Magyar Demokrata, 2018. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)

2018-06-27 / 26. szám

AZ ORSZÁG LEGFIATALABB KONCERTMESTERE Büszkeség és szenvedély Már háromévesen színpadra állt, tízesztendősen a salzburgi Universität Mozarteum Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendéke lett, nem sokkal később pedig hazánkba költözve Magyarország legfiatalabb koncertmestereként a Concerto Budapest élére került. A kaliforniai származású Miranda Liu hegedűművésznő fiatal kora ellenére már a világ számtalan pontján fellépett, július 12-én pedig Szalai Éva zongoraművésznővel képviseli Magyarországot a Lengyel Zenei Fesztiválon.­ ­ Kaliforniában született, ahol ko­moly klasszikus zenei képzés zajlik, és már hétévesen hegedű szólóhangver­senyt adott. Miért döntött úgy, hogy inkább Európában próbál szerencsét? - Egy nyári mesterkurzuson vettem részt tízévesen a salzburgi Universität Mozarte­­umon, amely különleges élményt jelentett, szerettem volna még jobban megismer­ni az európai zenei kultúrát, ezért ott is folytattam később a tanulmányaimat. Aztán az intézményben megismertem Perényi Esztert, aki amellett, hogy kivá­ló hegedűművész, nagyon inspiráló tanár is, és miatta fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy Budapestre költözöm. Szerencsére mindenhol a világon nagyon népszerű a komolyzene, de úgy érzem, Európában jobb lehetőségei vannak a fia­taloknak nem csupán a tanulásra, hanem a számtalan koncertteremnek köszönhe­tően a közönség előtti bemutatkozásra is. - Néhány évvel azután, hogy Ma­gyarországon kezdett tanulni, 19 éve­sen hazánk legfiatalabb koncertmeste­re lett. Miként győzte meg a Concerto Budapestet, és hogyan viszonyulnak a zenésztársai a korához? - 2016-ban hallottam róla, hogy a Con­certo Budapest koncertmesteri próbajáté­kot hirdetett meg, és mindössze három hetem volt felkészülni a megmérettetés­re. A meghallgatáson majdnem három órán keresztül játszottam szóló- és ka­maradarabokat és koncertmesteri szóló­kat. Az előadásom tetszett a társulatnak, egyhangúlag azt szerették volna, hogy felvegyenek. A kollégáim mindig nagyon kedvesek voltak velem, soha nem éreztem egyetlen zenész­társammal kapcsolatban sem, hogy másként ítélne meg a korom miatt, ebben a szakmában ez egyálta­lán nem számít. - Mielőtt Budapestre költözött, mennyire is­merte a magyar komoly­zenét? - Az olyan korszakalkotó magyar zene­szerzők, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán vagy Dohnányi Ernő műveit már azelőtt is szerettem és játszottam, mielőtt ideköltöz­tem volna. Budapesten azonban mélyeb­ben megismertem a népzenét, és ezért a klasszikusok is új megvilágításba kerültek. Rájöttem, a népi kultúra hatása itt sokkal inkább tetten érhető a komolyzenében, mint más országokban - mások mellett a szlávoknál is érezhető a két műfaj közötti rokonság, de nem ilyen mértékben. A ma­gyar darabokból árad a büszkeség és még inkább a szenvedély. - Számos külföldi zenekarban játszik vendégtagként, fellépett szerte a világ­ban. Hol érzi magát leginkább otthon? - Nagyon jól érzem magam Budapes­ten, mindig nagyon inspiráló környe­zetben készülhetek a fellépéseimre, és nagyon szeretek magyar közönségnek játszani. Ki kell emelnem a város kon­certkínálatát is, rengeteg nagyon magas színvonalú termet találni a Zeneakadé­mián és a Művészetek Palotáján kívül is, amelyeket szinte mindennap a nemzet­közi komolyzenei élet valamelyik kiválósága tölt meg elérhető áron. — Legközelebb Krakkóban lép majd fel Szalai Éva zongo­raművésznővel egy különleges koncert­sorozat első állomá­­saként. Meséljen egy kicsit erről! — Az élvonalbeli menedzserekből álló AEAA Presents zsűrije választotta ki a kö­zös műsorunkat, amellyel Magyarországot képviseljük majd a Lengyel Zenei Feszti­válon: Liszt Ferenc és Bartók Béla darabjai mellett Wieniawski, Chopin és Szyma­nowski műveit játsszuk majd. Egy hosszabb távú együttműködésről van szó, a kezdemé­nyezés célja a művészek és menedzserek kö­zötti nemzetközi együttműködések segítése. - Mit tart a legfontosabb küldetésé­nek a komolyzenében? - Mindig igyekszem olyan programokat összeállítani, amelyek szokatlanok és ér­dekesek. Legutóbb a vonósnégyesemmel, a Central European String Quartettel a Madarak és fák napján játszottunk az Óbu­dai Társaskörben, és úgy állítottuk össze a Haydn, Bartók, Messiaen és Dvorák da­rabjaiból álló koncertet, hogy minden mű­ben szerepeljen egy madár. Emellett fontos feladatomnak érzem a tehetségek felkutatá­sát és segítését is: nemrégiben kihirdettünk egy nemzetközi zeneszerzőversenyt, ahol származás és kor megkötése nélkül min­denki indulhat, a díjnyertes művet pedig a 2018/19. évadban többször előadják. ■ ofy H­U SZÖVEG NÉMET DÁNIEL 2018. június 27. 53 KULTÚRA

Next