Magyar Demokrata, 1998. április-június (2. évfolyam, 13-25. szám)

1998-05-14 / 19. szám

KULTÚRA Egy európai magyar Rippl-Rónai-kiállítás a Nemzeti Galériában Sokszor és jogosan bírálhatjuk a Magyar Nemzeti Galéria kiállítási politi­káját, hogy kevés olyan kiállítást rendez, amely közönség elé tárná akár csak az utolsó száz év kimagasló magyar művészeti értékeit. A tavaszi fesz­tiválok alkalmából nyíló kiállításai azonban mindig rangos események, így volt ez két éve, amikor a nagybányai művésztelep munkáját mutatták be, így volt a múlt évben az MS mester munkáiból rendezett kiállítással, s a sor idén folytatódik egy kimagasló Rippl-Rónai-kiállítással. A művész élete is a nagy változások korát íveli át, hiszen 1861-ben szüle­tett, és 1927-ben hunyt el. Élete és munkálkodása során fordult hatalmasat a történelem és vele együtt a művészet, s Rippl-Rónai együtt haladt ezzel a nagy átalakulással, hogy aztán egy tel­jesen egyéni festői nyelv kialakításánál állapodjon meg. Hatalmas életművet hagyott hátra. Az adatok szerint mintegy 2400 olajké­pet és pasztellt, 800 rajzot készített, és még 30 rézkarcot, illetve litográfiát is számon tartanak tőle. Ebből az óriási anyagból most körülbelül 250 fest­mény, grafika és iparművészeti tárgy ad át- és betekintést Rippl-Rónai pályá­járól, amely első hallásra kevésnek tű­nik, azonban állítható: az alapművek és az életútra legjellemzőbb művek bemu­tatásával most egy igazán teljes képet kapunk erről a kivételes életműről. A kaposvári születésű művész nem igazán eredményes iskolai tanulmá­nyokat követően gyógyszerésznek ta­nult a fővárosban, de egy baleset e pá­lyától elvette a kedvét, és ekkoriban már erős vonzalmat érzett a rajzolás, festés iránt. 1884-től az akkori nagyhí­rű müncheni akadémián tanul, ekkor már nagy szakmai fejlődés is kimutat­ható rajztudásában, de 1887-ben mégis tovább vonzza őt Európa, s megérkezik Párizsba. Itt hamar megismerkedik a nagy te­kintélyű mesterrel, Munkácsyval, aki nagyra értékeli tehetségét, s a fiatal fes­tőt maga mellé veszi a műtermébe, el­sősorban saját képei megfestéséhez. Rippl-Rónai itt is sokat tanul, de hamar megérzi, hogy a párizsi szalonok vilá­gát festő, akadémizmusba süllyedt mester mellett nincs nagy fejlődési le­hetősége, és elválnak útjaik. Festőnk fontos és meghatározó kapcsolatokat teremt, megismerkedik Maillollal, Vuillard-ral, s hamar kialakítja nagy feltűnést keltő stílusát, amely ekkor azt jelenti, hogy kevés színnel dolgozik, redukált festői világot teremt. 1892- ben rendezi első kiállítását Párizsban, mely igen jó visszhangot kap. Fontosak számára további művészkapcsolatai (Gauguin, Bonnard, Toulouse-Lautrec, Denis) és tagja lesz a legendás Nabis művészcsoportnak. Közben folyamato­san ápolja magyarországi kapcsolatait is, s bár Párizsban sikerei vannak, érle­lődik benne az elhatározás, hogy haza­telepszik. 1900-ben egy több mint két­száz műből álló kiállítást rendez Buda­pesten, amely ugyan jellemzően igen rossz fogadtatásban részesül, mégis, el­határozása már végleges. 1902-ben tér vissza, s még ebben az évben Kaposvá­ron vásárol házat. A kitartó munka meghozza gyümölcsét. 1906-os kiállí­tása Budapesten (318 mű!) meghozza a­­ régen várt sikert, a fogadtatás kedvező, s rengeteget vásárolnak tőle, s ennek kö­vetkeztében 1908-ban megvásárolja a Kaposvár melletti Róma-villát, amely fővárosi Kelenhegyi úti műtermével együtt élete végéig döntően fontos helyszíne munkásságának. A kiállítás bejáratánál Ligeti Miklós karakteres szobor-portréja fogadja a lá­togatót, majd megismerkedhetünk a nyolcvanas-kilencvenes években ke­letkezett összes fontos képével. A hosszúkás, jellemzően álló formá­tumú művek („Kalitkás nő”, „Nő fe­hérpettyes ruhában ”, „ Öreganyám ”) egy intim, új értékekre érzékeny festőt mutatnak, ami aztán hamar továbbfej­lődik egy egyéni és hangsúlyos sze­cessziós formavilághoz, ahol nagy hangsúlyt kapnak a határozott kontúrok és formaképzés, az érzékeny színek. Rippl-Rónai - a szecesszió törekvései­hez igazodva - erős vonzalmat érez iparművészeti tárgyak készítéséhez, s külön csemege itt is látni tálait, vázáit, hímzéseit, ezek terveit és talán egyik legnevezetesebb munkáját, a „Vörös­ruhás nő"-t, amely harsányságában éppoly lefegyverző, mint ennek ellen­tétét jelentő festői vázlata, a tünékeny „Rózsát tartó nő". Aztán hiába a Maillolnál tett s nagy élményt jelentő spanyolországi látoga­tása, a természetben való igazi festői feloldódása Kaposváron történik meg. Élete e legkiegyensúlyozottabb idősza­kában (a század első évtizede) kialakul harsány, vörösre, sárgára épülő nagy erejű színvilága, melyhez párosul egyéni ecsetkezelése, s létrejönnek az úgynevezett „kukoricás képek”. E mű­vek szinte szétfeszítik a Galéria szű­kösnek bizonyuló falait, a műélvezet öröme a befogadás katarzisát váltja ki a nézőből. S élete utolsó periódusából (bár mindig foglalkozott a technikával) kivételes színvonalon elkészített pasz­­telljei sorakoznak a falakon, közöttük a sok jelentős és máig fontos képet adó művészportrék (Karinthy, Babits, Osváth). Ripipl-Rónai József festészete a szépség és harmónia, a derű és a me­lankólia, a vitalitás és az állandó meg­újulás életműve. Útja Európából haza vezetett. Mindaz, amit létrehozott: eu­rópai és magyar. Mindennek máig ható tanulságai vannak. Azzal együtt, hogy az egyéniség és a szépség varázslata ott van az egész kiállításon. Gyj:Feledy Balázs Demokrata 1998/19

Next