Magyar egyháztörténeti vázlatok 25. (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2013)

2013 / 1-2. szám

Bálint László 13- re, hogy az osztrák papok azt vennék a legszívesebben, ha semmit sem csinálna. ... La­kos minden nehézség ellenére szívesebben van kint, mert nem bírna együttműködni olyan papi személyekkel, ... akik politikailag teljesen exponálták magukat a rendszer mellett itthon. ... Lakosnak az az álláspontja, hogy addig ő hiába prédikál a fiataloknak, amíg azoknak anyagi gondjaik vannak. Korábban könnyen meg tudott kisebb pénzzavarokat oldani a fiataloknak, mivel kifizette a vizsgadíjaikat, vagy egyéb vonatkozásban segítette őket. Most ezeket a pénzeket meg­vonták Lakostól. ... Lakos az amnesztiá­val kapcsolat­ban nem viseltetik bizalommal, így egyelőre nem kíván hazatérni Magyarországra. ... A magyar polgári hírszerzésnek az 1964 évi, Lakos Endrével kapcsolatos tanul­mányozó munkájából egyetlen dokumentum, egy 1964. december 8.-i jelentés maradt fönn. Ebben arról van szó, hogy ,, hivatalosan megszűnt az egyetemi lelkészség magyar vonala. Lakos még hónapokon keresztül foglalkozott a magyar egyetemistákkal, de ez már nem volt rendszeres foglalkozás. Agyérzése óta nem tudja ezt a feladatot betölteni. Mauerban, az apácáknál kapott menedéket, ahol van egy szobája és teljes ellátása. En­nek fejében kell az apácáknak minden nap miséznie. ... Először el akart menni kórházi lelkésznek, de most már az apácák is hajlandók fizetni neki, így marad az apácáknál.­­ A Szabad Európa Rádiónál is ő tart kéthetente előadást. ... Lakos cukorbeteg. ... így egészsége nagyon gyenge lábon áll. ... Nyugodt ember, akit nehezen lehet kihozni a sod­rából. ... Most már nagyon feledékeny. ... Társaságban szeretik, mert mindig van mon­danivalója. Olvasottsága nagy, prédikálni elég jól tud. " A következő évben a tanulmányozó munkába bevonták a BM Komárom megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Osztály III/III Alosztály „Nagy Márton” fedőnevű, bel­ső elhárítási területen foglalkoztatott ügynökét is. A hálózati személy 1966. február 14.-i jelentése szerint,, özv Lakosnénak nem tetszik a hír, ami áfáról Bécsből érkezett. Miután egy bécsi plébániát nem tudott megszerezni, más irányba lett aktív. Ez az irány München, a Szabad Európa Rádió bizonyos osztálya, és ennek szereplői, így Fábián 11 és Kecskés Tollas Tibor.12... Ugyanebben az évben keletkezett „ York Wilton ” fedőnevű ügynök jelentése, amely szerint „Lakos az emigrációban, míg meg nem betegedett, igen nagy szerepet játszott, sőt, még ma is szerepe van. ... Lakos egy nagyon jó eszű, nagy képességű, logikusan gondolkodó, intelligens ... ember. Valamikor éjt nappallá téve dolgozott. Ma már kényel­mesebb. Belefáradt, beletörődött a sikertelenségbe, mások ostobaságába, gáncsoskodá­­sába. ... Bár szélütött, még mindig nyüzsög-mozog. Mindent megtesz a népi demokrácia ellen, szóban és írásban egyaránt. Szid mindent, ami Magyarországgal kapcsolatos. " Újabb fejleményekről számolt be 1967. január 26.-i jelentésében a BM III/I Csoport­­főnökség „Ismay Bower " fedőnevű ügynökének jelentése: „Lakos egészségi állapota nagyon gyenge. Beszélni alig tud. Németül egyáltalán nem megy neki a beszéd. ... Kü­lönben tehetséges lenne és gondolatvilága egészen biztos, hogy gazdag, de sajnos ezt legfeljebb írásban tudja környezetével közölni.­­ Nagyon hamar elfárad, nehezen léleg­zik. ... Aludni nem tud jól, könnyen felejt. ... Egy pár évig a Szabad Európa Rádiónál is dolgozott. Már egy éve ez is megszűnt. " 11 Fábián Károly (1919-1993) római katolikus pap, 1956 és 1978 között „Károly atya”-ként a Szabad Euró­pa Rádió munkatársa. 12 Kecskés Tollas Tibor­­ volt Kohlmann Tivadar (Nagybarca 1920 - München 1997) Ludovika Akadémiát végzett, a II. világháború alatt katonai szolgálatot teljesített, megsebesült. 1947-ben 9 év börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult, a forradalom után külföldre távozott. A Münchenben megjelenő Nemzetőr folyóirat főszerkesztője volt.

Next