A Magyar Detektív, 1929 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1929-02-01 / 3. szám
ez alkalommal nem rokonszenveztek Kalocsával a zsebtolvajok, amikor reggel, az országos vásár megindulásakor nem akadt egyetlen panasz. A hatalmas sürgés-forgás, a vásár mozgalmas elevenségében, ahol annyi érték cserélt gazdát, egyetlen tolvajlás sem történt. Megkondult már a déli harangszó és mindenkinek megvolt a pénze a vásárosok és a vásárlók között, nem volt károsult és nem volt feljelentés a rendőrségen. Munapuszt Ferenc, az agilis és széles látókörű detektívcsoportvezető azonban nem az az ember, aki megnyugszik a kedvező előjelek láttán. — Még nem múlt el a vásár, fiúk! — mondotta s nem enyhített semmit az éber és erélyes intézkedéseken. Ugyanígy Farkas Géza, a kalocsai kapitányság vezetője is fenntartotta a megszakítás nélküli, fáradhatatlan megfigyelő szolgálatot a vásár egész tartamára. Megindul a délutáni vásár, de még mindig nincs egyetlen feljelentés. Két óra után azonban egyszerre jajveszékelés támad a tömegben : — Jaj, Istenem segíts, elveszett a pénzem! Pár perccel később másutt hangzik fel a vészkiáltás: — Ellopták a pénzemet! Fogják meg ... Fogják meg! De nincs kit megfogni, sehol, semerre gyanús vagy megriadt ember a közelben. De mintha innen kezdve megbabonázták volna a vásárt, panasz panasz után érkezik, a jelentések valósággal áradnak, a feljelentők szinte egymásnak adják a kilincset a kapitányságon. Alkonyatidőben pedig az korán beáll decemberben — már huszonkettő a panaszok száma és 2074. pengő körül jár a kárösszeg! A detektívosztályon nagy a riadalom! Hogyne, most vizsgázik ebből a szakból az államrendőrség, de különösen a detektívek. Mindenki sejti, hogy csak a cigánytolvajbanda garázdálkodhat a városban, de honnan a föld alól bújtak egyszerre elő... A bizakodást egyszerre aggodalom váltja fel! Mi lesz, ha a bűnszövetség éppen olyan észrevétlenül eltűnik, mint ahogy itt termett, mi lesz, ha nincsen eredmény? Majd rendez akkor itt emlékezetes karácsonyestét a kerületi főkapitányság ! .. . Bizony, mi tagadás, a rettenthetetlen bátorságú detektívek, akiknek a szeme meg sem rebben a töltött fegyver vagy a villanó kés láttára, most aggódón és riadtan bújtak össze a tömeges panasz hallatára. Volt detektív, aki már valami határszéli állomáshelyen érezte magát, a másik meg a legrosszabb, büntetésjellegű beosztásban. De ez a riadt aggódás csak néhány percig tartott. Azután felvetették a fejüket, itt is, ott is felgyultak a bíró tekintetek és kiki munkához látott. — Kitartás, fiúk! — hangzott a csoportvezető hangja. — A fáradtságot nem ismerő kötelességteljesítés és a detektívfurfang mindig meghozza a gyümölcsét. Újból és újból végigjárták a detektívek a vásárt. Közbe-közbe többször ruhát, sapkát, kalapot váltottak, igyekeztek változtatni a külsejükön, hogy fel ne ismerjék őket, ne legyen feltűnő a figyelés. Alig pár perc múltán már „lebukott” az első tolvaj, Kovács Teréz cigánylány, akinek vállára abban a pillanatban súlyosodott a detektívkéz, amikor éppen az egyik módos parasztasszony zsebéből akarta kiemelni a keszkenőt, a sarkába csomózott ezernyolcvan pengőnyi bankóval meg egy pepitakockás zsebnotesszel. És jött utána a többi, számszerint huszonketten, a jól szervezett és ügyes tolvajbanda valamennyi