Demokrata, 1995. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)
1995-11-16 / 46. szám
Hogyan lesz valaki költővé? Ez nem olyan foglalkozás, amit az egyetemen tanítanak... — Az ember tele van kételyekkel, szeretne tisztábban látni. A versírás ebből a szempontból egyfajta terápia, öngyógyítás. Leírom a dolgokat és megkönnyebbülök. Ez persze még nem költészet, az csak az újrateremtéssel veszi kezdetét. Hiúság vajon, hogy azt képzelem: amit leírok, másnak is sokat jelenthet...? — Van helye még egyáltalán küldetéstudatnak, váteszi magatartásnak? — Mindig voltak olyanok, akik úgy érezték, hogy a tömegek élére kell állniuk és vinniük saját világmegváltó eszméjük lobogóját. Bizonyos történelmi szituációban ez hiteles magatartás, máskor kissé komikus. Nem vagyunk egyformák. Sokféle nézet létezik, és az a jó, ha egyik sem törekszik arra, hogy egyedül üdvözítőnek tartsa magát. — Most jött haza New Yorkból. Milyen hatással volt Önre az Újvilág, a “Nagy Alma’’? Milyen az íze? — Számomra kissé fanyar, de az utazás nem volt hiábavaló. A provinciális szemlélet veszélyét az utazások segítenek kivédeni. Hazaérkezve friss szemmel látok, nyilvánvalóbbá válik, ami lehangoló és ami gyönyörű. Nem szeretnék máshol élni. Amerikai barátaim mesélték, hogy náluk a szerénység nem pozitív kategória. Csaknem egyenlő a fél kegyelműséggel. Meggyőződésem, hogy nekünk nem Amerikát kell követnünk, nem az ottani mércéket kell felállítanunk. A tengeren túli divat eláraszt mindent, és ha hagyjuk, szétmar minden itteni értéket. A mi alternatívánk saját kultúránk, hagyományunk, mely az európai közegben gyökerezik. Ez nem bezárkózást jelent, hanem folyamatos, de öntudatos dialógust a világgal. — A Műhely ezeket az európai hagyományokat hivatott követni? Programja szerint “azok folyóirata, akik megőrizték belső szabadságukat...” — Ha mindenki kicsit jobban figyelne saját magára, már jobb lenne a világ. Önmagunk építése, jobbítása életfogytig tartó feladat. Mindenki eldöntheti, hogy merre indul: a divat vagy a belső értékek felé. A Műhelyben egyaránt helyet kap a filozófus, a történész, a természettudós, az író, a költő, a képzőművész szemlélete. Az olvasónak nem kell azonosulnia egyikkel sem, de megismerésükkel gazdagabbá teheti saját világát. Ez egy lágyabb közelítés az emberek felé, mint amit mondjuk a tévé részéről tapasztalhatunk... — Szomorú látni, hogy a tömeg milyen békésen tűri a tévés agymosást. Persze vannak -ha kevesen is- öntörvényű emberek, akik kíváncsiak önmagukra és őrzik az értékeiket. A hétköznapokban szerelmek és barátságok születnek. A zsúfolt utcából kiválik egy okos tekintet, egy rokonszenves gesztus. A hétköznapok tele vannak költészettel. Ezért szeretek sétálni. Lassan járok, hogy többet lássak. — Ezek szerint hisz abban, hogy vannak még egyéniségek, akikre érdemes mosolyogni. — Sosem tudtam tömegben gondolkodni. A sokaságban is az egyéniségek sugárzása fog meg. Nem szeretem azt, amikor az emberek csak tévénézőként, szurkolóként, utasként, választópolgárként fontosak, és belekényszerítik őket ebbe a masszába. Számomra mindig az egyes ember, a személy lesz a fontos, akivel szeretném elhitetni, hogy ő maga a csoda, aki önmagában hordozza a teljesség ígéretét. Csizmadia Gertrud KULTÚRA A hétköznapok költészete Beszélgetés Villányi László költővel, a győri Műhely főszerkesztőjével „Számban az alma íze:fölrobbant csillagok üzenete” Demokrata 1995/46 50 Fotó: Baranyai Edina