Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)
P - Petkó Zsigmond - Petneházy Dávid - Pető Imre - Petőfalvi Lajos - Petőfi István - Petőfi Sándor
405 és szolga volt a Nemzeti Színháznál. A nyár felé apja itt megtalálta, hazavitte, mesterségre akarta fogni, de az anya közbenjárására Ostffyasszonyfára került egy rokoni házhoz, hogy majd ősszel Sopronban folytassa isk.-it. Beleszeretett egy szép, gazdag leányba, Tóth Rózába, verseket írt hozzá, ezért el kellett hagynia a rokoni házat. Más lehetőség híján 1839. szept.-ben Sopronban katonának állt be. 1840. márc.-ban ezredével Horvátok-ba indult, már útközben megbetegedett, ősszel újra kórházba került s leszerelték. 1841. febr.-ban érkezett vissza Sopronba. Továbbtanulásra nem nyílt lehetősége, mire az akkor Dunavecsén nyomorgó szüleihez ment. Újból felvetődik a mesterség kérdése, de inkább beállt egy — Sepsy Károly igazgatása alatt működő, hattagú — dunántúli vándorszínész-társaságba. Három hónapi faluzás után 1841 őszén Pápán tanult tovább. Egy egész tanévet töltött itt, s ezalatt nemcsak új barátokra lelt (pl. Jókai), nemcsak önképzőköri sikereket aratott, hanem az országos nyilvánosság előtt is fellépett (A borozó c. verssel: Athenaeum 1842. máj. 21., még Petrovics Sándor néven. A Petőfi Sándor név először a Hazámban c. költemény alatt jelenik meg, uo. 1842. nov. 8.). A barangolásokkal eltelő szünidő után nincs mód továbbtanulásra, újra színésznek állt be. Székesfehérváron és Kecskeméten színészkedett nagy nélkülözések között. Ekkor új hangú, nagy feltűnést keltő versei már egyre sűrűbben jelentek meg. 1843. ápr.-ban Pozsonyban próbálkozott, de színésztársulatba nem sikerült bejutnia, a puszta megélhetésért a kéziratos Országgyűlési Tudósításokat másolta. De megismerkedett az akkor (az 1843—44-i ogy. alkalmából) Pozsonyban időző írókkal. Ezek révén ajánlatot kapott két regény fordítására. 1843. júl.-ban Pestre ment, elkészítette a fordításokat, megismerkedett haladó fiatal írókkal, értelmiségiekkel, ősszel azonban újra csak színésznek indult: előbb Debrecenben próbálkozott, majd Bihar vm.-ben játszott. Betegen, lerongyolódva, elcsigázva vánszorgott vissza Debrecenbe. Itt töltötte éhezve, fázva az 1843—44-i telet, összeírta eddigi verseit, s velük 1844. febr.-ban Pestre indult. Itt egy ideig hiába keresett kiadót, míg aztán Vörösmarty közbenjárására a Nemzeti Kör vállalta a kiadást (megjelent 1844. nov.-ben: Petőfi Versei 1842 — 1844). Ugyanakkor segédszerk. lett a Pesti Divatlapnál (1845. márc. végéig). Ekkor már a Pilvax kávéházban összejáró radikális szellemű fiatal értelmiségi és írókör szervezője s vitathatatlan vezetője. Mint költő egyre hatékonyabb formálója az új plebejus demokratikus, népies nemzeti irodalomnak, a népi költészet és műköltészet páratlan erejű és szépségű ötvözetében. Azzal, hogy a nép érzés- és gondolkodásmódját, életszerű nyelvét juttatja uralomra az irodalomban, rövidesen felkelti a konzervatív, arisztokratikus ízlés képviselőinek dühét, támadások indulnak ellene, főleg A helység kalapácsa c. komikus hősköltemény (1844. okt.), a Versek s a remekmívű naiv népi eposz, a János vitéz (1845. márc.) gyors egymásutánban történő megjelenése után. Sőt egy további versciklusa is megjelent Cipruslombok Etelke sírjáról címmel, ennek ihletője Csapó Etelke, aki iránt ~ ábrándos reményeket táplált, s aki 1845 elején váratlanul meghalt. Ez év tavaszán ~ felvidéki útra indult; a közel három hónapig tartó út minden állomásán (Eperjes, Késmárk, Igló, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc) ünneplésben volt része. Útjáról az Úti jegyzetekben számol be. Az év őszén önálló füzetben is megjelent a Szerelem gyöngyei c. versciklus (Mednyánszky Bertához, egy gödöllői jószágigazgató leányához szólnak), majd rögtön utána verseinek második kötete (Versek 1844 — 1845). Szerelmi csalódása, a méltatlan támadások, szüleinek súlyos anyagi helyzete s legfőképpen a politikai élet megrekedése egy időre válságos szakaszt idézett elő életében (ennek termékei a Felhők ciklus, kevésbé sikerült regénye A hóhér kötete és drámája, Tigris és hiéna, meg néhány elbeszélő költeménye: Salgó, Szilaj Pista). A válságból azonban hamarosan kigyógyult, a forradalmak történetét és a szocialisztikus írókat (Saint-Simon) tanulmányozva felismeri egy közeli forradalom szükségét s ennek előkészítésében a költészet feladatát (Levél Várady Antalhoz, Sors, nyiss nekem tért, A XIX. század költői, Egy gondolat bánt engemet, A nép nevében stb.). Költészetét és irodalomszervező tevékenységét ettől kezdve a m. nép társadalmi felszabadítása a zsarnokság alól és a világforradalom gondolatai határozzák meg. 1846 tavaszán a demokratikus fiatal írókból megszervezi a Tízek Társaságát, melyet a Fiatal Mo. szellemi vezérkarának szán. A társaság az adott politikai helyzetben nem tud kibontakozni, nem kap engedélyt saját lapra. De ennek az eszmeiségnek jegyében üdvözli s nyeri meg szövetségesül , Arany Jánost (1847. febr.). Aranyhoz páratlanul szép barátság fűzte, állandó levelezésben állt vele s ez évben kétszer is felkereste Nagyszalontán. 1847 tavaszán megjelentek Összes Költe-