Magyar egyháztörténeti vázlatok 13. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2001)
2001 / 3-4. szám - Tanulmányok - LEHOCZKY Miklós: Karácson Imre élete és munkássága
Megszerezte az engedélyt, hogy a Topkapu Szerájban lévő levéltárat megtekinthesse és áttanulmányozhassa. Munkaideje meg volt határozva. Naponta csak hat órát dolgozhatott. Pénteken, a muzulmánok ünnepén, és vasárnap szünetet kellett tartania. A Szerájban különféle rendeleteket talált. Kezébe került a győri nemesi felkelésről szóló követi jelentés. Ebben az évben leginkább ebben a levéltárban dolgozott. Július végére végzett a Rákóczi emigráció okmányainak összegyűjtésével és leírásával. Ezt a kéziratot augusztus 6-án elküldte Thallóczynak, aki megígérte neki, hogy kiadót szerez a könyvnek. Október 18-án értesítették Karácsont, hogy az okmánytárat majd az Akadémia adja ki. Karácson nagy izgalommal várta könyvének megjelenését. Már betegen végezte a könyv utolsó oldalainak megírását. 1909. január 12-én elküldött jelentésében örömmel adott hírt arról, hogy a Topkapu Szeráj iratainak átnézésére megkapta az engedélyt. Munkája nem volt zavartalan, mivel az alkotmányos kormány fegyelmi eljárást indított Topkapu Szeráj teljes személyzete ellen. Amíg a bizottság a vizsgálatot be nem fejezte, kutatásait kénytelen volt máshol folytatni. A szakadatlan fárasztó, idegölő munka rossz következményeinek csökkentésére felüdülésképpen újabb utazásokat tett, és tapasztalatait egy újabb műben jelentette meg. Egyik legnagyobb útja Szalonikibe vezetett. Útba ejtette az Athos-hegyet, valamint Szent Demeter mecsetét. Július Kan Rodostóba ment, a fejedelem tartózkodási helyére. Október 25-én Izmid örmény temetőjébe megnézte Thököly emlékkövét. Látta a bizánci és szláv tanulmányokkal foglalkozó intézetet. December 25-én pedig azt a szándékát jelezte naplójában, hogy egy könyvet ír Konstantinápoly mindazon részeiről, melyeknek magyar vonatkozása van. Erre sajnos már nem maradt ideje. Karácson örömmel és boldogan végezte fáradságos munkáját. Szívós természetű, de gyenge szervezetű ember volt. Már az első években sokszor magas lázzal dolgozott, poros, huzatos helyeken. Csak az ünnepek alkalmával fogta el a magány érzése. Szeptember elején véletlen baleset folyamán szepszist kapott. 1911. május 2-án halt meg. Karácson haláláról az Ikdam (Haladás) című konstantinápolyi napilap is megemlékezett. Részletesen vázolja munkásságát és kifejezi részvétét a magyar nemzetnek. Hamvait a magyar kormány hazahozatta. Holtestét május 14-én Győrben temetik el a régi temető kápolna tövében, ahonnét az új temető megnyitásakor a város által adományozott díszsírhelyre temetik el. A város vezetői körében felmerült az a gondolat, hogy emlékművet állítsanak a nagy magyar tudós emlékére. Az emlékmű 1915 szeptemberében elkészült. A hivatalos leleplezési ünnepély 26-án délelőtt a székesegyházban Fetser Antal püspök által mondott szentmisével kezdődött, ahol a királyi Katolikus Tanítóképző-intézet diákjai énekelték a szentmisét. Majd a tömeg átvonult az Eötvös-parkba, ahol báró Förster Gyula és gróf Khuen-Hédervári Károly mondott beszédet, s közben leleplezték az emlékművet, melyen a következő emlékfelirat volt olvasható: „Legyen ez az emlékmű irányadó példa a jövő nemzedékének, hogy nemcsak a háború a fegyveres erélyével, hanem a békében, a tudós fegyvereivel is minél több diadalt arathassunk.” Az ünneplő közönség vastapssal honorálta a beszédet s az emlékmű bronzfoglalatában Karácson Imre látszik, amint egy okmányt tart a kezében. A hátteret Konstantinápoly körvonalai töltik ki. A kép alatt ez az írás olvasható „Dr. Karácson Imre : Győri Iskolatörténeti Millenium 1996. Győr, 1996.