Magyar Demokrata, 2001. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)
2001-05-03 / 18. szám
MŰHELY nem a kommunista Miklós Imre állt volna az Egyházügyi Hivatal élén ’80-ban, tetszés szerinti, „Copy shopokban” tudtunk volna kilószámra fénymásolni ’81-ben, ’82. október 23- án ezrével zarándokolhattak volna el az antikommunisták a Rákosi és Kádár által felakasztott százak hantjaihoz, ’83-ban a diákok irodalmi szakkörökön zavartalanul elemezhették volna Tollas Tibor „Bebádogoztak minden ablakot” című versét (Vácott írta ’52 körül), ’84-re maradéktalanul megérkeztek volna az azt megelőző években Német- és Olaszországban feladott leveleim (’79-ben úgy döntöttem, hogy párttitkári, SZB-titkári és főnöki jóváhagyás nélkül barangolok egy kicsit más birtokokon is, így 5 évig természetesen nem kaptam beutazási engedélyt), a „szárszós” Püski Sándornak ’85-ben nem Amerikában kellett volna élnie, Csurkának nem nála, New Yorkban kellett volna ’86-ban kiadatnia az „Elfogadhatatlan realitás” c. írását, és még folytathatnám 1990 májusáig a kulisszák mögötti kisebb-nagyobb aljasságok felsorolását. De ezek nem eget rengető újdonságok, mind megéltük őket. Ezért befejezésül inkább egy kevésbé ismert dologról szólnék. A következő adatokat a „Der Fischer Weltalmanach 2000-ből” merítem. (Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt am M.) Túlnyomó részben 1997-re vonatkoznak. A kommunizmust csak hírből ismerő európai polgár átlagban több mint 7 évvel tovább él, mint az a kortársa, aki évtizedeken keresztül volt kénytelen a bolsevizmus áldásait élvezni! Ha belegondolunk, hogy Michelangelo nem egészen három év alatt festette meg a Sixtusi-kápolna mennyezetfreskóit, joggal tehetjük fel a kérdést: vajon hány mesterműtől fosztották meg a vörösök az egyetemes emberiséget? Akármilyen száraz szám is ez az egy főre jutó nemzeti össztermék, közvetve azért mégiscsak utal az illető polgár életfeltételeinek a minőségére. Elnézvén az osztrák értéket, most értem meg csak igazán, hogy miért jár a gráci nyugdíjas Tenerife-re napozni, a tőle 115 kmre lakó szombathelyi kollégája meg a püspökmolnári kavicsbányatóra. (Vasvártól egy kicsit északra van. Valami bájos vidék!) Hogy ne érhesse szó a ház elejét, szándékosan nem érvelek olyan ipari nagyhatalmakkal, mint Németország (pedig ha valahol, hát itt tombolt a fasizmus, és ’45 tavaszán az egész ország egy hatalmas romhalmaz volt) és Franciaország, valamint nem hivatkozom például Hollandiára, mert köztudottan komoly gyarmatai voltak. Bár Spanyolország, Olaszország és a SZU (Oroszország) is rendelkezett kolóniákkal, mégis bevontam őket, mert a 36, illetve 21 évig tartó fasiszta diktatúrákra és a jó hét évtizedes kommunista terrorra épülő nemzetgazdaságok összehasonlítása csemegének ígérkezett. Bejött. Ha valaki a fenti adatok láttán felsóhajtana: „Hja, kérem, amióta világ a világ, Nyugat s Kelet között mindig megvolt és meglesz a különbség”, annak felhívnám a szíves figyelmét arra, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia ipari termelésének kétharmad részét Cseh- és Morvaország adta, mely így a leggazdagabb tartomány hírében állt. Ennek ellenére a cseh polgár napjainkban csak 73 évet él, déli szomszédja (Ausztria) meg sokkal módosabb körülmények között négy évvel többet. Érdekes, hogy Spanyolország fasiszta múlttal a háta mögött 10-szer annyi GDP-t tud felmutatni, mint az ugyancsak latin Románia több évtizedes kommunista priusszal. Nem is beszélve a 8 év differenciáról az átlagéletkorban! Ha lehet, még pikánsabb a helyzet Finn- és Észtország esetében. 1917 decemberében, néhány héttel Leninék pétervári puccsa után Finnország kikiáltja elszakadását Oroszországtól. Egy fél évvel később báró Carl Gustaf Emil von Mannerheim, volt cári főtiszt, váteszi éleslátással tiporja el a finn bolsevikok rendbontását országa déli részén. Akarva-akaratlanul Horthy Miklósra, az osztrák-magyar tengeri haderő parancsnokára gondol ilyenkor az ember. Ám míg Finnországban Mannerheim-szobrok tucatjai tanúskodnak a népnek a tábornagy iránti hálájáról, addig én Magyarországon egyetlenegy Horthy-büsztöt ismerek, mégpedig a kenderesi kúria előttit. (És ha 1993 őszén megrettenünk a liberálkommunistáink sivításától, akkor még az az egy sem állna.) Ha Mannerheim nem lép fel ilyen határozottan a vörös csürhével szemben, s az befészkelheti magát az ezer tó országába, akkor nem kétséges, hogy ugyanaz a szomorú sors várt volna a finnekre, mint a hasonló lelki alkatú, hasonló nyelvet beszélő és hasonló klimatikus viszonyok között élő észtekre, akik több mint egy fél évszázadig vergődtek a szovjet igában. Finnországban az egy főre jutó nemzeti össztermék 24 790$, Észtországban 3360$, Suomiban a polgár átlagban 77 évet él meg, az öböl innenső oldalán, az észteknél 69-et. Nesze neked homo sovieticus! Vissza az átlagértékhez. Ez a bő 7 év különbség a bolsevizmust meg nem élt polgár javára 10-11 ember viszonylatában már egy egész életúttal ér fel. Egy 13-13,5 milliós nemzet esetében, mint a mienk a Kárpát-medencében, ez approximative 1,2 millió lelket jelent. Mi ez, ha nem a kommunizmusnak napjainkig kiható népirtása? Mi a teendő, hogy hazánk fenti szerény mutatói a jövőben rohamléptekben javuljanak? Két lehetőségünk van. Vagy a papi bölcseletből kiindulva meghatványozzuk az ország vizslaállományát vagy nagy ívben kerüljük a kommunistákat, méghozzá reform-, poszt-, liberal- stb. előtagokra való tekintet nélkül. Konklúzió gyanánt megállapíthatjuk, hogy mind a kommunizmusnak, mind a fasizmusnak lételeme volt a hazudozás, hódítás és a gyilkolás. Nem a nácizmus ördögi aljasságait relativizálom akkor, ha a kommunizmust tartom minden idők legdestruktívabb és legbűnösebb ideológiájának. Ugyanis a mészárlások volumenében a vetélytársát messze maga mögött hagyva, úgy tört világhatalomra, hogy közben a magántulajdon szentségét lábbal tiporta, intézményesítette a lopást és a polgárokat megfosztotta Istentől. Ezen gaztettek folytán az emberiség körülbelül egyharmada maradandó etikai károkat szenvedett. Mi, akik ha botladozva is, de igyekszünk a kereszt(y)én(y) - micsoda balgaság egy ipszilonon vitatkozni! - normákhoz igazodni, nem fogadhatjuk el a bécsi székhelyű, még manap És most egy kis statisztika: Átlagéletkor Egy főre jutó nemzeti össztermék Magyarország 69 év 4 510$ Csehország 73 év 5 240$ Románia 70 év 1410$ Lengyelország 71 év 3 590$ Szlovénia 73 év ’9 840$ Oroszország 65 év 2 680$ Átlag: 70,2 év 3 672$ Ausztria 77 év 27 920$ Görögország 78 év 11 640$ Dánia 76 év 34 890$ Norvégia 78 év 36 100$ Spanyolország 78 év 14 490$ Olaszország 78 év 20 170$ Átlag: 77,5 év 24 201$ 22 llomnbvala iaai /1 o