Magyar Demokrata, 2011. április-június (15. évfolyam, 14-26. szám)
2011-05-11 / 19. szám
líníillírTIFTB MAGYARORSZÁG kiírásáról egy népmese idéződik fel a szemlélőben az egyszeri leányról, aki egy kalickában hozott és szabadon engedett galambbal felelt meg a hozott is, meg nem is kritériumnak. Úgy tetszik, ezúttal is ez történt, bár F. Dózsa Katalin művészettörténész, a MOME címzetes egyetemi tanára kísérletük történelmi előképére, az 1933-ban Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkárnak a Magyaros Öltözködési Mozgalom Országos Bizottsága vezetőjeként kiírt pályázatára utal, amikor a díszmagyar helyett egy új, korszerűbb díszruha megalkotására ösztönöztek. Ahhoz persze kellett egy olyan kiváló divattervező, mint Tüdős Klára, aki a divat területén éppen azt tette, mint Bartók Béla a zenében: zsenialitása abban állt, hogy a különböző népviseletek hímzéseit, formáit, motívumkincseit úgy használta fel, hogy merőben újat alkotott. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a két világháború között több francia tervező is eljött Budapestre tanulmányozni a magyar divatot: a korabeli francia divatdiktátor, Elsa Schiaparelli például hosszú időt töltött a budapesti Néprajzi Múzeumban, több modelljén felhasználva a magyaros motívumot. Ez volt a célja e pályázatnak is, hogy azt a gazdagságot használjuk föl, amely a magyar viseletben mindig benne volt. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem a népviseletből fejlődött a magyaros viselet, hanem épp ellenkezőleg, a történelmi magyar viselet nyomán alakult ki a folklór. A köztársasági elnök felesége elegánsan, jól öltözködik, szépek és izgalmasak a ruhái, találó színeket választ, ám ő egy üde kivétel, sajnos a magyar közélet reprezentánsainak csapnivaló az öltözködési kultúrája - véli F. Dózsa Katalin, aki szerint a közízlést bizony alakítani kell, s erre alkalmas lehet egy ilyen pályázat. És persze megjelenhetünk a nemzetközi divatéletben is, ahol leginkább arra kíváncsiak, hogy miben más egy kelet-európából jött tervező. A Szépművészeti Múzeumban tartott divatbemutatón végül harmincnégy tervező munkája szerepelt. A győztes, Gyöngyösi Renáta a dunántúli magyar népviseletet aktualizálta punk és rock stílusjegyekkel. Patyolat címmel urbánus kollekcióval lépet elő a Kormos, Gálvölgyi, Baranyi, Miovác alkotta csapat, a kortárs anyagokat és mintákat keverve több tájegység jellegzetes ruhadarabjaival, mint például a vállra vethető szűrt idéző rövid kabátkával, amely némi betyárromantikát csempészett az utcai viseletbe. Említhetnénk a Huszárvágás című kollekciót, Fábri Zsuzsa munkáját, aki a huszárzsinórozást használta fel a nyolcvanas évek formavilágát idéző retro stílusban. A fenti példák is mutatják: a tervezők egy része hordható ruhákkal készült a megmérettetésre, miközben akadtak olyanok, aki jobbnak láttak inkább poént, mint használható ötletet tenni a kollekcióikba. Így a Patent csoport Esőváró kollekciója például halasi csipkét idéző díszítéssel dobta fel műanyag esőkabátjait, míg Gyulai Natália Cifraszőr elnevezésű, szivárványszínű szőrmevariációinak erőssége csupán a címbe sűrített poénban mutatkozott meg. A pályázók között megjelent néhány már befutott név, mint Anh Tuan, az ő kollekciójának különlegességét a huszárruhák zsinórozását idéző motívumok adták, vagy az Artista, amely a hétköznapi viselethez visszafogottan, jelzésértékűen adagolta a hagyományos motívumokat, vagy a Je suis belle, amelynek Tünde című kollekcióját egyfajta magyaros avantgárdként lehetne jellemezni. Bár a zsűri ítéletével nem mindenben lehet egyetérteni, annyi talán a pályázat javára írható, hogy nem csupán megmozdult a hazai divatélet, hanem a nemzetközi trendekbe oltott magyaros íz felé fordult. S bár e kreációkból nem lesz sem új, sem magyaros viselet, hiszen a legtöbben több mérföldes távolságból vetettek egy szórakozott pillantást népviseletünk, történelmi öltözeteink motívumkincseire, az vitathatatlan, hogy e tervezők igyekeztek kreativitásukat, sokoldalúságukat megmutatni. Pontosan úgy, ahogy azt a külföldi nagy divatbemutatókon látják, ahol az olykor túlzott extravaganciának is van sikere, ha más nem, hát az, hogy felhívják a szakma figyelmét az adott tervezőre. Itthon egyelőre megelégedhetünk azzal, ha a közvélemény végre talán elgondolkodik jelen öltözködési kultúránk állapotán. És ez se kevés. Barta Boglárka, Szentes Anna 2011. május 11. E3ESE3 60