Magyar Belorvosi Archivum 41. Supplementum (1988)

1988 / 1. szám - Sásdi Antal dr.: Megfigyeléseink Imodiummal diarrhoeás nőbetegeken

Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Szülészeti Nőgyógyászati Klinika Megfigyeléseink Imodiummal diarrhoeás nőbetegeken SÁSDI ANTAL dr. Nőbetegeink klinikai ellátása során a belgyógyász feladatkörébe tartozik azon gasztrointesztinális betegségek és emésztőszervi panaszok kezelése is, amelyek vagy már a beteg felvétele előtt fennálltak, vagy az aktuális nőgyógyászati terápiával illetve műtéttel hozhatók kapcsolatba. Ha ezek sorából a diarr­­hoeát mint tünetet kiemeljük, azt kell mondanunk, hogy az a nem túl gyakori, viszont annál zavaróbb szimptómák közé tartozik. Statisztikailag nézve — a fertőzéses hasmenésektől most eltekintve — a nőgyógyászati betegekre inkább az obstipatio jellemző, hiszen erre prediszponál a gestatió, a műtét, az anesztézia és pl. a klimaktérium is, ugyanakkor számos olyan casussal találkozunk, amikor az emésztőrendszer megbetegedése, malignus tumorok, irradiatiós kezelés vagy pl. gyógyszer okoz károsan gyakori székürítést. A széklet adekvát rendezését nemcsak a normális hospitalizációs körülmények biztosítása (nővérek munkája) teszi szükségessé, hanem a műtétre kerülő vagy azon átesett beteg elektrolit- és folyadékháztartásának, valamint ener­giaforgalmának létfontos egyensúlyban tartása is. A diarrhoea egyike a legheterogénebb hátterű tüneteknek, hiszen hely­telen táplálkozási szokások, a bélflóra egyensúlyzavara, rossz felszívódási viszonyok, neurogén tényezők, organikus betegségek, anyagcserezavarok, a reguláció és innerváció kóros volta, toxikus hatások és sok más faktor kiválthatja. Természetes, hogy primér feladatunk az etiológia tisztázása — a széklet- és röntgenvizsgálat, szükség esetén a gasztroszkópia és/vagy rektoszkópia —, de a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy a szimptomatikus kezelés még konkrét diagnózis mellett sem nélkülözhető. Enyhébb diarrhoeás esetekben az adszorbens, adsztringens és bevonó anyagok, valamint a diétás megszorítások is megoldást jelenthetnek, a leg­többször azonban megbízhatóbb és radikálisabb kezeléshez kell folyamod­nunk. Hosszú időn át csak az opiátok és az anticholinergikumok álltak e célra rendelkezésünkre, majd a Lomotil (diphenoxylat, Reasec) megjelenése valósággal forradalmasította a hasmenések terápiáját [1, 2, 3, 4]. Bebizonyí­tották, hogy ez a meperidin származék kizárólag a gasztrointesztinális motili­­tást gátolja és analgetikus hatása elhanyagolható. Később derült ki, hogy a diphenoxylat önmagában addictióhoz vezethet s így atropinnal kombináltan válhatott csak mindennapos gyógyszerré [5]. Újabb szelektív antidiarrhoeás szer a loperamid, amely az intesztinális motilitás erőteljes gátlása révén hat, mégpedig a bélfal körkörös és hosszanti simaizomzatára kifejtett közvetlen hatással. Állatokon és humán egyedben csökkenti a béltartalom tranzit idejét, a naponta ürített széklet mennyiségét s így javítja annak állományát [6, 7]. Közvetlen hatást fejt ki az anális sphincterekre is [8], amit elsősorban incon­tinens betegek kezelésében tartanak jelentősnek [9]. Feltételezik, hogy effek­tusában az is szerepet játszik, hogy serkenti a jejunális folyadék abszorpciót (vagy csökkenti a folyadék szekréciót) és gátolja a bél folyadék propulsióját [10,11], azaz antiszekréciós tulajdonsággal is bír. A loperamid (Imodium) a klinikai tapasztalatok szerint a diarrhoea minden formájában hatásos, tekintet nélkül annak eredetére. Opiátszerű vagy köz-A Kőbányai Gyógyszerárugyár terméke 3

Next