Magyar Demokrata, 1999. július-szeptember (3. évfolyam, 26-39. szám)

1999-08-05 / 31. szám

A divat aktában L­atricia McNeal néger énekesnő kilóg a sorból. A futószalagon gyártott, egymástól hangban és kül­sőleg sem megkülönböztethető, vo­­nagló rap- és szexklónok világában végre akad egy renitens, aki ugyan - bizonyára menedzserei tanácsára - maga is elhelyez egyet-kettőt - pél­dául Badlands - az említett borzal­makból, de ez csak töltelék a leme­zen. Hozzájuk hasonlóan szóra sem érdemes a Washington névre hallgató diszkóepizód. Akkor mégis mi emeli az átlag fölé? Aki emlékszik a ’60- ’70-es évek fekete zenészeit tömörítő Motown Records felejthetetlen alko­tásaira, vokálcsoportjaira (Temp­tations, Chi-Lites, O'Jays), szimfoni­kus háttéralap hangszereléseire, már­­sejtheti, mire gondolok. Akkoriban még minden egyes nótának, előadó­nak saját, jól felismerhető hangulata, imázsa volt. Latricia és számai közé­jük tartoznak. Az Always az említett szimfonikusokkal készült, a The Greatest Love You’ll Never Know zongorára írt lassú, lírai melódiák, bár az ének a többi dalban sem má­szik fel a csillagos égig, megmarad a mélyebb régiókban. Sikerként a sza­xofonnal megerősített Stranded hú­zott el a többiektől, de ez már ízlés kérdése. Nekem úgy tűnik, hogy ez is csak egy azok közül, amelyre sza­badidőruhás, csuklyás négerek mac­kós mozgással ringatják magukat, a végére teljesen elszürkül. Az ugyan­csak napjainkban divatos lemezko­­rong-csiszatolás viszont teljesen fe­lesleges, szerencsére csak itt-ott for­dul elő. Hasonlóképpen nem kellene ide a Gloria Estefan-féle latinos pat­togás - Someone Loves You Honey -, és két akkord végtelen ismételgetés, ennél sokkal többre érdemes Latricia. A lemez ékes bizonyítéka annak, hogy tehetséges, egyéni arcu­lattal is rendelkező előadót miként kényszerítenek a háttérben meghúzó­dó, de annál nagyobb befolyással rendelkező emberek a divat aklába. A kiadvány egyes jól elkapott pilla­natai mutatják, milyen csodák szület­hetnek, ha kicsit is lazul a szorításuk. Szaki Lutricia McNeal: My Side Of Town (Arcade Music Co. -Record Express, 1998) Demokrata 1999/31 KAZETTA Varázskor I smét miénk a pesti utca. Tamási La­jos megrendítő, 1956 hősiesen tragi­kus etoszát megjelenítő verse immár örökérvényűn összekapcsolódik Beregszászi Olga színművésznő alakjá­val. A jeles előadóművész saját, senki másra nem jellemző második ezredvégi regös stílust alakított ki. Saját megzené­sítésben adja elő a magyar irodalom ki­emelkedő alkotásait, a többi között a Pi­ros a vér a pesti utcán című, idézett ver­set is. A Varázskor című kazettán Pilinszky János és Tollas Tibor költeményeinek elemi létfájdalma, szorongása, s a köl­tészet és a zene mindent legyőző ereje egymás szólamait erősítve jelenik meg. Talán sikerült megfejteni Beregszászi Olga varázserejének egyik titkát is. Kompozíciói egyediek, ám soha nem önkényesek. Nem esik bele kollégáinak egyik tipikus hibájába, nem függetlene­dik a költeménytől. Dallamai tökélete­sen simulnak a vers immanens értékei­hez, akár előadói stílusa. „A tenger, mondtad haldokolva, s azóta ez az egy szavad jelenti nekem a tengert” - íja Pilinszky. S az énekszó nyomán nem­csak a tengert tudjuk elképzelni, hanem azt is, ahogyan a költőben az anya soha nem felejthető, soha föl nem dolgozha­tó halála kapcsolódik össze a hullámhe­gyekkel és hullámvölgyekkel, az agó­nia kínjaival. A francia fogoly című versből az előadónak köszönhetően is, megfogható valósággá lesz az abszurd létezés poklának felső foka. A lágerlét. Amikor az egyik ember a másikra kényszeríti azt, amihez joga ember vol­tának egyenes következtében soha nem lenne. Ám Beregszászi Olga az élet ha­tártalan erejét is megszólaltatja, a csak azért is bizakodásét, így Pilinszky sok­kal többé válik az ő interpretációjában, semhogy csupán az abszurditás lírikusa lenne. Ahogyan Tollas Tibor verseiből is a mérhetetlen fájdalmat és a szerelem halhatatlanná tévő erejét hozza ki. „Ad­dig de jó voltál, míg csak enyém voltál” - énekli a Virágének a XX. századból című vers szövegére, s elhisszük, hogy a költő és az énekes együtt teszik halha­tatlanná az ismeretlent, kitől a költe­mény búcsúzik. S elhisszük mindkette­jüknek azt is, hogy az elmúlásnak van méltósága, ha könyörgés(ünk) szép ha­lálért meghallgattatik. (Kárpáti Ház) Z. P. KÖNYV Bevezetés a filozófiába A Kairosz Kiadó vezetője, Bedő György a Paulus Hungaricus társa­sággal szövetkezve igen értékes reprint­­kötet kiadására vállalkozott, így hát egy 1920-ban megjelent jeles művet. Pauler Ákos Bevezetés a filozófiába című könyvét olvashatják végre az ezredvégi olvasók is. Pauler Ákos 1876-ban szüle­tett és 1933-ban hunyt el. Akik a kom­munizmusban beszélni mertek róla, azt mondták: nagy gondolkodó, aki össze­­békítette a tüzet a vízzel. Ugyanis a po­zitivizmus és a transzcendens idealiz­mus egyeztetésének szánta életművét. Paulert a marxizmus az objektív idealis­táknak szánt szellemi fiókba próbálta bezárni, ami csak a szó legáltalánosabb értelmében jogos. Ő ugyanis a szubjek­tumnak és a transzcendenciának egy­aránt perdöntő szerepet szánt sokkal ér­zelmibb és intuícionistább volt, sem­hogy „csak” objektív idealistának ne­vezhetnénk. Ugyanakkor, mintegy el­lensúlyozandó a természetfölötti él­mény túlsúlyát, a harmóniára törekvő Pauler alapvető fontosságot tulajdonított a tárgyszerű tudományos pontosságnak is. A filozófiát - legalábbis részben - va­lóságtudományként definiálta, mint a matematikát. Ám a valóság fogalmát úgyannyira kiterjesztette a transzcen­denciára, a szellemvalóságra, mint ahogy Roger Garaudy is igyekezett parttalanná tágítani a realizmust. Tilta­kozott viszont a közkeletű elmélet el­uralkodása ellen, amely szerint minden filozófus „elölről kezdi fölépíteni állító­lagos tudományát”. A filozófia története csupán a felületes elmék számára látszik egymásnak ellentmondó gondolati áramlatok zagyva Maelszöm­­örvényének. Bármennyire is bonyolult az ember belső világa, s bármennyire is áttekinthetetlennek tűnik a tőlünk - lát­szólag, vagy talán ténylegesen is - füg­getlenül létező ténybirodalom, a filozó­fus missziója egyértelmű: az igazságot kell megtalálnia! Pauler Ákos szentül hitt abban, hogy létezik az emberi aka­rattól is függetlenül az objektív, az iste­ni igazság. A tisztességes filozófusnak szerinte nem az a feladata, hogy ab ovo kinyilatkoztassa, vagy kétségbe vonja az objektív igazság létezését, hanem kö­telessége föllelnie a hozzá vezető utakat. (Paulus Hungarus-Kairosz, 1999) Pósa Zoltán 43

Next