Magyar Demokrata, 1999. április-június (3. évfolyam, 13-25. szám)

1999-05-27 / 21. szám

LEVELEZÉS Rom som­ ms Egyik szombaton egy CS telepen készült riportot láthat­tunk a tévében. ACS csökken­tett komfortot jelent, az ötlet pedig a korai Kottár-korszak­­ban fogant meg: víz- és csatornabevezetés nélküli há­zak telepszerű építését jelen­tette, ezekbe költöztették el­lenszolgáltatás nélkül a putrik­ból a romákat. A tudósításban egy másfél éve átadott telepről volt szó. Az volt a gond, hogy a patkányok eszik a gyereke­ket. Kis falatokban ugyan, de kóstolgatják őket. Már épp szidni kezdtem az önkor­mányzatot, amikor kiderült, azért sok a patkány, mert a te­lepet illemhelynek használják; mint egy hölgy fogalmazott: erre­ arra megyünk, aztán ott. Kár hogy nem láthattuk Far­kas Flóriánt vagy Furmann Imrét, amint a kupacokat ke­rülgetve magyarázzák a felka­­roltjaiknak, hogy a Rom sem azt jelenti, ember vagyok, em­ber pedig ilyet nem tesz, sőt még az állat sem piszkít a vac­kába. Láthattunk riportot az árvízzel elöntött cigánysor helyzetéről is. A helyzet egyre inkább a katasztrófa méreteit ölti magára. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a köztársa­sági elnök szívbe markoló szózatban szólított fel adako­zásra. Természetesen adakoz­ni fogok. Mindössze annyit szeretnék félénken hozzáten­ni, hogy a múlt század sötét közepén egy Göncz elnök úr léptékével egyáltalán nem mérhető férfiú egy adakozási felhívást így kezdett: „Birto­kaim egyévi jövedelmét aján­lom föl...” Igaz, ő elmegyógy­intézetben végezte. Somos János, Budapest !Éppen ideje volt! ms Kiállítás nyitt a gulágról, a volt Szovjetunió egyik ere­deti, utánozhatatlan remek­művéről. Éppen ideje volt. Évtizedeken keresztül éjjel­nappal azt suttogták a fü­lünkbe, hogy a nácizmusnál galádabb, aljasabb, aláva­lóbb, gyilkos politikai rend­szer nincs. A mai napig is azt igyekeznek elhitetni ve­lünk, hogy a szélsőjobbolda­li elképzelések a legveszé­lyesebbek egy demokratikus állam életében. Elvétve hal­lottuk csak azt, hogy a poli­tikai baloldal támadása is éppen olyan veszélyes lehet. Ez a kiállítás, amely ezrek, sőt milliók indokolatlan szenvedéseit igyekszik be­mutatni a mai társadalom félrevezetett korosztályai­nak, talán kinyitja azok sze­mét, akik csak a jobboldalt tartják életveszélyesnek. Ta­lán megértjük végre, hogy a nácizmus ma már csak fo­gatlan oroszlán, és csak el­szigetelt esetekben üti fel a fejét. Támadása könnyen ki­védhető, sőt, megelőzhető. A baloldali veszély viszont élő, igazi, belénk gyökere­zett és befolyásolja a min­dennapi életünket. A mély­reható rendszerváltozás le­hetőségének elszalasztása szentesítette a ma élő gene­rációknak a baloldallal kap­csolatos, elnéző, sőt, nosz­­talgiás gondolatvilágát, szembeállítva a jobboldal még ma is rombolónak kiki­áltott megnyilvánulásaival. Ez a kiállítás remélhetőleg sokak szemét ki fogja nyitni, és bizonyítja, hogy a szélső­baloldal többet árt, ártott és fog még ártani, mint a jobb­oldal. Sátory János, Tata Császár Előd ismét ünnepelt popsztárként tűnt fel a képer­nyőn. Eltakarodtak (eltakarí­tották) a csúnya gomolyfel­­hőket a feje fölül, teljes lelki nyugalommal jelentette be, hogy valami zenét írt a halott rendőrhöz, nyilván majd vide­oklipet is forgat hozzá és felkúszik vele a slágerlis­ták élére. Egyébként azt is közhírré tette, hogy még nem dolgozta fel a lelkében a vele történteket, szinte már-már együttérzést követel a nézők­től. A kábítószerről pedig úgy nyilatkozott, mint más az evésről vagy az öltözködés­ről. Kedves Dávid Ibolya! A Kunos-ügyben már olyan prí­mán helyt álltál. Kérlek, se­gíts! Pálmai Péter, Paks vünket melegség járja át, de a rádiót hallgatva félelem. Hónapok óta bombázzák Irakot, Jugoszláviát, Afriká­ban százezrek halnak éhen, a magyar gyerekek napjában csak egyszer esznek. Ugya­nakkor a világ „modernebb” része személyes szükségle­teinek akár milliószorosan is meghaladó anyagiakban tobzódik. A „béketábor” is­mét legyőzhetetlen, mert ak­kora technikai fölényre tett szert, amellyel a sérülékeny ember szembe se szállhat a teljes megsemmisülés tuda­ta nélkül. Utódaink tehát na­gyobb veszélynek van kité­ve, mint elődeink voltak, az eddigi háborúk során bármi­kor. Vajon nem volt-e bűn ezért a szomorú végeredményért büszke fajunk fenntartójává válni bármelyik anyának is a történelem folyamán? Virág helyett erre a kér­désre vár megnyugtató vá­laszt: Dienes Zsófia, Budapest mssmütí&msemsmmsmsMmmmmimmmsmsmsmmmmmm demokrata@ mail.datanet.hu 34 Újra császár? ms Felháborodással figyel­tem május 4-én fél kilenckor a TV3 Napkelte műsorát. Anyák napja ms Nagyon kedves a világ­tól, hogy az év háromszáz­hatvanöt napjából egyet az anyáknak szentel, de félő, hogy mára éppen az anyaság tisztelete maradt ki az ün­nepből. „Modern” korunk­ban ugyanis legfeljebb bér­anyának, vagy magzatát áru­sító nőnek jár hódolat (és pénz), a többgyerekes édes­anyákat jobb esetben kigú­nyolják, de méginkább egzisztencionálisan verik béklyóba. Újszülötteinket csecsemőbegyűjtő inkubá­torba helyezni a kivívott szabadságjogok közé tarto­zik, habár el kell ismerni, hogy a kukába dobott életért még jár némi megrovás. A modern nő, aki saját védte­len magzatát könyörület nél­kül vágattatja ki méhéből, a maga számára erőszakmen­tes életet követelhet az ide­genektől. Mi maradi anyák egyik szemünkkel még nevetünk, de a másikkal már sírunk. Amikor gyerekeink, unoká­ink a kezünkbe nyomják anyák napi csokraikat, szí­­ v lakosság terhe is Megdöbbenve hallom, olvasom szerte a médiában, hogy a gyógyszeráremelés következtében 6 milliárd fo­rinttal nő a lakosság terhe. Ez egy tízmilliós országban fejenként havonta 50 forint többletkiadást jelent. Hát nem szörnyűség így megsar­colni a szegényembert? Hi­szen ez havonta majdnem fél doboz cigaretta ára! Hát ezért szavaztunk mi a Fi­­deszre meg a kisgazdákra? Mennyivel jobban jártunk volna, ha az MSZP és az SZDSZ nyeri a választáso­kat, akkor most építhetnénk a négyes metrót. Az csak 300 milliárdba kerülne, ami havonta fejenként 2500 fo­rint. És még csak nem is kelle­ne folyton azt hallanunk, ol­vasnunk, hogy mekkora ter­het jelent a lakosságnak. Makk Attila, Budapest Demokrata 1999/21

Next