Magyar Demokrata, 2017. október-december (21. évfolyam, 40-52. szám)

2017-10-04 / 40. szám

„Az MSZP elnöke az MSZP stratégiai ügyeiben nem volt képes hatalmi centrumot képezni, nem volt képes a döntéseket integrálni, és nem volt képes mindezek alapján rendet tenni" Botka csakis magára lehet mérges. Mert neki volt egy lehetősége, hogy kiszakad­jon az eseményhorizontról. Tavaly, amikor nem lett választmányi elnök. Akkor meg­maradhatott volna szegedi nagy kánnak - ahogy találóan nevezték a sajtóban. De nem. Ő bejelentkezett, hogy majd elviszi az MSZP-t a fekete lyuktól, kivezeti az eseményhorizontról. Balga volt. És persze most még maradhat Szeged polgármestere, de a nagy kán címét elvesztette. Annak is vége. És mindeközben az MSZP politikai karrierkínálata a nullára redukálódott. Po­litikusi rekrutációs ereje pedig kimúlt. Szó­val nagyjából ennyit a struktúráról. Hogy e struktúrákat milyen stratégiák feszítették? Mindenekelőtt az „Orbánt le­győzni vagy Orbánnal együtt élni?” dilem­ma. Retorikájában mindkettőt az Orbán Viktor elleni szájkarate vezérelte, de való­jában nagyon is súlyos stratégiai különb­ségek húzódtak meg mögöttük. A párt egyik részének a legnagyobb ellenzéki pártiság elérése volt a célkitűzése 2018 utánra, míg a másik részének a kormány­­váltás megcélzása. E két stratégiát meg végképp nem tudták közös platformra hozni a Gyurcsány-di­­lemma kapcsán. Ott az egyik Gyur­­csány-nélküliséget, a másik Gyurcsány-el­­fogadást hirdetett. Vagyis fehér-fekete alapállások feszültek egymásnak, amiről teljesen nyíltan nem is lehet beszélni a párt­tagság előtt. A pártelnök pedig hol ezekkel, hol azokkal fütyörészett együtt. A Jobbik eközben kiszámíthatóan stabi­lizálta helyzetét, igaz, táborát növelni nem tudta. Ám a kis pártok megérezték, hogy vérzik az MSZP. Gyurcsány sebétől. És Gyurcsány csak véreztetett... nagyon ügye­sen. A többiek meg kezdték látni, hogy ez a vad már nem az a vad. Sőt kezdték érezni, hogy ez az oroszlán már nem az az oroszlán. Nyaka véres, és csakis sebzettségét mutatja a Botka-féle agresszív vonaglás. Valójában csak köré kell gyűlni, és egy perc alatt szét­téphető, vihető valamilyen darabja, csak merjen harapni az egykori falkatárs. És bekövetkezett. A Medián szeptem­beri közvélemény-kutatása már azt mutat­ta, hogy a falkatársak felsorakoztak Botka és az MSZP körül. Botka idétlen ajánlata, hogy majd a pártlistás helyek felét elosztja az ellenzéki pártok között, nevetségessé tette őt. És mindegyik falkatárs kinyil­vánította, hogy nulla a tekintélye előttük. Mindenki a külön indulás mellett tette le a voksát. Először Gyurcsány, aztán az LMP, aztán az Együtt és a Momentum is. Persze ők azok, akik korábban is jelezték ezt a nagy kán felé. „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!” Lattmann Tamás meg Tarjányi Péter? Hogy ők a nagy Botka-ledöntők? Nevet­séges. Akik erről a szintről elemeznek, azok a panelpolitológia szintjét sem érik el. Ha Molnár Gyulát e folyamatban Retkes Attilához hasonlítottam az SZDSZ elbu­kásában, akkor Lattmann meg Tarjányi körülbelül az SZDSZ utolsó napjainak portásai a székházban. Ott volt a portás? Ott. Ő zárta az ajtót? Igen. Tehát nagy a felelőssége a párt bezárásában... Igen. Óriási... Persze karikírozom most azt a silány minőségű politikai analitikát, ami bennünket körülvesz. Persze ők is benne vannak a folyamatban, de kezeljük már helyén a dolgokat. Caesart sem az utolsó szúrás ölte meg, hanem a 35 előtte... Az MSZP sorsa valójában Gyurcsány kiválásával pecsételődött meg végleg, és a lejtőn 2004. december 5-én indult el. 2009- ben ezért mertem prognosztizálni, hogy egy tízéves folyamatban teljesen eltűnik az MSZP mint rendszerváltó pártstruktúra. Eltűnnek monopóliumai a média, kultúra, gazdaság területén, és szavazótáborát szét­hordják az új baloldali képződmények. Ak­kor is ezt mondtam, amikor a szakma még az MSZP nagy megújulását elemezte... És most ez a végső felvonás jön. A pár­tok felsorakoztak, hogy szétszaggassák régi alfahímjüket. Mindenki vinni akar egy da­rabot belőle, az új erő hírnökeként. Harap egyet, kettőt, hármat... amíg vonaglik a kimúló oroszlán. És Molnár Gyula zsebre dugott kézzel még azt mondja, hogy most van ám itt az igazi nagy lehetőség az ösz­­szefogásra, mert már nincs Botka... Balga. Nem látja, hogy igazából már ő sem ténye­ző. Ahogy az MSZP sem. Nem látja, hogy a valódi tét az MSZP számára már az, hogy egyáltalán bejut-e 2018-ban az országgyű­lésbe. Vele összefogni? Akit mindjárt szét­tépnek az ellenzéki pártok? Nevetséges. Az MSZP tábora mára már szinte mind­egyik ellenzéki párt irányába beköthető. Az „antimigránsok” és letelepedésikötvény-el­­lenesek mehetnek a Jobbikhoz, amelyik így már biztos a második párt lesz. A kor­rupcióérzékenyek mehetnek az LMP-hez, a valódi balliberálisok jobb híján inkább a Gyurcsány-kocsmába mennek. Ja, és az a néhány fiatal talán megy a Momentumhoz. És ennyi... Volt MSZP, nincs MSZP! A fekete lyuk elnyeli... a falka szétszaggatja. 2009 óta nyolc év telt el. A vég már visszafordíthatatlan. Ezt látja már min­denki az ellenzéki oldalon. És netán még az összeesküvés-elméleteket kedvelőknek lesz igazuk. Az MSZP túlélése inkább lesz kormánypárti érdek, mint ellenzéki. Elvégre ez a modern „politikai környe­zetépítés” tudománya a nagy pretoriánus pártok részéről. Ám most még a sok kis sörényű baloldali pártoroszlán nem ezzel foglalkozik. Most, a végjátékban a minél nagyobb harapásra koncentrál. Minél többet kiszakítani az MSZP-ből. Mindeközben pedig a kis el­lenzéki pártoknál, különösen az LMP és a DK esetében a karrierkínálati lehetőség többszörösére nőtt. Kellenek a képviselője­löltek, a leendő önkormányzati jelöltek, és aktivizálódott a rekrutációs képességük is. Más struktúrában, de igaz ez a Momen­tumra is. Ezek mind azt erősítik, hogy az MSZP-vel együtt már nincs milyen vadá­szatra indulni. Nagyobb pillanatnyi érdek már az ő gyors levadászása. Torgyán József kisgazdapártja fél évvel a választások előtt még 9-10 százalékon állt 2002-ben. A választásokon egyetlen darabja sem ért el 1, azaz egy százalékot. Az MSZP-nek ilyeténformán tehát vége. Quod erat demonstrandum! ■ BaHSuEE] 2017. október 4. A szerző politológus

Next