Magyar Demokrata, 1998. április-június (2. évfolyam, 13-25. szám)

1998-05-14 / 19. szám

KULTÚRA Senki ne szóljon „belém” Tóth BálintBocsássunk m­eg, de jördétsünk, semmit Tóth Bálint Rákosi börtönében vált költővé. „Minden hatalom alján nő sze­mét” - írja a Csurka Istvánnak ajánlott, Szonett az erőszak ellen című 1981-es opusában. Első művei 1957-ban Bécsben láttak napvilágot. Vi­szonylag ritkán megjelenő verseskönyvei meghatározó eseménynek számí­tanak az irodalmi életben. Ő tudja az igaziakhoz, a nagyokhoz méltón a Weöres Sándor-i alapigazságot: „A por siet, a kő ráér”. i 1­ 3 - Három nagy egyetemed volt. Pan­nonhalma, a börtön és a színművészeti főiskolás intermezzo. - A főiskola rendezői szakára nem vet­tek föl, mert az AVO megakadályozta, de összejöttem azzal a társasággal, amelybe bekerülhettem volna, ha fölvesznek. Gyöngyössy Imre, Huszárik Zoltán, Gaál István, Sára Sándor és mások voltak a ba­rátaim. Pannonhalmi keresztény nevelé­semmel szervesen összefonódik istenhívő családom szellemének meghatározó ere­je. Apám kemény ember volt, vitéz, elég­gé férfiasan nevelt. Nem tudom, mennyi­re fogott ez rajtam, mert inkább anyámra hasonlítok, tőle ered a költészet iránti fo­gékonyságom. Anyámtól örököltem a verselést és a a mesélőkedvet. A börtön elviseléséhez a hiten kívül a pannonhal­mai bencés kollégiumi évek olyan konk­rét szférában is segítettek, hogy nekem nem volt újdonság az, hogy rendnek és fegyelemnek muszáj lenni. Csak éppen a börtönőreim olyan hülyék voltak, mint az ágyú, olyan rosszindulattal megfejelve, amit sem állatoknál, sem tárgyaknál nem tapasztalhatsz. Közben számomra adódott még egy rövidke átmenet, konkrét egyetemre is jártam. Évfolyamtársa voltam Antall Jós­kának, Katona Tamásnak, Albert Zsu­zsannának, Albert Gábornak. Ez is kivá­ló csapat volt. Nem hittem volna, hogy Is­ten egyszer megadja Jóskának, hogy mi­niszterelnök legyen. Bár adta volna, hogy most is ő lenne a miniszterelnök. Vélemé­nyem szerint 1945 óta egy igazi államfér­fi volt Magyarországon: Antall Józsefnek hívták. Mi, akik ’56 előtt ültünk, egy olasz barátom írása szerint, előfutárai vol­tunk a forradalomnak. Mi őriztük a véres diktatúra alatt azt a szabadságvágyat, amit az 1948-as fordulat éve elsöpört. S íme, 1994-ban a nép saját szabadsága, 1956 ethosza ellen szavazott. - Reméljük, most észhez tér végre, és valamelyik nemzeti pártra szavaz! -Választási beszédet nem tartok, de Orbán Viktorra szavazok. Nézd, egyetlen olyan párt van - és ez a Fidesz -, amelyik eddig nem volt hatalmon, így ha akart volna, sem piszkolódhatott volna be. Vik­tor nagyon bátor, kemény fiú. Ott álltam díszőrségben 1989. június 16-án a nagy újratemetésen az egyik koporsó mellett. S akkor hallottam őt beszélni, és komolyan mondom, egy kicsit megijedtem, mert azt mondta: menjenek ki az oroszok. Eszem­be jutott akkor, hogy még Ceausescu a fő­nök Romániában. Rémlátomásom tá­madt: ha az oroszok kimennek, ez a há­rom állat Ceausescu képes lesz nekünk jönni Erdély felől. Ami nem gyerekjáték. Amikor a második világháború végén Er­délyt újra visszafoglalták a románok, van­dál módon viselkedtek, kivégeztek, meg­erőszakoltak magyar nőket, gyerekeket. Az oroszok állították le őket. Hála Isten­nek, neki lett igaza, kitakarodtak...­­ Nem először hallom tőled és baráta­idtól: Vácott ti „elvoltatok” az egykori börtönkápolna melletti kis füves térsé­gen, erős túlzással: kertben. Szerkesztet­tétek a híressé lett Füveskert antológiá­kat, és volt egy irodalmi műhelyetek.­­A füveskertes költőknek megvolt a maga hierarchiája is. Kárpáti Kamis volt az egyes szám, a legnagyobb tekintély a bör­tönlírikusok között. Ő most is a nagy avantgárd. Szathmáry Gyurka volt a máso­dik az ő hihetetlen formaérzékével. A kis­ujjában volt a magyar és a francia kultúra, nála műveltebb emberrel alig találkoztam életemben. Én, az örök harmadik a latinos, katolikus vonalat vittem, Horatiustól a Stabat Materig, az ókori auktoroktól a kö­zépkori latin himnuszokig belém ivódott minden­­ Pannonhalma jóvoltából. Kecs­­kési Tollas Tibor, mint frontjárt ludovikás katonatiszt lehetett a Füveskert antológiák spiritus rectora. Mi több, a mozgatója, a motorja volt antológiáinknak. Ő maga írta le kézzel, ő szerkesztette össze. Igazi jó csapattiszt volt. Formaérzéke fantasztikus, fordítottunk együtt verseket. Béri Géza képviselte egy kicsit a proletariátust, pedig a büdös életben nem volt proletár, csak hát kemény volt és hajlíthatatlan. Gérecz Attila pedig a legifjabb, az üdvöske. Összecsen­genek az írásaink, megsokszoroztuk egy­más fényét, tanultunk egymástól. Igen, a Füveskert műhely volt a szó legnemesebb értelmében. - Többször hallottam tőled: „egyik barátom szerint ott jobb volt, mint oda­­künn, az ötvenes évek poklában”. - Én magam szoktam így idézni saját magamat. Goethe mondta: aki már saját­magától idéz, az megérett a halálra. Job­ban hangzik, ha más szájába adjuk saját gondolatainkat. Enyhén szólva nagyké­pűen hat, ha úgy kezdesz egy mondatot, mint ahogy már mondtam annak idején. Úgy elmegy, hogy „az egyik barátom mondta”. Jobban is nevetnek rajta. Na jó, bevallom: én magam mondtam egyszer, amikor láttam egy híradós fölvételt egy ötvenes évekbeli május elsejei felvonu­lásról. Hála Istennek, hogy akkor én a börtönben voltam. Nem is tudom már, hogy a talpnyalás vagy az önfeladás ab­szolút mértéke háborított föl e fölvételek láttán. Mert hiszen én láttam, mit művel­tek az oroszok 1945-ben. Nőkkel, gyere­kekkel. S nem is konkrétan az oroszokról van szó, hanem az egész rendszerről, amely olyan barmokat nevelt. Hitler vagy Lenin és Sztálin az igazi bűnös persze, meg a hozzájuk hasonlók. Az az ember, aki megöl egy csomó zsidót és utána leül Beethovent játszani, vagy az, aki történel­mi szükségszerűségként könyveli el, hogy éhen halasztott negyvenmillió hon­fitársát, sokkal nagyobb bűnös, mint az a bunkó, három orosz katona, aki olvasni se tud, és megerőszakol két nőt és utána tar­kón lövi őket. A primitivitás és az állatias­­ság még talán megbocsátható, de Sztálin­nak már az sem, hogy hülyén hagyta saját népét. A kultúrembernek sokkal nagyobb a felelőssége, mint mondjuk egy analfa­béta muzsiknak. - Arról viszont ritkán szólsz, miért vitt el az ÁVO? - Magamra vállalt összeesküvés miatt, amelynek Tóth Bálint és társai voltak a részesei. Bevallom neked, én nagyon nem bírom a hatalmat a fejem fölött. Inkább élek nagyon szegényen, csak senki se di­ Demokrata 1998/19

Next