Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A-Z (1981)
S, Sz - Simon Jolán - Simon Lajos - Simon László
Simon 698 kötött formák még határozottabb fegyelmével, a szonettformával teljesedett ki. (Örök körben Bp., 1973). Költői termékenysége a Februári szivárvány (Bp., 1959) és az Almafák (Bp., 1962) után csökkent, de versei mind formailag, mind gondolatilag tökéletesebbé váltak. Továbbra is a társadalmi valóságra és a változó világra való figyelés maradt legfőbb jellegzetessége költői életművének. 1973-ban népszerűsítő célzatú esszét írt a magyar irodalom történetéről a kezdetektől napjainkig és szöveggyűjteményt válogatott hozzá. E munka inspirálhatta A Ballada a szekeresről c. költeményét, amely a m. költősors nagyszerűségét és tragikumát fogalmazza újra, s amely sötét színeivel a hetvenes évektől átalakuló lírájának új irányát jelzi. Ezt tükrözik Örök körben (Bp., 1973) és a Rapszódia az időről (Bp., 1975) c. verskötetei is. Az utóbbi kötet címadó verséért posztumusz Gravesdíjat kapott. Huszonegy kötet vers, műfordítás, tanulmány, jelzi irodalmi pályafutását. Költeményeit számos nyelvre lefordították. SZOT-díjjal tüntették ki (1971). — M. Szőlő és gesztenye (versek, Bp., 1966); Verőfény (válogatott versek, Bp., 1968); Forró égöv alatt (útirajzok, Bp., 1969); A magyar irodalom (Bp., 1973); Ahol a világ kezdődött (önéletrajzi emlékezés, Kortárs, 1975. 4. sz.); írószobák (interjúk, Zalán Vince bibliográfiájával, Bp., 1976); Gyönyörű terhem (válogatott versek, Bp., 1976); A sümegi vadgesztenyék (versek, Ferenczi László utószavával, Bp., 1979). — írod. Juhász Ferenc: Csillag (1951-I-sz.); Pándi Pál: Viták és kritikák (Bp., 1954); Szabolcsi Miklós: Költészet és korszerűség (Bp., 1959); Kardos László: Vázlatok, esszék, kritikák (Bp., 1959); Takács Gyula: Kortárs (1964. 9. sz.); Váci Mihály: A költészet forrásvidéke (S. I.-nál Bazsiban, 1965); Toldi feltámadása (Bp., 1972); E. Fehér Pál: Teljesebb horizont (Élet és Irod., 1965. 20. sz.); Földes Anna: Versekről—prózában (interjú S. I.nal, Karierek — vallomások, Bp., 1970); Bertha Bulcsú: Interjú S. I.-nal (Jelenkor, 1972. 3. sz.); Tamás Attila: Irodalom és emberi teljesség (Bp., 1973); S. I. emlékezete (Szovjet Irodalom, 1975. 8. sz.); Mocsár Gábor: S. I. (Tiszatáj, 1975. 8. sz.); Demény Ottó: Magyar Hírlap (1975. szept. 7.); Búcsú S. I.—tóf: Somogyi Tóth Sándor, Garai Gábor, Illyés Gyula, Kiss Ferenc, Zelk Zoltán írása (Élet és Irod., 1975. 28. sz.); Kovács Sándor Iván: S. I. (Kortárs, 1975. 8. sz.); Pomogáts Béla: S. I. születésének 50. évfordulója (Magy. Hírlap, 1976. szept. 16.); Bodnár György: Törvénykeresők (Bp., 1976); Fülöp László: S. I. lírája (Irod. tört., 1976. 4. sz.); Juhász Mária: Emlékezés S. I.-ra (Kortárs, 1977. 4. sz.); Monoki-Tverdota György: Kedély, emberség, megbékélés (Napjaink, 1977. 3. sz.). — Szt. Csorba Győző: Temetik S. Pistát (vers, Jelenkor, 1975. 9. sz.); Benjámin László: Epilógus (vers, Népszabadság, 1975. szept. 6.); Nagy László: Három nap, három éj (vers, Élet és írod., 1975. 32. sz.); Garai Gábor: Fiad a halálban. S. I. halálára (Élet és írod., 1975. 33. sz.); Puszta Sándor: Búcsúzás S. I.-tól (vers, Élet és Irod., 1975. 9- sz); Tóth Lajos: Dadogó vers S. I.-hoz (Alföld, 1977. 4. sz.); Apáti Miklós: Az ingalap (vers, Népszava, 1977. okt. 16.); Simon Jolán (Bp., 1887 — Bp., 1938. szept. 24.): színésznő, Kassák Lajos felesége, Nagy Etel anyja. Munkásként dolgozott az Egyesült Izzó gyárában. Munkás szavalókórusokat vezetett. Rózsahegyi Kálmán színiisko-jának elvégzése után Bárdos Artúr szerződtette. Színészi pályáját megszakítva, követte férjét 1920-ban a bécsi emigrációba. Hazatérésük után 1926-tól a Munka Körben szavalókórusokat szervezett, amelyekkel fellépett Mo. vidéki városaiban, Bécsben, Pozsonyban, Kassán, Érsekújváron. Öngyilkos lett. — Szt. József Attila: S. J. (vers). Vas István: Mért vijjog a saskeselyű? (r., Kortárs, 1979)Simon Lajos (Bp., 1907. aug. 15.—Bp., 1977.jún. 25.), ortopéd sebész, az orvostudományok kandidátusa (1965). Oklevelet a bp.-i egy.-en szerzett (1931). Hallgatóként az egy.-i Bonctani Intézetben pályadíjat nyert. 1932—47-ben a bp.-i II. sz. Sebészeti Klinikán műtőnövendék, tanársegéd, közben ösztöndíjasként Münchenben a korszerű ortopédiát tanulmányozta. 1947 —52-ben a Postás Kórházban ortopéd főorvos, 1952 —56-ban az Ortopédiai Klinikán docens volt. 1953-ban elnyerte az MTA tudományos kutatási díját. 1956 — 1977 között az Orsz. Reuma és Fizioterápiás Intézetben ortopéd sebészfőorvos, igazgató. Kutatásai kiterjedtek a gyermekbénulásban szenvedők ellátására, a műtéti megoldásokra, az életbe történő visszavezetésük módjaira, a kopásos csont- és ízületi elváltozások kórtanának és a műtéti gyógykezelések kérdéseire. — Irod. Szántó László, S. L. (Rheumat. — Balneol.—Allerg., 1977); Vízkelety Tibor: S. L. (Magy. Traumatológia, 1978. I. sz.); Simon László (Munkács, 1912 — Debrecen, 1968. aug. 26.): pedagógus, geográfus. Debrecenben történelem—földrajz szakos középisk. tanári oklevelet, bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ugyanott fizetés nélküli tanársegéd (1936—40), a Tanárképző Intézet Gyakorló