Magyar Demokrata, 2011. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)

2011-05-11 / 19. szám

MŰHELY Kerényi Imre Az öncenzúra ethosza E hétre jöhet az öncenzúra. Az előző lap­számból kiszorította az öncenzúrát a hús­véthétfői öröm. A mai írás miatt néhány kedves olvasó ezt mondja majd: irgum­­burgum. De mégis. Fontosabb a gondo­lat, ha jó, mint a siker, ha bármilyen is. A világ változásra vágyik, új Megváltó kellene. Az nincs, de itt a régi Megváltó szelleme. És itt vannak a szellem emberei, a megváltásra váró kicsi megváltók. Igen, az, cenzúra megvetendő in­tézmény. Az öncenzúra viszont erény. A balliberális újságírók sikoltoztak, mi­kor a médiatörvényben olvasták a személyek és csopor­tok nyílt vagy burkolt megsértésére vonatkozó tilalmat. Az öncenzúra kétségtelenül megnehezíti az újságírói munkát, mely ősidők óta henye és munkaeszközként használja a sértegetés, a gyanúsítás, a verbális ledoron­­golás nemtelen technikáit. A nyílt vagy burkolt sértés jogi tilalma pedig tág teret enged a beteg lelkű szöveg­­értelmezőknek. De az öncenzúra mégis az egyik legnemesebb embe­ri entitás. Azt jelenti: pontos vagyok és nem pontatlan, igaz vagyok, nem hamis, mértéktartó, nem mértéktelen, ízléses, nem ízléstelen, fegyelmezett, nem fegyelmezet­len, megértő, nem kirekesztő, író és nem köpködő. A személyek és csoportok nyílt vagy burkolt megsér­tésére vonatkozó tilalom az új magyar médiatörvény lelke. Sajnos láthatatlan lelke. Az EU a médiatárgya­lások végpontján e passzus mellőzését kérte. Nyilván a nemzetközi újságíró-társadalom nyomására. A sza­bados és az öncenzúra nemességét nem ismerő média által tönkretett emberek milliói ilyen esetekben nem számítanak. De nincs baj. Mert az átalakított passzus is előrelé­pés a verbális agresszió nyers világából az emberbarát újságírás irányába. A médiatörvény személyek, nem­zetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport kirekesztését tiltja, nyílt vagy burkolt megsértését nem. E kitétel újítása az, hogy nemcsak a kisebbség, hanem a többség irányába is hat. Tilos tehát nemcsak a cigányozás, hanem a magyarozás is, nemcsak a zsidózás, hanem a keresztényezés is, ha a közölt médiatartalom kirekesztő jellegű. Sok dolga lesz a médiahatóságnak és a másodfokú bíróságnak, de jobb volna, ha média-főpapjaink szel­lemi életünk jobbítása érdekében cenzúráznák önnön tevékenységüket. Mert kontra, mondja a nemzeti oldal. Rekontra, mondja a ballib világ. Szubkontra, mondja az egyik. Mer kontra, mondja a másik. Aztán jön a Fedák Sári. S utána mi jön? A mégredáltabb sári? Meddig még? Szel­lemi polgárháború ad infinitum, unoká­inknak is? Ki kezdeményezzen? Természetesen a vezető, a nemzeti-konzervatív oldal, mely végre kivívta illő helyét a magyar médiában. A mieink a médiaháború során ellenfeleink utálatos fegyverét, a verbális agressziót fordították ellenfele­ik ellen. És győztek. A vesztes fél dühé­ben kirobbantotta a média-világháborút, ez új helyzet. De nincs baj. Van húsz-harminc felké­szült médiabajnokunk, akik rutinszerűen visszaverik a méltatlan támadásokat. De ezt a mieink most már tehetik méltó módon is. Szellemi életünk konszolidálása a cél. Ha kevés a remény, akkor is. Új minta kell, melyet betartani és betartatni nagyobb öröm, mint engedni a kötelezőnek vélt köpködés görcsös kényszerének. Tartsuk be a mé­diatörvény láthatatlan lelkét. Kerüljük tudatosan sze­mélyek és csoportok nyílt vagy burkolt megsértését. Mi. A nemzeti oldal. Egyoldalúan. A konfliktuselméletet tanítjuk és tanuljuk évtize­dek óta. Konfliktus kizárólag két fél között lehetséges. Mesterházy úr mostanában nagyon csapkodja a párnát. Mi van, ha részünkről nem párnacsapkodás a válasz, hanem hűvös érvelés, szellemes pamflet, vagy semmi? Ha a mi győzteseink e helyes taktikát választanák, az egyoldalúan párnát csapkodó Mesterházy úr arca fellé­pésről fellépésre feszültebb lenne, pillantása egyre job­ban szűkülne, szeme egyre feketébben szúrna, a jelen­ség egyre kevésbé lenne vonzó. Jó lenne ez nekünk így. Heller tanárnő ide-oda futkos, mutatóujját magasra elemeli, mint Rákosi, mint Lukács, mint Major, s mond valami sértőt. Istenem, milyen tirádákat lehet írni e sajátos hölgyről! De nem jobb egyedül hagyni őt szen­vedélye zuhatagában? Játssza el a kontrát, a rekontrát, a szubkontrát, a mórkontrát egyedül, aztán kérdezze meg Fedák Sárit, hogyan lehet valaki népszerű e ha­zában. Szóval mi van, ha változik a minta? Mi van, ha a nemzeti oldal médiahősei túllépnek e mai kocsmán? Rosszkedvünk tele tündöklő nyárrá válna, Mesterházy úr egyedül csapkodná a párnát a gangon, Heller tanár­nő pedig magasra emelné mutatóujját a négyes metrón. A médiát a közérdek ellenőrzése alá vonni nem kell fél­netek, jó lesz. ■ (Következik: A műsorkészítők) 62 2011. május 11.

Next