Demokrata, 1997. július-szeptember (4. évfolyam, 27-36. szám)

1997-09-04 / 36. szám

MŰHELY A magyar népnévről „Szegény Mongerisz, mi mindenhez fel lehet használni a nevét!” Kötelességünk lenne érteni a népnevünk jelentését. Közpénzen tartott nyelvészeink azonban nem rendelkeznek a nagy feladathoz szükséges tudással, körültekintéssel és erkölcsi erővel, ezért a kérdést megválaszolni nem tudják, vagy a liberális ellenszélben nem merik. Helyette port hintenek tágra nyílt szemeinkbe. VARGA GÉZA E tárgykörben legutóbb a honfoglalás és nyelvészet” című kötet (Balassi Kiadó, Budapest, 1997.) egyik fordulata bántotta a szememet. Itt a népnevünk eredetét taglalók által többször felhozott indogermán manu szó említtetett meg újfent, amelyről a külföldi vallástörténeti-mitológiai kutatások azt mutatták ki, hogy valójában egy hérosz, egy mitikus ősalak megnevezése is volt. „Több mint érdekes, hogy e tény a magyar népnévvel foglalkozók körében észrevétlen maradt” - teszi hozzá ehhez Gulya János nyelvész a fenti kötet 95. oldalán. Ami tulajdonképpen szó szerint igaz, de mégsem a teljes igazság. Ugyanis 1989- ben Felsőörsött, egy Gulya János jelenlétében tartott írástörténeti tárgyú előadásomon mellékesen a fentihez nagyon hasonló álláspontban fejtettem ki a Muagerisz név kapcsán a magyar népnév eredetéről - persze mit sem tudva a manuval kapcsolatos kutatásokról. Az előadás után Gulya János véleményét külön meg is kérdeztem, aki a fejét fogta: „Szegény Muagerisz, mi mindenhez fel lehet használni a nevét!" Azt azonban nem közölte velem, szöget ütött-e fejébe a gondolat, utánanéz-e a kérdésnek a manuval foglalkozó indogermanisztikai tanulmányokban, s hogy csúsztatásnak is beillő mondatával letagadja-e a gondolatomat az égről. A finnugrista nyelvésztársadalom népnevünk etimológiájával kapcsolatos kudarcának egyik oka az, hogy nem vehették eléggé figyelembe az ősi magyar mitológiát, mert kiütést kapnak már a rovásírás említésétől is. E mitológiához én a rovásírás eredetének tisztázását célzó kutatásaim segítségével meglehetősen közel kerültem, lévén a rovásjelek előképe egy-egy vallásos jellegű szimbólum. Népnevünk párhuzamai pedig csak a mitológia segítségével válnak érthetővé. Ezen párhuzamok közé szokták sorolni Muagerisz hun uralkodó nevét, valamint a gyermek (fordított szórend) s a madár szavunkat is. E jelentésváltozatok magyarázata az, hogy eredetileg az isteni triász (atya-, anya- és fiúisten) fiú, azaz a gyermek tagjára vonatkoztak, akinek aj turulmadár volt az állatalakja vagy szimbóluma. A magyar népnév összetett szó. Hosszú története során azonban olyannyira megváltozott, hogy összete-vőinek jelentése (sőt száma) is elhomá-lyosult. A kutatás általában egyetért abban, hogy az ar végszótag „ember, férfi ” jelentésű. Ez közel áll az igazsághoz, de nem pontos. Azért nem pontos, mert a szó közepén lévő „gy” hang részben a végszótaghoz tartozik. A közelmúltban (ez talán a bronzkorban volt) ugyanis még mag-gar lehetett a szó alakja, s az összetett szó „gy”-je ezt követően változott „gy” hanggá. Ennek a mag-gar összetételnek „ma- gas harcos" volt a jelentése. Ebből az összetételből a gar-har utótag gyakorlatilag azonos a hurrita népnévvel, amelyik szintén kettős jelentésű, ugyanis nem csak hurritát, hanem har- cost is jelentett. S hogy korántsem véletlen egybeesésről van szó, azt Bíborbanszületett Konstantin adata is tanúsítja, aki szerint a magyarok régi neve szabír (pontosabban szavarta asztalu) volt. A szabír, szabar népnév jelentése „szent domb” (vö. manysi sanki „nagy isten”, sumér bar „földhányás”), s itt a megszemélyesített világhegyről van szó, „aki” szintén a fiúistennel azonos. Ez azért fontos, mert a legtöbb kutató szerint a szabír a hurriták másik neve. Ezt persze nem lehet a hurrita-magyar etnikai azonosság kétségtelen bizonyítékának tekinteni, mert a népnevek egyezése mögött sok más ok is rejtőzhet, például népnevünknek (s a harcos szónak) i a hurriták által történt átvétele. Kulturális rokonság és etnikai kapcsolat azonban lehetséges, csak azt nem tudjuk még, hogy e kapcsolat milyen részletes körülmények között valósult meg. A Bíborbanszületett adatát megvilágítja a szabar-szavar s az abar-avar népnevek összefüggése is. A szabar, szavarból rövidülhetett ugyanis az abar, avar - s az avarokról ma már újra tudjuk, hogy magyarul beszéltek, s népünk tömegeit ők adták. A magyar összetétel előtagja maga is összetett szó, eredetileg mu-ag alakú lehetett, akár a fent említett hun uralkodó nevében. Ebből a mu „föld” jelentésű (vö. mező, mezsgye), az ag pedig azonos az ég, ék, hogy szavaink gyökével. Azaz, itt is az égig érő földekről, a világhegyről van szó, ezt jelenti a mu-ag (mag) előtag. A teljes mu-ag-gar (mai ejtéssel: magyar) összetétel tehát eredetileg a megszemélyesített, eget tartó, égig érő világoszlop neve volt. Ugyanez a jelentés rejlik onogur „tíz van ék úr” népnevünkben is, azaz népünk mindhárom neve (a magyar, az avar és az onogur) ugyanazt a mitikus, isteni őst jelöli, aki egyúttal a legnagyobb harcos (hadisten) is volt, ezért hordozhatta neve a „magas harcos” értelmet. Bölcs derűvel veszem tudomásul, hogy finnugrista nyelvészeink sznobizmusa és pártfegyelme addig nem engedi észrevenni a fenti összefüggéseket, amíg valamelyik indogermanisztikai szaklapban beléjük nem botlanak. ■ Demokrata 1997/36 Fotó: Ágg Károly 25