Magyar Demokrata, 2002. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)

2002-12-12 / 50. szám

MAGYARORSZÁG Friderikusz? Sándor? A baloldal nem érdekelt a médiaválság feloldásában December hatodika, Nap-kelte. Friderikusz Sándor divatos bőrdzsekiben feszít, há­rom kollégája faggatja a sikertelen tévéelnök-választásról. Ahogy az lenni szokott, a kudarc okaként szóba kerül a Fidesz, s persze a polgári kormány miniszterelnöke. A saját objektivitását, függetlenségét rendre hangsúlyozó Friderikusz egyszer csak költői kérdést tesz fel Pallagi Ferenc Blikk-főszerkesztőnek: ki az az Orbán Viktor? December ötödikén újra nem sikerült elnö­köt változtatni az MTV-ben. Valószínű, hogy senkit sem lepett meg, ami történt, az előző választás óta ugyanis egyetlen olyan „nagy név” sem szállt harcba a posztért, aki mindkét oldalnak megfelelő lenne, az eddig is ismert jelöltek pedig nem lettek három hónap alatt alkalmasabbak a posztra - sem szakmailag, sem politikailag. A köztévé el­nökválasztási rendszere pedig úgy van kita­lálva, hogy konszenzus nélkül nem lehet döntést hozni. A kudarchoz hasonlóan az sem okozhat különösebb meglepetést, hogy a kormány­­párti politikusok - élen Újhelyi Istvánnal - az ellenzéket, leginkább pedig a Fideszt okolják a sikertelenség miatt. Melléjük szállt most be az egyik pályázó, Friderikusz Sándor is, aki december hatodikán, a Nap­keltében kis túlzással több rágalmat zúdított a Fideszre, mint Lendvai Ildikó, Keller László és Kovács László szokott úgy általá­ban, együttvéve. Friderikusz azt hangoztat­ta: Orbán Viktor a sikeres elnökválasztás egyik legfőbb gátja, mégpedig azért, mert - a Fidesz kurátorainak segítségével - addig akar bizonytalanságot a Szabadság téren, amíg el nem éri: legyen két közszolgálati csatorna, egy nemzeti és egy balos. Eszmefuttatásának csúcsa a fent említett kérdés volt: ki az az Orbán Viktor? Itt azonban még nem állt meg, ugyanis kifej­tette azt is: szerinte ő semmivel sem keve­sebb, mint a „volt miniszterelnök”. Ilyen­kor szokták szép nemzetköziséggel azt írni: no comment... Érvényesül a trend Egyre inkább úgy látszik, amíg nem módo­sítják a médiatörvényt, vagy ameddig nem találnak egy olyan személyt, akit minden ol­dal elfogad, addig nem lesz elnöke a köz­­szolgálati televíziónak, vagyis soha. Ennek ellenére a kormányoldal politikusainál nem látható komoly törekvés sem az előbbi, sem az utóbbi megoldással kapcsolatban. Hogy miért? Az ok egyszerű. Az elmúlt hónapokban - a közvélemény­kutatási adatok tanúsága szerint - jó taktiká­nak bizonyult, hogy ha valami nem sikerült, akkor azt egyszerűen a polgári kormányra és annak vezetőjére, Orbán Viktorra kenjék. Ezért a balliberális politikusoknak és házi új­ságíróiknak eszébe sem jut, hogy más, nyil­ván általuk is ismert okot megosszanak az MTV-tragikomédia kapcsán a sokadszorra is hülyének nézett magyar állampolgárokkal. Hiszen jól tudják a baloldalon, amit az ember sokszor, sokfelől hall, azt előbb­­utóbb elhiszi. Elhiszi, hogy az MTV anyagi ellehetetlenülése nem egy tizenkét eszten­dős folyamat következménye, hanem a „Fi­­desz-kötődésű” Szabó László Zsolt rossz döntéseié. Elhiszi, hogy most minden jó irányban halad, jó az új külső, jók a műso­rok, megéri havi 2,5 millióért Pálffy Istvánt nézni - ezt mutatják a nézettségi mutatók. Elhiszi, hogy akiket elküldtek, kényszersza­badságoltak, azokkal szemben csupán szak­mai kifogások voltak, nem politikaiak. Elhi­szi, hogy azért nincs tévéelnök, mert Orbán Viktor így akarja. Ha tehát minden így ha­lad tovább, a választópolgárok nagyobb ré­szének elege lesz az egészből - a két köz­­szolgálati tévé ötletéből, az elnökválasztás­ból, a munkatársak elbocsátásából, és szé­pen lassan senki sem törődik majd azzal, mi történik a Szabadság téren. A módszer már korábban bevált, a jobboldalra mutogatással ezúttal is érvényesül a már megismert trend. Amiről nem beszélnek Hogy mi a sorozatosan sikertelen választás valódi, szinte eltitkolt oka? Nos, ha a bal­liberális újságírók némi objektivitást tanú­sítanának, akkor megírnák: az újabb kudar­cért legalább akkora részben okolható a kormányoldal, mint az ellenzék. Hogy pon­tosak legyünk, az új elnök sikeres megvá­lasztásának legfőbb akadálya nem a Fidesz, nem is Orbán Viktor, hanem a hibásan megalkotott médiatörvény, amelynek létre­hozásakor nem gondoltak a patthelyzetek­re. A többnyire cseppet sem tárgyilagos kormánypárti lapokban azonban a média­­törvény hibái csak azért kerülnek szóba, mert a rendelkezés szerint az MTV kurató­riumi elnökségében nincs többsége a kor­mánypártoknak. Enélkül pedig - főként, hogy társadalmi kurátorok is vannak - ne­héz pártkatonát beültetni az elnöki székbe. És ez fáj nekik. De nem nagyon. Hiszen ad­dig ott van Ragáts, így aztán egyetlen balliberális érzelmű kol­léga sem vetemedett arra, hogy leírja, a mos­tani helyzet - Ragáts Imre jogsértő uralma - nem a Fidesznek, hanem a kormánypártok­nak kedvez. Hiszen Ragátsot pompásan lehet irányítani, és az utóbbi hónapokban úgy csi­nált ballib kereskedelmi tévét a közszolgálati­ból, hogy a mélyen nemzeti Pintér Dezső is megirigyelhetné. MSZP-s, SZDSZ-es kötő­désű kollégák, kereskedelmi tévéket majmoló arculat - ez az alig öthónapos Ragáts-éra rö­vid mérlege. Ki csinálta volna jobban? Hazudni jó Bár a jelenlegi helyzet nyilvánvalóan tartha­tatlan, egyelőre nem tűnik úgy, mintha a parlamenti többség gyorsan rendezni akarná a médiatörvényből következő problémákat. Ha pedig terítékre kerül majd a törvény mó­dosítása, előre borítékolható, nem lesz kon­szenzus a pártok között, és az újabb kudarc oka természetesen az ellenzék, pontosabban a Fidesz, illetve Orbán Viktor lesz - szokás szerint. Hisz amíg hazugsággal népszerűség szerezhető, addig biztosan nem változik a baloldal eszköztára: rágalmazni, rágalmaz­ni, rágalmazni. A mostani médiahelyzet kapcsán p­edig újfent beigazolódni látszik, hogy nem hiába nevezték Deák Ferencet a haza bölcsének. Az ő nevéhez fűződik ugyanis az a mondat, hogy „ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad”. De nem tőle függ. Bándy Péter Demokrata 2002/50

Next