Demokrata, 1997. július-szeptember (4. évfolyam, 27-36. szám)

1997-09-04 / 36. szám

MŰHELY utóbbi titkos tudás birtokában is volt. A Bibliában Péter apostol a halász, a Grál kultuszában viszont a Halászkirály a fő­pap. Ő tehát alternatív pápa. Az V. szá­zad közepén, még a történelmi Arthur király ideje előtt, ténylegesen létezett Britanniában egy ilyen alternatív egy­ház: Pelágius és követői. A Vatikánban őrzött Vindicta Salvatoris című kézirat tanúsága szerint is József - Jeruzsálem lerombolása után - egyházat alapított „messzi északon”. Az ott őrzött szent tárgyak (a felsoroltakon kívül: egy Salamon király által készített csengő és egy Nikodémusz faragta Krisztus-fej) kétségkívül mind az őske­resztény hagyománnyal álltak kapcso­latban. Bár nincs történelmi bizonyíték arra, hogy az Utolsó Vacsora kelyhe megma­radt, egy V. századi, Olimpiodórusz nevű görög történetíró említi, hogy egy Mária Magdolnának tulajdonított, és korábban Jeruzsálemben Heléna császárnő által megtalált kelyhet Krisztus után 410-ben a vizigótok Rómából Britanniába szállí­tottak. A középkorban erre a Mária-ke­­helyre mint valódira tekintettek. Ez a kis zöld, ónix ivócsésze került elő, Graham Phillips kutatásai eredmé­nyeképpen, a közelmúltban Angliában, egy mit sem sejtő Grál-utód otthonából. Egy 1225-ben írt Grál-regényben (szer­zője: Gerbert de Montreuil) viszont azt olvassuk, hogy József Mária Magdolná­tól kapta a kelyhet a Feltámadás napján, aki abban a Golgotán előzőleg Krisztus vérét fogta fel. Mégis valószínűbb, hogy a kelyhet eredetileg is Arimathiai József birtokolta, és később Arthur királyra, va­lamint a további Grál-őrzőkre hagyomá­nyozta. Arthur királyt, aki egyes feltételezé­sek szerint egy ideig a nyugatrómai biro­dalom császára is volt, a britek egyúttal egyházfőjüknek is tekintették. Tény, hogy a római pápa elsőbbségét az ötödik században még sok helyen vitatták: csak a birodalom 470-ben bekövetkezett bu­kása után lett a pápáé az abszolút elsőbb­ség. A független Britanniában azonban még élt a korábbi hagyomány: itt 488-ig Amrosius Aurelianus volt a római pa­rancsnok. Őt követte ezen a poszton Arthur, aki a britek harcát vezette az an­golszász hódítókkal szemben, és a ha­gyomány szerint római hercegnőt vett feleségül (Arthur király egyébként a hun-magyar Atilla király kortársa volt, akinél az isteni karizmát szintén egy va­rázson kard felbukkanása jelzi - a szerk.). Mágikus erejű kardjának, az Excaliburnak a markolatát két stilizált, egymásba fonódó kígyó díszítette. Ez ősi babiloni motívum, és talán a csakrarendszerre utal, de az ábrázolás Óiránban is ismert volt, sőt, Kréta-szige­ti, a minószi civilizáció vallásának köz­ponti istensége is egy mindkét kezében kígyót tartó istennő volt. Két kígyó jött megfojtani a trójai főpapot, Laokoónt és annak fiait is. Mindamellett a két kígyó lehet a két mezopotámiai folyó, a Tigris és az Eufrátesz szimbóluma is, bár az is kétségtelen, hogy a szkíták Anahita víz­istennőjének is két kígyó volt a lábai he­lyén. Az sem mellékes szempont, hogy Arthur király halála előtt egy tavi isten­nőnek adatja vissza az Excaliburt, áldo­zati ajándékul. Ez a motívum megint csak a „vízistennő”-hagyományt erősíti. A Kerekasztal a maga tizenkét széké­vel és egy főhelyével ugyancsak az eu­charisztia alkalmára utal vissza. Parsifalnak az öreg király megmutatja „a könyvet”­­ benne az Úr Tamás apostol­nak mondott titkos szavaival, vagyis a Nag Hamadiban talált apokrif Tamás­evangéliumot. Ilyen értelemben tehát a Grál nem magával a kehellyel, hanem a titkos, ötödik evangéliummal, Jézus evangéliumával azonos. A negyedik század elején hivatalossá váló katolikus irányzat csak négy evan­géliumot kanonizált, bár voltak más, hi­telesnek mondható evangéliumok is. Nagy Konstantin a betiltott evangéliu­mok példányainak elégetését is elrendel­te. A gnosztikusoknak azonban a biroda­lom perifériáin sikerült túlélni ezt a csa­pást, ők továbbra is a maguk „Jézus­evangéliumát” hirdették, melyet Tamás apostol jegyzett le. Ez a titkos tanítás a témája a Grál-regényeknek, ám mind­ 3 The Last Sleep of Arthur in Avalon (részlet): „A képen a haldokló király jelképes, ko­ronás vagy diadémos nőalakoktól körülvéve látható. Ezek egyike bizonyosan égi jöve­vény, mert fehér ruhát visel. Míg a nőalakok többsége fején vagy a kezén tartja fantázia­koronáját, addig az akár Szűzanyának is tartható, fehér ruhás égi hölgy a földre, Arthur fejéhez rakta le a maga fejékét. Ez azonban nem fantáziakorona, hanem a magyar Szent Korona tökéletes mása.”

Next