Magyar Élet Pártértesítője, 1943 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1943-05-15 / 10. szám

13 MAGYAR ÉLET PÁRTÉ­RTESÍTŐJE 1943 MÁjus 1I. ülésén Király József központi várme­gyei titkár általános tájékoztatója után felszólalt Fodor János, Fehér Imre és Földi János. Kaposmérői szervezet választmányi ülésén megtárgyalták a honvédcsaládok részére történt gyűjtés részleteit, mely 1200 pengőt eredményezett, majd a köz­ség időszerű kérdései kerültek szóba. Felszólaltak Király József, Vörös László, Kovács István, Szalai László, Papp La­jos és Magyari Jánosné. Kaposh­omoki szervezet választmányi ülésén Hering János ismertette a szer­vezeti életet és bejelentette a honvédcsa­ládok részére történt gyűjtés eredmé­nyét. Felszólaltak: Gröblich József, Moór Ádám, Hering János, Stagl Já­nos, Keczeli József, Melczer József, Nyári József, Stagl Sebestyén és Sergei János. Hajmási Szervezet választmányi ülé­sén ifj. Bank József pártvezető és Mo­hos Béla községi titkár beszámoltak a szervezeti életről és a honvédcsaládok részére rendezett gyűjtés eredményéről. Király József központi vármegyei titkár a háborús kérdésekkel foglalkozott. Fel­szólaltak: Friedl János, Wendel János, Spannenberg János, Weber János, ifj. Bank József, Kisbank János, Kiskovács János, Lukács János, Kisbank Ferenc, Háttá Ferenc, Zakál József és Kemsei János. Kaposgyarmati szervezet választmá­nyi ülésén Kósa Antal községi titkár jelentést­ tett a szervezeti életről és a honvédcsaládok részére rendezett gyűj­tés eredményéről, mely szerint a 32 ház­ból álló kis község 350 pengőt gyűjtött, felszólaltak: Király József központi vár­megyei titkár, Hegedűs István, Sovány Jenő, Hegedűs József, Kelemen János, Forró István, Hegedűs István, Forró János, Török György, ifj. Hegedűs Ist­ván, Szijártó Gyula, Nagy Gyula, Lóczi József, Kiss Nagy István, Forró József Sz. és Vincze István. Kaposvár klubnapján tartott választ­mányi ülésen dr. Májay Dezső kormány, főtanácsos, kerületvezető a kormány szociális munkásságát ismertette és fel­hívta a hallgatóság figyelmét a fölös­­leges politizálás helyett a szociális mun­kában való részvételre. Király József központi vármegyei titkár a titkári érte­kezlet tanulságait ismertette. Hosszas vita indult meg a tisztviselők és nyug­díjasok felsegélyezéséről, melyhez hozzá­­szóltak Lévárdy Ferenc, Strakovits De­zső, Végh Arthur, Marity Lajos, Péter Vendel, Budai István és Takács József. Mezőcsokonya választmányi ülésén Percze István pártelnök ismertette a szervezeti életet, Király József központi vármegyei titkár pedig mindenre kiter­jedő általános tájékoztatót adott. Fel­szólaltak: dr. Demján Géza, Jónás Jó­zsef, Patczai József, Tóth József parti, Humpák János, id. Marosi József, Ba­laton István, Tóth Sándor, Patczai Sán­dor, Pálmai József, Kovács G. Sándor, ifj. Marosi József, Czink József, Györök Kutas Sándor, Horváth János, Kovács Parczai József, Bank József és Csere Sándor. E Vidos József kisberényi MÉP-­­ elnök 67 éves korában elhunyt. „ Hűséges, lelkes harcosunkat vesz- s­tettük el benne. If Sopron vármegye Sopron város. A Sopron városi szer­vezet legutóbb két klubnapot is tar­tott, amelyen dr. Donáth György or­szággyűlési képviselő „Magyarország és az európai béketervek“ címén, Gacs János országgyűlési képviselő pedig a bel- és külpolitikai eseményekről tar­tott előadást. Gacsa János ország­­képviselő fogadó­napot tartott Sopronban, amelyen szá­mosan keresték fel a város, de az egész megye területéről kérésekkel és panaszokkal. A „Magyar Élet Társaskör” megala­kulása Sopronban. A soproni pártkör alapszabályokkal működő egyesületté alakult át, a fontos nemzeti társadalmi feladatok hathatósabb megoldhatása végett. Május 7-én tartatott meg az alakuló közgyűlés, igen nagyszámú kört tag jelenlétében. Elnöknek: Gacs János orszgg. képviselőt, alalnököknek : Fertsák Jenő ny. főispánt, dr. vitéz Házi Jenő városi főlevéltárost, dr. vi­téz Hertay Zoltán ügyvédet, Németh Sámuel tanügyi főtanácsost és dr. Sze­ ,­csődy Czukkelter József főorvost, tit­kárnak: Gereben Béla városi számvizs­gálót, ügyésznek: dr. Takácsi Nagy Endre várni, tiszti főügyészt, háznagy­nak: Varga Ferenc népművelési tit­kárt, pénztárosnak: Kotsis Zoltán OTI főellenőrt, ellenőrnek. Fábián Lajos számú­ főtanácsost választotta meg a közgyűlés. Azután 39 tagú választ­mányt választottak, melyben a város és megye legkiválóbb személyiségei foglalnak helyet társadalmi különbség nélkül. Bük,­ Csepreg, Csorna, Bogyoszló, Egyházasfalu, Fa­rád, Kapuvár, Ke­resztény, Kópháza, Nagycenk, Pető­­háza, Finnye, Répceszemere, Rába­­tamási községeket látogatták meg Dö­mötör Géza központi és Varga Ferenc kerületi titkárok és helyi kérdéseket tárgyaltak meg. bíró, Molnár Sándor, Gyarmati Imre, Józsa Imre, G. Molnár István és Faze­kas János választmányi tagok a ma érintő kérdéseit tárgyalták meg. Ko­vács József ref. esperes, MÉP községi pártvezető bejelentette, hogy a kövesút építése ügyében dr. Gergelyffy András államtitkárral, a kerület képviselőjével tárgyalt. Azon bejelentését, hogy a kö­veset építésével a lét és nemlétünk kér­déséért folyó háború befejezéséig vár­nunk kell, megnyugvással tudomásul vették. A közlegelő kérdéssel kapcso­latosan közölt bejelentését is tudomá­sul veszik. Mint a Bajtársi Szolgálat vezetője, felhívja a választmány tag­jait, munkatársait, hogy e szolgálatá­ban is, mint eddig, legyenek szívvel­­lélekkel megsegítő munkatársai, egy­mást szeretettel segítsék, támogassák a tavaszi munkák elvégzésében és a háború nagy megpróbáltatásait, korlá­tozásait békességtűréssel viseljék. Baktalórántházom dr. Farkas Lajos Vnl. szervező titkár, a Magyar Élet Pártja járási szervezetének a bekap­csolásával dr. Ku­csfalussy Béla kerü­leti h. pártvezető elnöklete alatt meg­beszélést tartott. Elhatározták, hogy a MÉP bevonásával megrendezik május hó 23-án d. u. 3 órakkr Baktalóránt­­házán a szokásos járási HONSz köz­gyűlést. Tornyospálca község választmányi ülésén Boér Ágoston képviselő a bék­és külpolitikai kérdések vázlatos ismer­tetése után megemlékezett a hősi halot­tak hozzátartozóinak, a rokkantaknak ama jogos igényeiről, hogy a társa­dalom már a törvényes intézkedések előtt is gondjaiba vegye őket. Részle­tesen beszélt a gazdasági kérdésekről és panaszokat hallgatott meg. A vá­lasztmányi tagok közérdekű kérdéseket terjesztettek elő. Szabadka bhj. város A MÉP szabadkai szervezete nagy­választmányi ülést tartott, melyen dr. Beck Andor főispán elnökölt. Az érte­kezleten felszólaltak Vojnits Gyula or­szággyűlési képviselő, dr. Nádas János országos központi főtitkár. Szabolcs vármegye Nyíregyházán a katonai szolgálatra bevonult Bertalan Kálmán országgyű­lési képviselő személyi titkára közbe­jöttével a MÉP nyíregyházai városi szervezete panasznapot, majd pártveze­­tői megbeszélést tartott. Nyirbéltek község MÉP választmá­nyi ülésén az elnöklő dr. Sebella Ist­ván gk. esperes lelkész, MÉP pártve­zető a legteljesebb egységről és a nyi­tott szemmel néző magyar öntudatról mint a magyar jövendő nélkülözhetet­len kellékeiről tartott előadást. Majd gazdasági vonatkozású kérdéseket be­széltek meg, amelyekhez vitéz Papp Miklós, Kovács Pál és Deák Sándor választmányi tagok szóltak hozzá. Nyírmártonfalva község választmá­nyának folyó hó 7-én magtartott ülé­sén Szabolcsi Ferenc községi titkár, Sipos Károly alelnök, Sipos Sándor fő­ Szatmár vármegye Mátészalkai szervezetünk nagyvá­lasztmányi ülést tartót dr. Kölcsey Ferenc főispán, Demel Aladár, vitéz Radák Lajos, vitéz Ujfalussy Lajos, vitéz Madarassy Géza, Figus Illinyi Al­bert, Szűcs Kálmán országgyűlési kép­viselők részvételével. Az ülést Gáth­y Árpád pártvezető nyitotta meg, meg­emlékezve Péchy László elhunyt képvi­selőről és a párt hősi halottairól. Vitéz Radák Lajos országgyűlési képviselő az általános helyzetet ismertette, Demes Aladár országgyűlési képviselő ismer­tette a terménybeszolgáltatási rendele­tet, vitéz Madarassy László ország­gyűlési képviselő tartotta meg ezután beszámolóját. Figus Illinyi Albert a magyar egységről beszélt és végül Köl­csey Ferenc főispán elsősorban a bizal­mat kérte a néptől, bizalmat a kormány iránt, ami a mai nehéz­edőkben a leg­fontosabb záloga az egységnek. Az ér­tekezlet elhatározta, hogy táviratilag üdvözli Kállay Miklós miniszterelnök, pártvezért, Bárczay Ferenc pártvezér­helyettest és vitéz Lukács Béla országos elnököt. Szeged thj. város Szeged thj. város, Szeged thj. város tanyarendszeréhez tartozó Gargonya, összeszék, Balástya és Csengele kapi­tányság 40, 41 és 42 számú szavazó-

Next