Magyar Demokrata, 2002. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
2002-12-12 / 50. szám
MAGYARORSZÁG Friderikusz? Sándor? A baloldal nem érdekelt a médiaválság feloldásában December hatodika, Nap-kelte. Friderikusz Sándor divatos bőrdzsekiben feszít, három kollégája faggatja a sikertelen tévéelnök-választásról. Ahogy az lenni szokott, a kudarc okaként szóba kerül a Fidesz, s persze a polgári kormány miniszterelnöke. A saját objektivitását, függetlenségét rendre hangsúlyozó Friderikusz egyszer csak költői kérdést tesz fel Pallagi Ferenc Blikk-főszerkesztőnek: ki az az Orbán Viktor? December ötödikén újra nem sikerült elnököt változtatni az MTV-ben. Valószínű, hogy senkit sem lepett meg, ami történt, az előző választás óta ugyanis egyetlen olyan „nagy név” sem szállt harcba a posztért, aki mindkét oldalnak megfelelő lenne, az eddig is ismert jelöltek pedig nem lettek három hónap alatt alkalmasabbak a posztra - sem szakmailag, sem politikailag. A köztévé elnökválasztási rendszere pedig úgy van kitalálva, hogy konszenzus nélkül nem lehet döntést hozni. A kudarchoz hasonlóan az sem okozhat különösebb meglepetést, hogy a kormánypárti politikusok - élen Újhelyi Istvánnal - az ellenzéket, leginkább pedig a Fideszt okolják a sikertelenség miatt. Melléjük szállt most be az egyik pályázó, Friderikusz Sándor is, aki december hatodikán, a Napkeltében kis túlzással több rágalmat zúdított a Fideszre, mint Lendvai Ildikó, Keller László és Kovács László szokott úgy általában, együttvéve. Friderikusz azt hangoztatta: Orbán Viktor a sikeres elnökválasztás egyik legfőbb gátja, mégpedig azért, mert - a Fidesz kurátorainak segítségével - addig akar bizonytalanságot a Szabadság téren, amíg el nem éri: legyen két közszolgálati csatorna, egy nemzeti és egy balos. Eszmefuttatásának csúcsa a fent említett kérdés volt: ki az az Orbán Viktor? Itt azonban még nem állt meg, ugyanis kifejtette azt is: szerinte ő semmivel sem kevesebb, mint a „volt miniszterelnök”. Ilyenkor szokták szép nemzetköziséggel azt írni: no comment... Érvényesül a trend Egyre inkább úgy látszik, amíg nem módosítják a médiatörvényt, vagy ameddig nem találnak egy olyan személyt, akit minden oldal elfogad, addig nem lesz elnöke a közszolgálati televíziónak, vagyis soha. Ennek ellenére a kormányoldal politikusainál nem látható komoly törekvés sem az előbbi, sem az utóbbi megoldással kapcsolatban. Hogy miért? Az ok egyszerű. Az elmúlt hónapokban - a közvéleménykutatási adatok tanúsága szerint - jó taktikának bizonyult, hogy ha valami nem sikerült, akkor azt egyszerűen a polgári kormányra és annak vezetőjére, Orbán Viktorra kenjék. Ezért a balliberális politikusoknak és házi újságíróiknak eszébe sem jut, hogy más, nyilván általuk is ismert okot megosszanak az MTV-tragikomédia kapcsán a sokadszorra is hülyének nézett magyar állampolgárokkal. Hiszen jól tudják a baloldalon, amit az ember sokszor, sokfelől hall, azt előbbutóbb elhiszi. Elhiszi, hogy az MTV anyagi ellehetetlenülése nem egy tizenkét esztendős folyamat következménye, hanem a „Fidesz-kötődésű” Szabó László Zsolt rossz döntéseié. Elhiszi, hogy most minden jó irányban halad, jó az új külső, jók a műsorok, megéri havi 2,5 millióért Pálffy Istvánt nézni - ezt mutatják a nézettségi mutatók. Elhiszi, hogy akiket elküldtek, kényszerszabadságoltak, azokkal szemben csupán szakmai kifogások voltak, nem politikaiak. Elhiszi, hogy azért nincs tévéelnök, mert Orbán Viktor így akarja. Ha tehát minden így halad tovább, a választópolgárok nagyobb részének elege lesz az egészből - a két közszolgálati tévé ötletéből, az elnökválasztásból, a munkatársak elbocsátásából, és szépen lassan senki sem törődik majd azzal, mi történik a Szabadság téren. A módszer már korábban bevált, a jobboldalra mutogatással ezúttal is érvényesül a már megismert trend. Amiről nem beszélnek Hogy mi a sorozatosan sikertelen választás valódi, szinte eltitkolt oka? Nos, ha a balliberális újságírók némi objektivitást tanúsítanának, akkor megírnák: az újabb kudarcért legalább akkora részben okolható a kormányoldal, mint az ellenzék. Hogy pontosak legyünk, az új elnök sikeres megválasztásának legfőbb akadálya nem a Fidesz, nem is Orbán Viktor, hanem a hibásan megalkotott médiatörvény, amelynek létrehozásakor nem gondoltak a patthelyzetekre. A többnyire cseppet sem tárgyilagos kormánypárti lapokban azonban a médiatörvény hibái csak azért kerülnek szóba, mert a rendelkezés szerint az MTV kuratóriumi elnökségében nincs többsége a kormánypártoknak. Enélkül pedig - főként, hogy társadalmi kurátorok is vannak - nehéz pártkatonát beültetni az elnöki székbe. És ez fáj nekik. De nem nagyon. Hiszen addig ott van Ragáts, így aztán egyetlen balliberális érzelmű kolléga sem vetemedett arra, hogy leírja, a mostani helyzet - Ragáts Imre jogsértő uralma - nem a Fidesznek, hanem a kormánypártoknak kedvez. Hiszen Ragátsot pompásan lehet irányítani, és az utóbbi hónapokban úgy csinált ballib kereskedelmi tévét a közszolgálatiból, hogy a mélyen nemzeti Pintér Dezső is megirigyelhetné. MSZP-s, SZDSZ-es kötődésű kollégák, kereskedelmi tévéket majmoló arculat - ez az alig öthónapos Ragáts-éra rövid mérlege. Ki csinálta volna jobban? Hazudni jó Bár a jelenlegi helyzet nyilvánvalóan tarthatatlan, egyelőre nem tűnik úgy, mintha a parlamenti többség gyorsan rendezni akarná a médiatörvényből következő problémákat. Ha pedig terítékre kerül majd a törvény módosítása, előre borítékolható, nem lesz konszenzus a pártok között, és az újabb kudarc oka természetesen az ellenzék, pontosabban a Fidesz, illetve Orbán Viktor lesz - szokás szerint. Hisz amíg hazugsággal népszerűség szerezhető, addig biztosan nem változik a baloldal eszköztára: rágalmazni, rágalmazni, rágalmazni. A mostani médiahelyzet kapcsán pedig újfent beigazolódni látszik, hogy nem hiába nevezték Deák Ferencet a haza bölcsének. Az ő nevéhez fűződik ugyanis az a mondat, hogy „ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad”. De nem tőle függ. Bándy Péter Demokrata 2002/50