Magyar Építőipar, 2012 (62. évfolyam, 1-6. szám)
2012-03-01 / 2. szám
mas. Ehhez a géphez 115 m2 fűtőfelületű kettős gőzterű kazánban fejlesztik a gőzt. A telep 3,5 m emelőmagasságnál 24 óránként mintegy 52 q salgótarjáni szenet fogyaszt. Minthogy azonban a sajfoki zsiliphez mintegy 4 m3 víz érkezik másodpercenkint, ez a telep még tetemes kibővítésre szorul.” A sajfoki telep történetéhez tartozik, hogy az építtetők várakozásával ellentétben a szivattyúk nem voltak képesek rövid időn belül maradéktalanul átemelni a belvizeket, így a vállalkozás csődbe ment. A gőzüzemű szivattyúk műszaki fejlődése, hatásfokuk jelentős növekedése kellett ahhoz, hogy a századfordulón már több mint száz telep működjön szerte az országban. A gépek nagyon szépen karban vannak tartva, ma is működőképes állapotban (az épületről sajnos ez nem mondható el)! Az épület háborús károkat szenvedett 1944. szeptember 27-én. A visszavonuló német csapatok robbantásai miatt az egyik ipari kémény széttört, csak jó 2 évvel később állították helyre oly módon, hogy az egész kéményt újra felépítették, de egy kicsit más formában, mint az eredeti másikat. Ez meg is látszik a kémények eltérő kialakításában. A felrobbantott létesítményről Bíró István műszaki tiszt készített helyszíni vázlatot, amelyen látható a robbantások helye, a beomlott és rongálódott épületrészek, géprészek. Az 1960-as évek elején ipari műemlékké nyilvánították és azóta nem üzemel. Ennek működését egy korszerűbb, villanymotorokkal hajtott szivattyútelep vette át nem messze. A gépház melletti zsiliprendszeren lévő tábla tanúsága szerint a zsilipet a Jászkiséri Tiszaszabályozási Egylet építette 1893-ban, amit 1966-ban a Közép- Tiszavidéki Szakaszmérnökség felújított. Ebben az évben működött utoljára ez a gépház, azóta országos hírű ipari műemlék. Az elődökre emlékezve Vízügyi múltunk, történelmi emlékhelyeinek kutatása során nem feledkezhetünk meg az alkotókról sem. A társulatokról és mérnökökről, tisztségviselőkről. A szivattyúházat üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) szakaszmérnöke Fejes Lőrinc nemcsak „mecénása” az ipari műemléknek, hanem szívügye is a megvalósításban résztvevő mérnökök hagyatékainak illetve sírjainak az ápolása. A Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulat - amely a KÖTIVIZIG hajdani elődszervezetének mondható - tevékenysége visszanyúlik a Tisza szabályozásáig. Hozzá fűződik többek között a tiszai átvágások kialakítása, ármentesítések kapcsán a töltések kiépítése, fejlesztése, a lecsapolások és belvízvédekezések megszervezése, illetve az ország első gőzüzemű belvízátemelő szivattyútelepének megépítése. 1853-ban lépett a Heves-Szolnok- Jászvidéki Tisza és Belvízszabályozási Társulat szolgálatába, és ott az összes munkálatokat úgyszólván az első kapavágástól a vég befejezésig vezette Barócs János, a Tisza jobb parti települései belvízelvezetésének megtervezője. Mérnöki minősítését a budapesti egyetem mérnöki fakultásán szerezte. Mérnöki pályafutása akkortól válik igazán izgalmassá és értékessé, amikor a Tisza jobb parti településeinek vízrendezése a Laskó torkolatától a Zagyva torkolatáig a Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza- és Belvízszabályozó Egylet hatáskörébe tartozott. A társulat tagjait 1851-től kezdve folyamatosan foglalkoztatta a belvízmentesítés műszaki terveinek kidolgozása. A terület első nagyobb vízrendezési tervét Barócs János, a társulat első igazgatómérnöke 1857-ben készítette el. A „Helyzeti terve a csatornázandó J(ász)-Kis-Éri határnak" című munkájában a felszíni vizek gravitációs vízlevezetését tervezte meg. A számítások és az elképzelések pontosságát mutatja, hogy a terület 30-35 évvel későbbi általános vízrendezéskor ezen tervek maradéktalanul megvalósultak. Közben egy, a társulat érdekeltségéhez tartozó csoportja 1878-ban megépítette az ország első, belvízátemelő szivattyútelepét, a Sajfokit. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az 1876-tól kezdődő, a „megpróbáltatások időszakának" nevezett évtizedben Sarud lakosai ne szenvedjenek a többször bel- és árvízi elöntéstől. Mindez közrejátszott abban, hogy a Társulat 1880. június 13-án megbízta Barócs János igazgató mérnököt egy, a területre vonatkozó egységes vízrendezési terv elkészítésével. Ezzel megindult a térségben is az egységes belvízszabályozás. A felújítási munkák A sajfoki műtárgyon jelentkezett nedvesedés injektált szigetelési rendszer alkalmazásával szüntethető meg. A szabadon álló ipari kémény, valamint az épületen is megjelenő nyerstégla felületen több helyen kifagyás okozta tégla- és fugahiányok találhatóak. A felújítás során a műemlék a téglák pótlásával, a fugák kikaparása utáni visszajavításával és a teljes felület víztaszító bevonatának felhordásával nyeri vissza eredeti formáját. A munkálatok során az épület tetőszerkezete és cserepezése is megújul. A hibás homlokzat és belső vakolat speciális vakolattal kerül felújításra. Ezek a javítás után új felületkezelést kapnak. A megújult járdák és a vízelvezető árkok a csapadékvíz elvezetését biztosítják. A szivattyútelep helyreállítása mellett sor kerül a gátőrház felújítására is. Az őrtelepen a régi istállóra, állattartó épületre, tartózkodóra és raktárépületekre elbontás vár, helyettük új, korszerű épületek kapnak helyet. Az ipari műemlék mellett érdemes megemlíteni a környék fűz-nyár ligeterdőit, valamint a madárvilág sokszínűségét. Megcsodálhatjuk itt a pusztai ölyveket, kék vércséket, bíbiceket és fácánokat is. A Sajfoki szivattyútelep MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 2012. 2. SZÁM 44