Magyar Belorvosi Archivum 41. Supplementum (1988)

1988 / 1. szám - Sásdi Antal dr.: Megfigyeléseink Imodiummal diarrhoeás nőbetegeken

ponti idegrendszeri hatásai nincsenek, a hozzászokás veszélye krónikus használat esetén sem áll fenn, így nem szükséges atropinnal együtt alkalmazni [12, 13]. Összehasonlító vizsgálatok igazolják, hogy a loperamid antiperis­­talticus hatása a codeinnél és diphenoxylatnál erőteljesebb [6, 7]. Irritabilis colon szindrómában, krónikus és akut diarrhoeában szenvedőkön, mind felnőtt, mind gyermek beteganyagon, igen erőteljes obstipansnak bizonyult [14,15,16,17,18]. Az Imodium kapszulával (2 mg loperamidum hydrochloricum) végzett hazai megfigyelések [19, 20, 21] azt mutatták, hogy a készítmény antidiarr­­hoeás hatása gyors és megbízható, csökken a székletszám és javul a széklet konzisztenciája, anélkül, hogy centrális (opiátszerű) mellékhatásokkal kéne számolni. Saját tapasztalatainkat az alábbiakban kívánjuk részletezni. Beteganyag és módszer Az Imodiumot 87 akut és krónikus diarrhoeában szenvedő, egyidejűleg nőgyógyá­szati konzervatív, műtéti vagy sugárkezelésre szoruló betegen vizsgáltuk. A gyógy­szert nem adtuk terhes nőknek és olyan esetekben ahol a peristaltica radikális gátlása káros lehetett. Egyébként semmiféle életkori vagy egyéb szigorítással nem éltünk és az Imodiumot a hasmenés etiológiájától függetlenül alkalmaztuk. Betegeink életkora 16—75 év, átlagosan 37,4 ±1,4 év volt. Fertőzéses eredetű diarrhoea nem szerepelt anyagunkban. Az Imodium szokásos dózisa naponta 2X1, szükség esetén naponta 2X2 kapszula volt, ami 4—8 mg loperamidot jelentett. Csak néhány careinomás és incontinens esetben kényszerültünk naponta 6 kapszuláig emelni az adagot. Bevonószereket, vagy antichol­ergikumokat egyidejűleg nem adtunk és neurotikus színezetű (irritabilis colon) hasmenésekben tartózkodtunk a szedativumok rendelésétől. A diarrhoea eredete szerinti betegmegoszlást az I. táblázaton részletezzük. Amint ott látható, a kórosan fokozott peristaltica előidézője sok esetben gasztrointesztinális megbetegedés (nagyrészt neurogén motivációkkal), malignus tumor, incontinentia, vagy iatrogén okok voltak. A gyógyszer okozta diarrhoeák mögött zömmel antibiotikus kezelés állt, amit — lázas szövődmény miatt — nem lehetett felfüggeszteni. A gyógyszervizsgálat a következő szempontokra terjedt ki. Mértük a naponkénti székletszámot, ellenőriztük a székletkonzisztenciát, score alapján (III—II—I. , erős, közepes, gyenge v. nincs) meghatároztuk a hasi panaszok és a nervositás mértékét, továbbá kontrolláltuk a testsúly és több esetben — a differenciáldiagnózis érdekében — Weber próbát, valamint rectoscopiát végeztünk. A gyógyszerhatás objektívebb meg­határozását célozta, hogy 23 esetben mértük a passage időt (szénpassage). Az egyes paraméterek értékét a kezelés előtti állapothoz hasonlítottuk. Megfigyelésünk persze arra is kiterjedt, hogy a betegek hogyan tűrik az Imodiumot és hogy az nem zavarja-e az egyidejűleg szükséges hormon-, vagy egyéb gyógyszeres kezelést, illetve műtéti anesztéziát. Eredmények és vélemény Az Imodium hatását a napi székletszámra, székletállományra, valamint a diarrhoeához társuló hasi- és idegrendszeri panaszokra a II. táblázat szem­lélteti. A táblázaton a kezelés előtti és azt követő állapot szerepel, ami ese­teinkben 1­ 6 napos loperamid terápia értékelését jelentette, bár a krónikus esetek a gyógyszert a továbbiakban is kapták. Az értékeket a 87 eset százalé­kában szerepeltettük, mert így látszott szemléletesebbnek a tüneti hatás érzé­keltetése. A II. táblázat eredményei azt tükrözik, hogy az Imodium a napi széklet­számot radikálisan lecsökkentette, illetve normalizálta. Következményesen javult a faeces konzisztenciája, valamint a heveny peristalticát kísérő hasi panaszok és a diarrhoeával járó nervositás mértéke is. A testsúly értékében nem találtunk szignifikáns változást, illetve annak ingadozása nem bizonyult nagyobbnak, mint ami egy fokozott excretió meg­szűnését követően várható (1—1 1/2 kg). Weber pozitív vagy akutan vérző esetünk nem volt. 4

Next