A Magyar Detektív, 1933 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-01 / 1. szám
A MAGYAR DETEKTIV áció. Kitűnik ez a rendőri törvényeinkből is, mely a közigazgatási rendészet köréből csak speciális teendőket ad át az állami rendőrségnek, •ezzel is jelezve, hogy a rendőrség különleges szervezet, amelynek a közigazgatás nem hivatása. A hatáskörök szétválasztására irányuló törekvéseknek hála, ma már nyilvánvaló a közigazgatási hatóság és a rendőri hatóság közt fennálló különbség. Kétségtelen, hogy van átmenet a közigazgatási tevékenységből a rendőri tevékenységbe és viszont. Az elválasztó vonalak azonban eléggé megjelölhetők. A rendőrség egyébként az a fegyveres szervezet, mely hivatva van az állam és társadalom, valamint a személyek és dolgok biztonság felett a megelőzés, intézkedés, megtorlás és szükségkép a szabályalkotás eszközeivel is őrködni és amennyiben azok biztonsága megzavartatott, a rendet helyreállítani. Ma már számottevő rendőri szakíróink majdnem mind megkülönböztetik egymástól a rendészetet és a rendőrséget. A rendészet oknyomozó módszertana segítségével tehát mi már nem is tudunk eljutni a rendőrség szervezetének és működésének bírálatához, mert a rendészet fogalmi körét kisajátította magának a közigazgatás. Csak félreértések származnak belőle, ha a rendőrség is rendészetnek nevezné a maga speciális működését. Gondoljuk csak el, hogy a közigazgatás cselekvéscélja anyagi és szellemi javakat közvetve vagy közvetlenül termelni; a rendőri működés pedig, lehet teljesen paszszív magatartása a rendőri szervezetnek és mégis célravezető. A rendőrség puszta léte is gyakran elég a céljai elérésére, míg a közigazgatási szervezetek, ha nem működnek, illetve nincs okuk működni , szükségtelenek. A rendőrség kiáll a nyilvánosság elé, kisujját se mozdítja meg, de a rend érintetlenül áll. Főleg tehát mi a rendőrség feladata: az őrzés. És ehelyütt szívesen fogadjuk el illusztris, európai hírnevű magyar kriminalistánknak, Doming Henrik dr. főkapitányhelyettesnek a rendőrség működését illető új meghatározását, a «rendőrzést». Ita így most nem kell a rendészet fogalmával hadakoznunk, sokkal tisztábban disztingválhatunk. A rendőrség a cselekvő rendőrzéssel megbízott fegyveres testület, mely egyes rendészeti feladatokat is intéz részben azért, mert ezek természetük szerint inkább a közbiztonság körébe tartoznak, részben takarékossági szempontokból, részben hagyományokból, s amely végzi a bűnügyi nyomozást, mert erre szervezeténél és a nyilvános életben való szerepénél fogva felette alkalmas. A bűnügyi nyomozás a legelső rendőri feladat. A rendőri szervezet nem mondvacsinált, hanem természetes szerve az államnak és fokozatos fejlődés útján érte el jelen elkülönített helyzetét. Tehát indokolt a léte és jellege. Különállása azért is szükséges, mert inkább ellenőrizhető a tevékenysége és felelőssége is közvetlenebb. Ez utóbbi azért fontos, mert a rendőrség a polgárok személyes szabadságát illető különleges megszorító felhatalmazásokkal is bír. A szervezet szempontjából általában megkülönböztetünk önkormányzati és állami rendőrséget. Lehet, hogy ezt a megkülönböztetést a funkciók alapján tehetjük meg. Az állam ugyanis tarthat egyes tevékenységi körök ellátására különleges rendőrségeket. Ilyenek lehetnek a politikai vagy a határrendőrség is stb. Lehet a szövetséges államokban szövetségi, állami, városi, határ- és politikai rendőrség. Itt az egyes rendőrző tevékenység minősége adja meg az útbaigazítást arra, miért kellett funkciók szerint a rendőrzést elkülöníteni. A rendőrzésnek állami rendőrségre való reábízása jobb, mintha minden egyes város külön szervez és tart magának rendőrséget. A szolgálat helyes ellátására általában nagyobb garanciát nyújt az egységes, egy személynek felelő állami rendőrség. Az állami rendőrségnek elasztikusan kell ellátnia a szolgálatát és a helyi viszonyokba bele kell magát élnie, különben nem felel meg a hivatásának. A modern városi közigazgatás a rendőrséggel kell, hogy szoros öszszeköttetést tartson fenn. Ez az összeköttetés főleg akkor lesz áldásos, ha a rendőrség teljesen lerázhatja magáról a rendőrzéshez nem tartozó teendőit és a közigazgatás a rendőrségben nem lát mást, mint a közbiztonság tényezőjét. Lassú átmenettel el is érhető ez a helyzet. A rendőrzési politika ma még ifjúkorát éli, mert közigazgatási és politikai íróink nem tudnak megszabadulni a hagyományoktól. Ha azonban sokat beszélünk róla, talán népszerűvé válik az új doktrína. A rendőrségek az utóbbi időkben világszerte hatalmas fejlődésnek indultak és érdekes, hogy ez a fejlődés mindinkább speciális utat keres, éppen azt, amelyet a rendőrzés fogalma alatt összevont működés tört fel magának eddig különös figyelemre nem méltatott és erősen elhanyagolt területeken. Kriminállexikon Daktiloszkópia, az emberi kéz ujjain lévő bőrfodorrajzoknak egymástól való különbözőségét kétségbevonhatatlan törvényszerűséggel magábanfoglaló tudományos rendszer. Ennek alapján az emberek egymástól pontosan megkülönböztethetők és minden egyes ember személyazonossága, az ujjak bőrfodorrajzai alapján minden kétséget kizáró módon megállapítható. A hármas törvényszerűség, hogy tudniillik nincs két egyforma ujjnyomat két különböző embernél, továbbá, hogy az ujjaknak a rajza az egész életen át változatlan marad s végül, hogy a bőrfodorszálak szabályos rajzát osztályozni lehet, s a daktiloszkópiát az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb segítőtársává emelte. Különösen a nyomozó hatóságok veszik igénybe, világszerte, a bűntettesek nyilvántartásánál és a helyszíni nyomoknál a bűntettesek kilétének megállapításánál. A daktiloszkópia legfőbb célja, hogy a bűntetteseket ujjnyomataik alapján osztályozza, nyilvántartsa és személyazonosságukat az igazságszolgáltatás számára megrögzítse. A daktiloszkópia története ősrégi. Az őskorban is feltalálhatók a nyomai a régi japánoknál és kínaiaknál, ahol rendszerint ujjnyomatokkal szignáltak fontos vagyonjogi iratokat. Európában, az ősrómai birodalomban először Quintilianus római jogtudós tesz említést egyik védőbeszédében a véres ujjnyomról, mint fontos nyomozási eszközről. A daktiloszkóniával magával a XVII. században Malphigius, Hintze, Albinus, Prochaska és Schröttar professzorok után 1823- ban Pursinke boroszlói egyetemi tanár foglalkozott behatóan. Majd 1858-ban William Herschel angol tisztviselő Indiában egyenesen bevezette a daktiloszkópiát azonosítás céljára. Kitűnő művelője volt a daktiloszkópiának ffertillon, a párizsi bűnügyi laboratórium vezetője és Galton angol antropológus. Először Angliában alkalmazták a hivatalos rendőri nyomozószolgálatban, majd Anglia ulán Magyarország vezette be 1902-ben a daktiloszkópiát. Árnybüntetés, a középkori germán jogszolgáltatás egy jellegzetes fajtája. Az akkori kezdetleges felfogás szerint ugyanis az árnyék kiegészítő része az ember személyiségének, tehát jogvédelem alatt áll és jogi felelősséggel tartozik. A régi német jogszokásban vándorkomédiások, hegedűsök, kóklerek, bűvészek, jövendőmondók, cigányok és más megvetett, jóformán teljesen jogtalan osztályok képviselői a sértő félnek csak az árnyékán vehettek elégtételt. A sértőt ilyenkor izzó napsütésben falhoz állították, úgyhogy tisztán látszék az árnyéka és a panaszos vagy megbízottja ilyenkor elvágta az árnyék nyakát. Ezzel bosszúja, az akkori jogszokás szerint, teljes kielégülést nyert. Más forrás szerint a sértőnek a földön elterülő árnyékát tőrökkel és kardokkal átszurkálták. 4 1933 JANUÁR HÓ 1