Magyar Cserkész, 1926 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1926-06-01 / 11. szám
(Folytatás és vége.) Három napig egy álcserkész nyomában, így történt, hogy az első napon nem sikerült végére járni a rejtélyes ügynek. Na, de Sherlock Holmes is szívósságának köszönhette igazi sikereit , így hát én sem csüggedtem el. S jutalmamat meg is kaptam, mert másnap délben, könyveivel a hóna alatt, bekopogott Sanyi Szerkesztőségünkbe. — Bácsi kérem, tudom hol van a „cserkésztestvér“. IV. kerület Királyi Pál u. 20. III 12. alatt K. Imrééknél szállt meg. Meg is mondottam Imrinek, hogy tartsa otthon a vendégét, mig beszélni tetszik vele. — Jó napot kívánok, a Magyar Cserkész munkatársa a vendégcserkésszel szeretne beszélni — nyitottunk be a K. Imréékhez. — Rögtön küldöm Imre fiamat — mondta a mama s az ajtóban megjelenik K. Imre s barátságosan invitál befelé. — Hol van az egri vendég, Imre’ pajtás? Csak nem ment el? — De igen, amikor meghallotta, hogy keresni tetszik, azt mondta, hogy Munkatárs úr elébe megy, mert a cserkész szolgálatkész. Egy kicsit gondolkoztam, majd megreszelve torkomat így szóltam:• Nem akarlak benneteket megijeszteni, fiuk, de nekem az a „cserkésztestvér“ igen gyanús. Nem vettetek viselkedésén valami rendkívülit észre? A két fiú gondolkozott egy ideig. Én észrevettem valami különöset, — mondta Imre. — Ugyanis, mikor megkérdeztem, miért nem hozott magával hálóinget, azt mondotta, hogy ő edzi magát s ezért ahogyan ő mondotta „bőringben“ alszik. — Kérem, most, hogy Imre említi ezt az esetet, eszembe jut, hogy nálunk azt mondotta, hogy neki sohasem szokott izzadni a lába, de most az egyszer mégis izzad, adjunk egy pár harisnyát. A mama hozott két párat, az egyiket felhúzta a másikat zsebre dugta s mikor elment olyan feledékeny volt, hogy egyiket sem adta vissza. Amint ezeket az apró, de mindenesetre jellemző részleteket hallottam, eléggé kialakult előttem a „cserkésztestvér“ igazi képe. Ezért mint mondani szokás, keresztkérdéseket tettem fel: — Miért fogadtátok ezt a fiút olyan barátságosan? Biztosak vagytok benne, hogy tényleg cserkész? — De kérem, hát persze. Hiszen Bátori parancsnok úr küldötte hozzánk s nemcsak pecsétes igazolványa volt az egri Bornemissza csapattól, hanem még az eredeti pecsét is nála volt s kivülről fújta az összes szövetségi emberek neveit, lakcímeit . . . — Ne haragudjatok fiuk, de az én újságírói szimatom azt mondja, hogy ez a „cserkésztestvér“ közönséges álcserkész ... s azt hiszem, ha a parancsnok urat megkérdeznétek, azt mondaná, hogy nem ő küldte hozzátok. — Lehetetlen — sápítoztak vendéglátó cserkészházigazdáim. — Hát kérdezzük meg — mondottam. — Ügy van gyerünk a parancsnok úrhoz — hagyták rá a fiuk s elindultunk a cserkészotthon felé. Piarista utca 5. szám alatt bemegyünk a gimnáziumba s a félemeleten lévő cserkészotthon felé tartunk. Éppen ott találjuk Bátori főtisztelendő urat, a csapat ügyvezető parancsnokát. — Bátori dr. vagyok, talán uraságod a detektív? — Miféle detektív ? — kérdeztem, de egyúttal örvendeztem, hogy a kétnapos nyomozás már olyan jellemző detektív vonásokat vésett arcomra, melyről rögtön felismerik belső énemet, a nagy Sherlock Holmes utódját. — Hát az, akit a főkapitányságról kértem, hogy az otthonunkba ma délelőtt történt betörést kinyomozza. — Tessék? — kérdeztem s körülnézve megállapítottam, hogy nagy elődöm, az angol világdetektiv bizonyára nagyot fordult sírjában, mert csak most vettem észre, hogy az otthon ajtaja be van törve, a szekrények felfeszítve, a padló fele széjjelhányt holmival, mintha valaki a szekrények tartalmával erőnek erejével Kim-játékot akart volna rendezni. — Bizony, alaposan helyben hagyták otthonunkat s a legérdekesebb, hogy nem vittek el semmi mást, mint igazolvány blankettákat s csapatunk pecsétjét. — Ejnye, — gondoltam. Pecsét? Hol is hallottam én ma ezt a szót? Megvan, hiszen az egri fiúnak voltak pecsétjei. Ezért kérdezőködtem, de persze óvatos formában. — Pedig a pecsétnek a csapatirodában a helye nem úgy, mint ahogyan azt a pesten lévő egri cserkész teszi, akit Tanár úr küldött elszállásolás végett a Havas utcába. — Én? De hová gondol? Én semmiféle cserkészt nem küldtem a fiukhoz. — Pedig hát ... — s ezzel a parancsnok úr rendelkezésére bocsátottam nyomozásom eddigi adatait, melyeket kétnapi detektiveskedés alatt összegyűjtöttem. — Hallatlan, megfoghatatlan. Nem is hittem, hogy ilyen ügyesek a sajtó munkatársai. — Ó, kérem — igyekeztem szerénykedni — csak a cserkészsajtó és a cserkészújságírók között is egyedül én . . . — Parancsnok urat sürgősen kéretik a telefonhoz! — jelentette feszes vigyázzban egy cserkész, így hát egyedül maradtam gondolataimmal. Nem lehettem azonban sokáig egyedül, mert felpattant az ajtó s mint a bomba jelent meg a parancsnok ur. — Nahát ezt mégsem hittem volna ! — Hogy a Magyar Cserkésznek ilyen zseniális riportere van? — igyekeztem folytatni az előbbi beszélgetést. — Dehogy kérem, hanem hogy az az álcserkész miket csinál. — Hát miket csinál? -- Képzelje, telefonált a 3. csapat parancsnoksága s a lehető legudvariasabb formában érdeklődtek csapatunk hogyléte felől, mikor efelől megnyugtattam őket, azt kérdezték, hogy vájjon Szabó segédtisztünk is jól van-e. „Micsoda“ — mondom — nekünk semmiféle Szabó segédtisztünk sincsen.“ De isten muszáj lenni mert nincsen egy órája, hogy ellopott tőlünk egy biciklit. Mit? — kiabáltam a telefonba s majdnem megmondtam nekik ... na de a helyzet az, hogy egy fiatalember megjelent a csapatbélyegzőnket felmutatta, melyet éppen most visz csináltatni s felült egy kölcsönkért biciklire, hogy kipróbálja s még most is próbálja, ha még meg nem állt. — Borzasztó szemtelenség — háborogtam én is, mert láttam, hogy a háborgó indulatoknak szabad utat kell engedni. Közben azonban, mint villám cikkázott át fejemen : „Pecsét csináltatás.“ Hiszen az egri is! — Stop — mondottam. — Megvan ! — Mi van meg? — Hát a nyom! Ellopták a pecsétet. Az ellopott pecsétel megjelent egy fiatal ember s azt mondotta, hogy csináltatni viszi! Az a bizonyos cserkésztestvér egy egri pecsétet őrzött,melyet szintén „csináltatni“ vitt. Nem gondolja Főtisztelendőséged, hogy . . . — Hát persze. Ez a szillogizmus legegyszerűbb fajtája. Ha A egyenlő B-vel, és B egyenlő C-vel, akkor A is egyenlő C-vel. 172