Magyar Családtörténeti Szemle 1944.

1. szám - B. K.: A tizedik évfolyam

A tizedik évfolyam. A magyar történet­tudományi irodalmat a múltban és jelenben egyaránt bizonyos hősiesség jellemzi. Szerény kivételtől eltekintve, az idevonatkozó művek mindig a legnagyobb áldozatok árán születtek meg. A szomorú tapasztalatok és példák egész serege intette a művek íróit, mindazáltal sohasem hiányoztak a történettel foglalkozó írók köréből azok, akik súlyos áldozatokat vállalva, az anyagi természetű elismerés halvány reménye nélkül is, kiválóbbnál kiválóbb, sokszor úttörő művekkel gazdagították tudományos életünket. Érvényesek ezek a megállapítások a családtörténelmi irodalomra, mint történeti-segédtudományra is. A magyar genealógiai irodalomban úttörő munkát végző Nagy Iván, a legnagyobb nehézségek mellett tudta csak művét megjelentetni. Gróf Andrássy és Alapi Gyula gyö­nyörű vállalkozása, hogy a magyar családok összes címereit színes nyomatban több kötetben kiadja, már a C betűnél elakadt, elsüllyedt a magyar társadalom közönyében. Se szeri, se száma azoknak a több kötetre tervezett műveknek, amelyekből csak az első kötet hirdeti szerzője tudását és ugyanakkor a közönség részvétlenségét. Daróczy Zoltán, Nagy Iván óta egyik legnagyobb tudású genealógusunk Nemesi Évkönyvévé­­ a magyar gétát akarta megvalósítani, de néhány kitűnő kötet után fel kellett adnia, a közönség meg nem értésén elakadt munkáját. Még vigasztalanabb képet kapunk, ha a családtörténeti folyóiratokon tartunk szemlét. A «Levéltárosok lapja» három évet élt, a «Genealógiai Füzetek» tizenkét évi értékes munka után szűnt meg, a kitűnő «Nagy Iván» folyóirat három évfolyamot élt meg, a «Család­történeti Jegyzetek» egy évet, a «Családtörténeti Ér­te­sí­t» és a «Családtörténeti lapok» pedig csak egy-egy számot érhettek el. A számtalan, dicséretes vállalkozás elhamvadásának oka azonban korántsem a művek értékében keresendő, hiszen a megszűnt ifjan elhalt lapok magas színvonalú, értékes folyóiratok voltak. A magyar társadalom közönye ítélte valamennyit elsorvadásra. Pedig a magyar társadalom talán a földkerekség egyetlen társa­dalma, amelyben oly sok nemesi, történelmi múlttal bíró család él. Az ország lakosságának mintegy hét százaléka nemesi eredetű, vagyis olyan családokból áll, amelyeknél a leszármazás távoli időkre, értékes és érdekes adatok kíséretében vezethető vissza, nem szólva arról, hogy a polgár családok történetének felderítésére egyaránt megvan a lehetőség. Egészen természetesnek vehetnők, hogy a magyar társa­dalom ilyetén képlete mellett, sokezres példányszámú családtörténeti

Next