Magyar Élet Pártértesítője, 1940 (2. évfolyam, 13. szám)
1940-07-01 / 13. szám
1940 július 1. MAGYAR ÉLET PÁRTÉRTESÍTŐJE • Hogyan látja az ország? A vidéki pártszervezetek vezetői folytatják a Pártértesítő hasábjain a magyar vidék helyzetéről, kívánságairól, hangulatáról szóló beszámolóikat. HANG KÁRPÁTALJÁRÓL X Y. Nagyberezna Hatszáz éve, hogy együttélünk magyar testvéreinkkel, hatszáz éve, hogy közös az öröm és közös a bánat. Hatszáz éve, hogy egymásra vagyunk utalva. Számtalan véres csatában együtt küzdöttünk a közös országért, a szabadságért. Munkács ostrománál együtt vérzett , ruszin és magyar. Nyolc éven keresztül sokezer ősünk harcolt a nagy fejedelem seregében. A nagy világháború alatt is egymás mellett harcoltunk és amikor bekövetkezett az összeomlás, olyan emberek ültek a nyakunkra, akiket addig nem is ismertünk. Megkörnyékeztek bennünket ígéretekkel, de azokat soha nem váltották be. 1926 február 3-án a cseh nyelvet tették hivatalos nyelvvé. Minden tiltakozás hiábavaló volt. A hangosabban tiltakozókat, mint Kurtjákot lecsukták. Megindult a gyarmatosítás. Elnyomtak bennünket mindenütt, de sokezer ruszin lelkében élt a hazaszeretet, élt a magyar államhoz való tartozásnak az érzése és 1939 márciusában hazakerültünk. Ismét egy asztal mellé ülhetünk magyar testvéreinkkel. A sok politikai és gazdasági megpróbáltatáson átesett ruszin nép fellélegzett, hogy eljött az idő, amikor a magyar állam kebelén belül folytathatja húsz esztendőre megszakított életét. Annál nagyobb most a felháborodás nálunk, amikor ha nem is nyíltan, de suba alatt szét akarják választani a ruszin népet testvéreitől a magyaroktól. A konkolyhintő urak nem ismerik a mi lelkivilágunkat. Nem tudják megérteni mit jelent nekünk a nehezen várt egyesülés. Több száz évig tartó közös sors, a közös cél, a közös érdek, a közös gazdasági élet és az életnek még ezer és ezer szála fűz össze bennünket a magyarokkal. Nem fogjuk tűrni, hogy szétválasszanak bennünket és arra kérjük magyar testvéreinket, hogy ők se tűrjék. Véletlenül került kezembe a Magyar Élet Párt értesítője, azért írtam a szerkesztőséghez a fenti néhány sort, hogy hangsúlyozzam, Kárpátaljáról nemcsak ez az egy hang hallatszik a ruszin-magyar testvériség mellett, hanem ezer és ezer ruszin testvér hangja, anyagi és szellemi nyomással megtörjék. De igazság az, hogy miként arany a tűzben, úgy a lélek a szenvedések között tisztul meg. Megtisztultunk, egymásra találtunk. A magyarság egyik képviselője már 1920 június 2-án kijelentette a prágai parlamentben, hogy jelenlétünk nem a jelenlegi állapot elismerését jelenti, hanem azt, hogy tiltakozunk az ellen a döntés ellen, amelyet reánk hoztak, anélkül, hogy meghallgattak volna bennünket. Önrendelkezési jogunkat nem adtuk fel és soha sem fogjuk feladni. Éveken keresztül folyt az elnyomás, a csehesítés, nemcsak a magyarokkal, hanem a németekkel és szlovákokkal is. Éppen ezért a szabadságra és autonómiára való törekvés napról-napra nagyobb lett, ami gazdasági okokkal is magyarázható. A felsőmagyarországi lakosság nemzedékek óta hozzászokott ahhoz, hogy a magyar Alföldön kenyeret tudott beszerezni, ennek vége lett. Felsőmagyarország nagy része erdő. A kitermelt fa jórészét a fában szegény Alföldre szállították, mikor megindult a vámháború Magyarország ellen, a Magyarországba szállított fa mennyisége az előző évek 3%-ára esett. Ez a körülmény a fakitermelő szegény lakosság életét még nehezebbé tette. Az iparvállalatok egy részét leállították, így a losoncapátfalvai posztógyárat is, amelyet most helyezett a magyar kormány ismét üzembe. A kézműipar is nehéz helyzetbe jutott. Sok kisiparos kenyértelenné lett. És mi vártunk! Vártunk két évtizedig. Reméltünk, hittünk, tudtuk azt, hogy minden megváltozik. Tudtuk azt, hogy itt keresztény magyar szellem hullámverése ostromolja a trianoni határt. Tudtuk azt, hogy a csonka országban a magyarság szervezkedik, összefog. Reményeink részben valóra váltak. Megindult a föld, megindult a harc a versaillesi és trianoni szerződés ellen. Hitler és Mussolini erős nemzeti alapokon építette újjá Német- és Olaszországot. Ez a munka Magyarországon is megindult és Gömbös Gyula miniszterelnök római és berlini látogatása után még jobban bíztunk. Eljött 1935 november 2-a, amikor Magyarország a népszövetség ötven államának akaratával szemben Mussolini mellé állt és nem fogadta el szankciókat. Jött a milánói nagy beszéd. Erősebben pezsdült a vérünk, láttuk, nem vagyunk egyedül. Jött 1938 február 20-a, amikor a nagy LEVÉL AZ IPOLY MELLŐL Vámos József titkár, Rárósmulyad Községem a középkorban két falu volt, Rárós és Mulyad. 1548-ban szerepel az adóösszeírásban mint Bornemisza és Lipthay János tulajdona. A község határában Hámorpusztán régen vas- és ezüstolvasztó hámorok voltak. A község lakossága nem éri el az ezernyolcszázat, de színmagyar. 1918-ban ránkszakadt a szerencsétlenség és húsz keserves esztendőt töltöttünk el az Ipoly partján. Csak dél felé kellett néznünk, hogy meglássuk a hazai földet, mert az a föld, amelyen álltunk, nem volt magyar. A megszálló csehek kihirdették a statáriumot, amely 1922-ig volt érvényben és sorozatos eljárással sokszáz magyart végeztek ki Pozsonyban, Kassán, Komáromban, Buzitán, Szencén, Köbölkúton, Divéken, Rutkán, Füleken, Zólyomban és Udvardon. Száz és száz magyart vetettek börtönbe. Az 1920. évi választáson a csehek hatvan vezető magyar embert börtönöztek be és így megfosztották a magyarságot irányítóitól. Életünk politikailag, gazdaságilag és kulturális vonatkozásban meg lett nehezítve. A magyar lapokat betiltották, a magyar egyesületeket feloszlatták, a városok, községek vezetőségéből kiüldözték a magyarokat, magyar származású főpapokat kiüldözték, így például Papp Antal munkácsi görög katolikus püspököt kiutasították. Minden eszközt felhasználtak arra, hogy az életünket megkeserítsék. Ezer és ezer magyartól megtagadták az állampolgárságot. A magyar iskolákat bezárták és még azt sem engedték meg, hogy a magyarság magániskolákat tartson fenn. A magyar határ mentén jogcímet kerestek arra, hogy a magyaroktól elvegyék a földet. Többmilliárd cseh koronára tehető az az összeg, amellyel a felvidéki magyarságot megkárosították. A fiatalságnak nem engedték meg azt, hogy magyar egyetemet látogasson. Mindenáron azon voltak, hogy a magyarság ellenálló erejét,