Magyar Demokrata, 2005. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)
2005-09-08 / 36. szám
KULTÚRA A fent említett tárgykör hangsúlyozása azért lényeges, mert a vásznakon és szobrokon leggyakrabban természeti jelenségek, tájak, bibliai jelenetek szerepelnek, formázódnak. Mivel a hiteles magyar őstörténet, táltosaink, királyaink és a Magyar Nagyaszszonyok bemutatása nem tartozik ezek közé, a megjelenítésükre irányuló vonzalom nem a sikerek csúcsán alakul ki, hanem gyermekkortól kell hogy vezérelje a művész hajlamú fiatalt. Így történt Józsa Judit esetében is, akinek immáron fél évszázada fazekasmester édesapja nevelése mutatott utat a magyar őstörténet és nemzeti nagyjaink megismeréséhez. A művésznő Szeretet című agyagszobrocskáját 11, a Rózsa Sándort ábrázolót pedig 17 évesen készítette. Honfoglalók című kiállítására 1996-ban, a millecentenárium évében Ópusztaszeren Trogmayer Ottó művészeti igazgató adott lehetőséget. A kiállított, harminc ősi mesterséget - például rovásírás, nyeregkészítés, kelengyekészítés, ötvösség - és életformát bemutató, a mai magyar kerámiaművészetben egyedülálló terrakotta szobrocskák egy hónap alatt készültek el. Ez a lendület csak úgy volt lehetséges, hogy Józsa Judit lelkében és kezeiben gyermekkorától elevenen éltek ezek a jelenetek. Már ekkor eltervezte, hogy elkészíti a Magyar Nagyasszonyokról szóló összeállítást, ám időközben felvették a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakára, ami kevés időt hagyott az alkotó tevékenységre. Annál többet a kutatásra, amelynek gyümölcse végül 2004-ben a Magyar Nagyasszonyok 800 és 1800 között élt személyiségeinek megformálásában érett be. - A tökéletes ábrázoláshoz meg kellett ismernem a személy jellemét, életét - emlékezik a művésznő. - Kódexek, magánlevelezések, emlékiratok és életregények tömegét böngésztem át, ebben nagy segítségemre volt Váralljai Csocsány Jenő atya, tanár úr. Az oldalnyi életrajzok a második rész, a Magyar Nagyasszonyok II. 1800-tegnapig című kiállítás megkapóan jellemhű szobrocskái fölött is olvashatók. Józsa Judit nem volt könnyű helyzetben, amikor a mintegy negyven asszony közül a felét választotta ki. Az Úristenre bízva a döntést, kis papírlapokra írta néhány példaképének nevét, és a kezébe akadtakat alkotta meg, majd állította közszemlére. Ennek eredményeként láthatjuk többek között az első magyar (ásvány) kutató, egyetemi tanár Vendl Mária, a kisdedóvókat megalapító Brunszvik Teréz, az 1848-as szabadságharc főápolónőjeként tevékenykedő Kossuth Zsuzsanna, az 1956- os hősnő Tóth Ilona és Erzsébet brit királynő ükanyjaként Rhédey Claudia grófkisaszszony terrakotta alakját Az alkotások középpontjában pedig nem is lehet más, mint fején a Szent Koronát viselő, karján a kis Jézussal trónoló Patrona Hungáriáé, a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz Mária. - A kiválasztás alapvető szempontja volt hogy számomra rokonszenves, példamutató és csodálatra méltó nők legyenek mind személyiségükben, mind tetteikben. Jászai Mari sem csupán színészi teljesítményéért került közéjük, hanem azért az önfeláldozásért, amellyel nem kis nélkülözés árán, saját költségén állított össze ezrével csomagokat a fronton harcoló magyar katonáknak. Életrajzaik remélhetőleg hatással lesznek a látogatókra is - indokolja választását az erdélyi származású művész. Beszélgetésünkből nem maradhatott ki a művésznő által alkalmazott köröndi kerámiamívesség egyedisége sem. Józsa Judit a mesterségbeli eljárás hagyománya mellett az apáról fiúra szálló mesterfogásokat és díszítőelemeket is örökölte. Mivel erre „külsős” nem képes, az teszi tehát jól, aki olyan helyen vásárol köröndi kerámiát, ahol a munkafolyamatot is látja. Nehéz megindultság nélkül búcsút mondani a budavári kiállítóteremnek, hiszen a látogató ott-tartózkodása alatt csupa nagyszerű magyar „társaságában” érezheti magát Ami pedig az alkotót illeti, őszintén reméljük, hogy az utókor majdan nem feledkezik meg az ő példakép-tisztelő személyiségéről sem. Szakács Gábor Magyar nagyasszonyok Józsa Judit ezerkétszáz éve Vannak művészek, alkotók, akik istenadta tehetségüket arra használják, hogy példaképnek tekinthető elődeiket mintázzák meg, nekik állítsanak örök emléket. „A szobrocskák megformálását majd évtizedes kutatómunka előzte meg” - állítja a köröndi származású Józsa Judit keramikus-művésznő, akinek munkáit már többedszerre állították ki a Magyar Kultúra Alapítvány Budavár termében.