A fizika kultúrtörténete" is kiváló pél­dáját adja a természettudomány és a kultúra, a műszaki és művészeti világ egységének. Dékán úr beszédében mél­tatta Simonyi professzor elsősorban soproni vonatkozású munkásságát, majd az Emlékülést megnyitotta. A megnyitó után Pap László akadé­mikus, villamosmérnök mondott ünnepi beszédet, aki a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében vett részt az ülésen. Őt követte Vajta László, aki Budapesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánjaként annak az intézménynek a képviseletében volt jelen, ahol Simonyi Károly életének meghatározó részét töltötte. A rendezvény folytatásaként a résztvevők előtt visszaemlékezések segítségével megjelent Simonyi Károly, a családtag, a munkatárs, a példakép. Elsőként dr. Simonyi Ernő Károly tartotta meg beszédét, aki a családi kötődés mellett villamosmérnökként is kapcsolódott a tudós életművéhez. Dr. Csurgay Árpádné Ildikó, mint a Si­­monyi-hagyaték kezelője, és közvetlen munkatárs emlékezett. Galavicsné Lázár Magdolna, az egyházasfalui általános iskola igazgató asszonya arról tartott beszámolót, hogy a szülőfalu iskolája hogyan ápolja Simonyi emlékét. Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesz­tője a riporter-riportalany munka­­kapcsolatról, majd az abból szövődő barátságról mesélt. A klasszikus zene nagy kedvelőjeként Simonyi mindig szót emelt a termé­szettudományos és a humán kultúra szétválasztása ellen. Végezetül így Botvay Károly Kossuth- és Liszt-díjas csellóművész, a Budapesti Vonósok mű­vészeti vezetője osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. A rendezvény első részének zárásaként egy Brahms-részlet volt hallható. Az emlékülés második részében tudományos program került megren­dezésre, „A magyarországi gyorsírók története 1951-től napjainkig" címmel. Elsőként dr. Divós Ferenc tartotta meg előadását, amelyben bemutatta az 1951-ben, Sopronban megépült gyorsítót. Őt követte dr. Kostka Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont tudo­mányos munkatársa, aki megépített - második generációs - gyorsítókról tartott előadást. Az MTA Atommagkutató Intézetéből érkező dr. Somorjai Endre emeritus pro­fesszor Részecskegyorsítók Debrecenben 1954-2014 címmel tartott előadást. A Simonyi-emlékülést a rendezvény fővédnöke, prof. dr. Faragó Sándor, egyetemünk rektora zárta. Fotó: Szeles Péter Szerkesztő ________________________ Antalfi Eszter intézeti mérnök­­ Csordás Diána doktorandusz MAGYAR ASZTALOS ÉS FAIPAR 2014. 07. 71

Next