Magyar Demokrata, 1998. április-június (2. évfolyam, 13-25. szám)
1998-05-14 / 19. szám
KULTÚRA Egy európai magyar Rippl-Rónai-kiállítás a Nemzeti Galériában Sokszor és jogosan bírálhatjuk a Magyar Nemzeti Galéria kiállítási politikáját, hogy kevés olyan kiállítást rendez, amely közönség elé tárná akár csak az utolsó száz év kimagasló magyar művészeti értékeit. A tavaszi fesztiválok alkalmából nyíló kiállításai azonban mindig rangos események, így volt ez két éve, amikor a nagybányai művésztelep munkáját mutatták be, így volt a múlt évben az MS mester munkáiból rendezett kiállítással, s a sor idén folytatódik egy kimagasló Rippl-Rónai-kiállítással. A művész élete is a nagy változások korát íveli át, hiszen 1861-ben született, és 1927-ben hunyt el. Élete és munkálkodása során fordult hatalmasat a történelem és vele együtt a művészet, s Rippl-Rónai együtt haladt ezzel a nagy átalakulással, hogy aztán egy teljesen egyéni festői nyelv kialakításánál állapodjon meg. Hatalmas életművet hagyott hátra. Az adatok szerint mintegy 2400 olajképet és pasztellt, 800 rajzot készített, és még 30 rézkarcot, illetve litográfiát is számon tartanak tőle. Ebből az óriási anyagból most körülbelül 250 festmény, grafika és iparművészeti tárgy ad át- és betekintést Rippl-Rónai pályájáról, amely első hallásra kevésnek tűnik, azonban állítható: az alapművek és az életútra legjellemzőbb művek bemutatásával most egy igazán teljes képet kapunk erről a kivételes életműről. A kaposvári születésű művész nem igazán eredményes iskolai tanulmányokat követően gyógyszerésznek tanult a fővárosban, de egy baleset e pályától elvette a kedvét, és ekkoriban már erős vonzalmat érzett a rajzolás, festés iránt. 1884-től az akkori nagyhírű müncheni akadémián tanul, ekkor már nagy szakmai fejlődés is kimutatható rajztudásában, de 1887-ben mégis tovább vonzza őt Európa, s megérkezik Párizsba. Itt hamar megismerkedik a nagy tekintélyű mesterrel, Munkácsyval, aki nagyra értékeli tehetségét, s a fiatal festőt maga mellé veszi a műtermébe, elsősorban saját képei megfestéséhez. Rippl-Rónai itt is sokat tanul, de hamar megérzi, hogy a párizsi szalonok világát festő, akadémizmusba süllyedt mester mellett nincs nagy fejlődési lehetősége, és elválnak útjaik. Festőnk fontos és meghatározó kapcsolatokat teremt, megismerkedik Maillollal, Vuillard-ral, s hamar kialakítja nagy feltűnést keltő stílusát, amely ekkor azt jelenti, hogy kevés színnel dolgozik, redukált festői világot teremt. 1892- ben rendezi első kiállítását Párizsban, mely igen jó visszhangot kap. Fontosak számára további művészkapcsolatai (Gauguin, Bonnard, Toulouse-Lautrec, Denis) és tagja lesz a legendás Nabis művészcsoportnak. Közben folyamatosan ápolja magyarországi kapcsolatait is, s bár Párizsban sikerei vannak, érlelődik benne az elhatározás, hogy hazatelepszik. 1900-ben egy több mint kétszáz műből álló kiállítást rendez Budapesten, amely ugyan jellemzően igen rossz fogadtatásban részesül, mégis, elhatározása már végleges. 1902-ben tér vissza, s még ebben az évben Kaposváron vásárol házat. A kitartó munka meghozza gyümölcsét. 1906-os kiállítása Budapesten (318 mű!) meghozza a régen várt sikert, a fogadtatás kedvező, s rengeteget vásárolnak tőle, s ennek következtében 1908-ban megvásárolja a Kaposvár melletti Róma-villát, amely fővárosi Kelenhegyi úti műtermével együtt élete végéig döntően fontos helyszíne munkásságának. A kiállítás bejáratánál Ligeti Miklós karakteres szobor-portréja fogadja a látogatót, majd megismerkedhetünk a nyolcvanas-kilencvenes években keletkezett összes fontos képével. A hosszúkás, jellemzően álló formátumú művek („Kalitkás nő”, „Nő fehérpettyes ruhában ”, „ Öreganyám ”) egy intim, új értékekre érzékeny festőt mutatnak, ami aztán hamar továbbfejlődik egy egyéni és hangsúlyos szecessziós formavilághoz, ahol nagy hangsúlyt kapnak a határozott kontúrok és formaképzés, az érzékeny színek. Rippl-Rónai - a szecesszió törekvéseihez igazodva - erős vonzalmat érez iparművészeti tárgyak készítéséhez, s külön csemege itt is látni tálait, vázáit, hímzéseit, ezek terveit és talán egyik legnevezetesebb munkáját, a „Vörösruhás nő"-t, amely harsányságában éppoly lefegyverző, mint ennek ellentétét jelentő festői vázlata, a tünékeny „Rózsát tartó nő". Aztán hiába a Maillolnál tett s nagy élményt jelentő spanyolországi látogatása, a természetben való igazi festői feloldódása Kaposváron történik meg. Élete e legkiegyensúlyozottabb időszakában (a század első évtizede) kialakul harsány, vörösre, sárgára épülő nagy erejű színvilága, melyhez párosul egyéni ecsetkezelése, s létrejönnek az úgynevezett „kukoricás képek”. E művek szinte szétfeszítik a Galéria szűkösnek bizonyuló falait, a műélvezet öröme a befogadás katarzisát váltja ki a nézőből. S élete utolsó periódusából (bár mindig foglalkozott a technikával) kivételes színvonalon elkészített pasztelljei sorakoznak a falakon, közöttük a sok jelentős és máig fontos képet adó művészportrék (Karinthy, Babits, Osváth). Ripipl-Rónai József festészete a szépség és harmónia, a derű és a melankólia, a vitalitás és az állandó megújulás életműve. Útja Európából haza vezetett. Mindaz, amit létrehozott: európai és magyar. Mindennek máig ható tanulságai vannak. Azzal együtt, hogy az egyéniség és a szépség varázslata ott van az egész kiállításon. Gyj:Feledy Balázs Demokrata 1998/19