Magyar Demokrata, 2005. október-december (9. évfolyam, 40-52. szám)

2005-11-24 / 47. szám

18 MAGYARORSZÁG ► bezárt a háztartási gépeket forgalmazó Ke­ravill, az illatszereket forgalmazó Azúr sem búja a versenyt a hasonló profilú, de olcsóbb és nagyobb vetélytársakkal, illetve a bútorke­reskedő Domusnak sem megy az utóbbi idő­ben. Időközben eladta a Fradi csapatát és a hí­rek szerint ugyanígy kíván tenni a nem is olyan távoli jövőben az MTK-val is. 2004-ben 50-50 milliárd forintos vagyonnal Széles Gábor és Demján Sándor holtverseny­ben állt az első helyen. Idén újabb változás történt a lista élén, a leggazdagabb magyar ugyanis mindkét ez évi kiadvány szakértői szerint Csányi Sándor, akinek becsült vagyo­na az egyik újság szerint 60, a másik szerint 70 milliárd forint Nem kifejezetten világos, hogy az a potom tízmilliárd forintnyi eltérés a két becslés között miből adódik. Csányi Sándor neve leginkább az OTP Bank elnök-vezérigazgatójaként lehet ismert Ahogy a Népszabadság kiadványa nem kis nyelvcsapásokkal jellemzi a bankárt, Csányi Sándort azzal a mondással ismeri el a szak­ma, hogy „Magyarországon egyetlen bankár van, a többiek csak banktisztviselők”. Min­denesetre az OTP-vezér az utóbbi időben élel­miszeriparral is foglalkozik, lassan nem lesz az iparágnak olyan területe, ahol nem Csányi Sándoré lenne a piacvezető szerep. Korábban is az üzletember érdekeltségébe tartozott a Délhús, amelyen keresztül 98 százalékos tu­lajdonosa lett a magyar húsipar másik meg­határozó vállalatának, a Pick Rt-nek. (A Pick nem mellesleg egy másik milliárdos, Leisztin­ger Tamás érdekeltségébe tartozott) Ezzel a manőverrel azonban felhívta magára a tör­vény őreinek figyelmét is. A Pick felvásárlását ugyan a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagy­ta, ám a Pénzügyi Szervezetek Állami Fel­ügyelete úgy vélte, sérültek a befolyásszerzés szabályai, végül azonban mégis elismerte a vásárlás törvényszerűségét A Pick bekebele­zésével Csányi Sándor a húsiparban is meg­szerezte a piacvezető pozíciót Korábban már a tejiparban is ugyanezzel a címmel büszkél­kedhetett, mivel többségi tulajdonosa a pécsi Új-MiZo Rt-nek és érdekeltségi körébe tarto­zik a szegedi Sole Rt is, ezzel a tejipar közel negyedét Csányi Sándor ellenőrzi. A bankvezér az élelmiszeripar jelentős szeg­menseinek befolyásolása és birtoklásán túl je­lentős érdekeltséggel rendelkezik még a Tri-Gránit Fejlesztési Rt-ben (amelynek főtulajdo­nosa az évek óta a leggazdagabbak TOP 5- ében szereplő Demján Sándor), közösen in­dultak az M6os autópálya építéséért és a Bu­dapest Airport Rt privatizációjára kiírt pályáza­ton is. Nemrég a bankvezér megszerezte a szintén milliárdos Sopronyi János alapította Multireklámot is. Emellett Csányi részvényes a Malban, többségi tulajdonos a siroki lőszer­gyárban és érdekelt az Atlas Telecom nevű al­ternatív távközlési vállalatban is. Az üzletember vagyona az elmúlt években jelentősen megnőtt Legalábbis erről tanús­kodnak az előző évi becsült vagyonokról ké­szült listák. 2002-ben még a 9. helyen állt 15 milliárd forintos vagyonnal, de még a 2003. évi becslés szerint is csak 17 milliárd felett rendel­kezett Ezután tapasztalható jelentős vagyon­gyarapodás Csányi Sándornál, a 2004-es évben ugyanis már az 5. helyre ugrott a listán 30 mil­liárdos becsült vagyonnal. Idén pedig, mint már említettük a becslések szerint megdupláz­ta előző évi vagyonát Összességében tehát el­mondható, hogy az utóbbi négy évben meg­négyszerezte a vagyonát Az utóbbi időben megnőtt az üzletember médiaszerepléseinek a száma is, a pesti pletyka pedig úgy tartja, hogy a jövőben jelentős politikai karrierre pályázik. A bankvezér cáfolta ezt a feltételezést bár egy kereskedelmi televíziónak úgy nyilatkozott, hogy egy szakértői kormányban, amelynek a gazdaság rendbetétele lenne a feladata, „vál­ságmenedzserként” szerepet vállalna. A Népszabadság az idén arra vállalkozott, hogy a hazánkban élő külföldiekkel egészíti ki a leggazdagabbak listáját, így a 150 leg­gazdagabb Magyarországon 2005 című ki­adványukban az első helyen 83 milliárd fo­rintos vagyonával Medget Rahimkulov áll. Az üzletembert bemutató írás szerint Ra­himkulov már az 1970-es évektől az orosz gázipari szektorban dolgozott vezető beosz­tásban és már ekkoriban is kapcsolatban állt magyar vállalatokkal. 1994-től a Panrus­­gáz, a Mal és a Gazprom magyarországi kö­zös vállalatának vezérigazgatójaként Buda­pesten él. Mint a kiadvány megjegyzi ,Ra­himkulov neve a BorsodChem felvásárlása kapcsán lett ismert. 2000-ben írországi és ciprusi offshore cégeken keresztül a törvé­nyi előírások kijátszásával igyekezett meg­szerezni a BorsodChem és a TVK feletti el­lenőrzést. Az ügylet kudarcba fulladt (...) Rahimkulov cégei így is tetemes pronttal szálltak ki az ügyletből”. Visszatérve a magyar leggazdagabbakra, tartósan a 100-as lista második helyén szerepel Demján Sándor, aki a Skála vezéreként rob­bant be még az 1980-as évek második felében a magyar közéletbe. A 2002-es becsült vagyo­nát (30 milliárd) az évek alatt közel duplájára növelte, jelenleg a Népszabadság rangsora alapján eléri az 50 milliárdot, a Manager Maga­zin szerint pedig a 65 milliárdot Egyik legsike­resebb lépésének a gazdasági szakértők a Tri- Gránit Rt-ben való többségi tulajdonhoz jutá­sát tekintik. Ehhez a céghez köthető a West­end City Center, a Pólus Center kivitelezése, de a szomszédos országokban is ez a vállalat épít az említettekhez hasonló bevásárlómonst­rumokat, például Prágában, Bukarestben, Ljubjanában. Demján Sándor nevéhez fűződik még az Etyek környékén épülő filmstúdió is. A leggazdagabb öt magyar között szere­pel Széles Gábor, őhozzá kötődik az Ikarus, a Videoton Holding, legújabb vállalkozása pedig az Echo TV. Vagyona a 2002-es első 32 milliárdos becslés óta körülbelül 20 mil­liárd forinttal gyarapodott. A TOP 5-be tartozik még Leisztinger Tamás is, akinek neve nagyjából két éve arról lett is­mert, hogy a Vas megyei szocialisták azt állí­tották, fiktív tagok beléptetésével próbálja ma­gát alulról bevásárolni a pártba Leisztinger Ta­más vagyona az utóbbi években nem igazán változott, a becsült összege évek óta 35 és 38 milliárd forint között mozgott Az üzletember az Arago cégóriás vezetője és tulajdonosa, aki vagyonát kárpótlási jegyekkel való üzleteléssel alapozta meg. Leisztinger Tamás még nincs negyvenéves, de érdekeltségébe tartozik a Hunguest és Eravis Rt (két szállodalánc) és a Forrás Rt is. Leisztinger tulajdonában volt a Pick is, amelyet végül Csányi vásárolt meg. Hazánk leggazdagabbjairól az először 2002- ben megjelent kiadványt értékelve a gazdasági elemzők megállapították, hogy a leggazdagab­bak a rendszerváltás után eltelt években szed­ték össze vagyonukat és általában elmondha­tó róluk, hogy ebben az időszakban 3545 éve­sek voltak. Felemelkedésük a Kádár-éra utol­só éveiben kezdődött, és korábban a többség az állami-szövetkezeti területen dolgozott (kállaynagy) Leisztinger Tamás Medget Rahimmkulov Pintér Dezső Széles Gábor Szeremley Huba Várszegi Gábor 2005. november 24. K­anHiUriM

Next