Magyar Élet Pártértesítője, 1944 (6. évfolyam, 8-17. szám)

1944-04-15 / 8. szám

Segítsd a honvéd hozzátartozóit! r Mr 1 János úrnak Halva, (Baranya vm PÁRTÉRTES1TŐJ E VI. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM. 1944 APRILIS 15. MEGJELENIK MINDEN HO 1-ÉN ES 15-EN ELŐFIZETÉSI ARA EGY ÉVRE 2.40 PENGŐ Mind hősök ők... SZERKESZTŐSÉG ÉS KlADOHI V ATAL! BUDAPEST, V., AKADÉMIA-UTCA 17. SA. TELEFON: 114—730. — CSEKKSZ.: 7589. Túlságosan hirtelen szakadt Magyarországra a háború legkeményebb megpróbáltatása. Négy és fél évig úgy éltünk, hogy aránylag kis rész esett ránk a szenvedésekből, de azok, akik nyitott szemmel néz­ték az események alakulását, tudták, hogy Magyar- ország sem kerülheti el azt a próbát, amely ma min­den európai nép közös sorsa. Látni kellett, hogy a veszedelem közeledik felénk s hogy egyszer felmerül előttünk a kérdés, tudjuk-e, akarjuk-e megvédeni életünket s ezzel együtt azt a hivatást, amelyet ma­gasabb rendelés jelölt ki a magyarság számára Európának- ezen a pontján. A magyar nép az utolsó napokban határozott választ adott erre a kérdésre. Katonáink ott küz­denek a Kárpátok fölött a világ talán legnehezebb és legnagyobb ellenségeivel szemben. Nem ringattuk magunkat illúzióba a Szovjet katonai felkészültsége tekintetében és tudtuk, hogy a honvéd, aki nekifor­dítja mellét és szuronyát ennek a vérszomjas ször­nyetegnek, kicsit a Dávid és Góliát harcára emlékez­tet, de Dávid is győzött. .. Emberfölötti a feladat, amely a magyar katonára hárul, de emberfelel ti a cél is, amely lelkesíti. Hazát, Istent, családot, kul­túrát védeni olyan hivatás, amelyért dicsőség a harc és könnyen vállalt büszke áldozat a hősi halál. A magyar honvéd érzi ezt, ezért küzd olyan hősiesen és eredményesen, hogy nevét megint szárnvrakapta a hír, dicsőségét hadi jelentések örökítik meg és a férfias helytállásban felsorakozott a keleti veszede­lemmel mindig szembeszálló nagy magyarok mellé. A mostani háborúban azonban nemcsak a fron­tokon kell helytállni, hanem itthon is. Magyarország célpontja lett az angol-amerikai terrortámadások­nak. A levegőben ott búgnak a tengerentúl készült motorok, bomba sivít, emberek százai pusztulnak, házak, otthonok dőlnek össze. Ez a légiharc a leg­kegyetlenebb fajtája a háborúnak, elsősorban gyer­meket, asszonyt, aggastyánt pusztít és van egy kü­lönleges tulajdonsága, amely egészen rendkívüli módon teszi próbára a lelkeket. A katona mindig védekezhetik s a túlerővel szemben is megállhatja helyét. Elszántsága, leleményessége és mindenek­előtt fegyvere hozzásegítheti, hogy felülkerekedjen és sohasem érzi a védtelenség, kiszolgáltatottság érzését. A polgári lakosság a gyöngén épített, sok­szor pincenélküli lakásokban nem érzi a harc len­dületét, csak passzív módon védekezhet. Tudja, hogy légelhárító katonái, vitéz repülői mindent megtesz­nek és áldozatosan harcolnak érette, de ő maga nem védekezhetik, legfeljebb az óvóhelyre menekül és várja a jószerencsét. Nagy lelki próbatevés ez és gyöngébb idegzetű népben súlyos károkat okozhat. Ellenségeink tudják ezt, ezért támadnak előszeretet­tel tömegiakásokat s ezért használják a történelem leghitványabb fegyvernemét, a gyermekjátékszert, a rongybabát, csörgőt és robbanó töltőtollat. Az itt­honiak lelke a célj ont, ezt akarják megbontani, mert ha az itthoni lélek megroppan vagy összeomlik, annak hatása lehet a frontra is, félgyőzelem, amely minden áldozatot megér. Magyarország népe a mostani terrortámadások alatt csattanó választ adott az ellenségnek erre a reménykedésére. Nem rendült meg, pániknak, fegyel- mezettlenségnek nyoma sincsen. Az egyetlen érezhető hatás pontosan az ellenkezője: a végsőkig való el­szántság és a lélek mélyéből való felháborodás a hitvány támadók ellen. A magyar óvóhelyeken új, eddig soha nem tapasztalt bajtársi érzés születik és a magyar összefogás, amelyről az elmúlt évtizedek­ben annyi szó hangzott el a politikai arénákban, most minden szó nélkül valóraválik a terrorbombá­zók füzében. Az itthoniak bátran, emelt fővel néznek azoknak a szemébe, akik odakint állják a Szovjet támadásokat, méltók hozzájuk, mind hősök ők, itt­hon és a fronton egyaránt. Szívünk vérzik, amikor a támadások eddigi és még elkövetkező áldozataira gondolunk, drága ma­gyar vér hull, ritka értékes magyar élet pusztul. De ugyanakkor büszkék és boldogok vagyunk, mert tudjuk, hogy a magyarság megint megtalálta ön­magát, méltó ahhoz a feladathoz, amely elé az idő állította. Mindig nehezebb, mostohább volt a sor­sunk, mint a többi európai népé, most sem kérünk kegyelmet. Tudjuk, hogy sokat elveszthetünk, de önmagunkat meg kell őriznünk mindenáron. Házaink elpusztulhatnak, de hazánk soha. A frontok tüzében és a bombák hullásában ez a meggyőződés vált hitté és valósággá.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék