Magyar Építőművészet, 1981 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 2. szám

60 könyv Jékely Zsolt—Sodor Alajos Budapest építészete a XX. században Műszaki könyvkiadó Budapest, 1980 Száz forint az emelkedő könyvárak mellett is meggondolkodtatja az embert, nem kellene-e gyorsan visszatenni a polcra a könyvet, mielőtt könnyel­műen belelapoz és kedvet kap hozzá. En­nél a könyvnél hiba lenne tétovázni. Vannak könyvek, melyeknél nem számít az ár. Szükség van rájuk. Nem indulha­tok térkép nélkül kirándulni. Ez a könyv a Budapest térkép nélkülözhetet­len melléklete. Aki budapesti sétára in­dul, tegye be a zsebébe! (A Kiadó fi­gyelmébe kell idéznem, később dicséret is illeti majd, hogy ilyen sétálók többen vagyunk ötezernél. A külföldiek meg milliószám jönnek évente. Vagy talán most már gyorsabb átfutási idővel, a legfrissebb újdonságokkal kiegészítve újra és újra nyomják majd! Természete­sen ez lenne az igazi!) Miért örülök ilyen nagyon ennek a könyvnek! Mert oly nagy híján vagyunk ehhez foghatóan tömör, alapos, jól át­tekinthető, széles körben érdeklődésre számot tartó, szép és hasznos könyvnek. A kiadók előnyben részesítik az egyetlen dicsérő jelzővel illethető könyveket és a szerzőket is erre igyekszenek ránevelni. Budapestről évente jelennek meg díszes albumok, adattárak, ilyen olyan gyűj­temények, de efféle zsebrevágható épí­tészeti kalauz valóban égetően hiány­zott. Hogy ez a könyv budapesti építészeti kalauz, ebből indulok ki további mon­danivalóimmal, remélem a szerzők szán­dékát ezzel a kifejezéssel jól jellemzem. Tehát mi a kalauz dolga! A sétáló felme­rülő kérdéseire válaszolni és felhívni a figyelmet olyan művekre, melyek a séta irányát megszabják. Az adatok, térképek és a nagyon gazdag és szín­vonalas képanyag (Erdei András felvé­telei) jól szerkesztett összeállítása ezt a feladatot jól ellátja. Ez így talán nem tű­nik különös erénynek, de tapasztalataim szerint rendkívül ritka egy feladatnak ilyen logikusan, következetesen és jól megfelelni, bármerre tágítjuk a kört. Szerzők szándéka szerint a könyv Bu­dapest utóbbi évtizedekben végbement változásairól kíván képet adni, de remé­lem, hogy a Kiadó foglalkozik Budapest 1900 előtti építészeti kalauzának hasonló formában történő megjelentetésével, így lenne teljes értékű ez a könyv is. A Kiadó, itt következik a dicséret, való­ban úttörő munkára vállalkozott, nem­csak a témát tekintve, hanem azt a for­mát is, hogy egy mindennapi használatra való könyvet kb. 350 művészi képpel adott ki. A könyv­kalauz előnyére szolgált volna, ha idegen nyelveket beszélne, az egyes fejezeteket bevezető szövegek többnyelvű közlése egy újabb kiadás esetén (remélem mielőbb) különösebb nehézség nélkül megoldható. A cím és a kép pedig már magukért beszélnek. Ennek az újabb kiadásnak a jegyében szeretnék a kalauz felkészültségéről is beszélni, talán még egy-két adat bele­­táplálható. Van néhány hiányzó vagy pontatlan adat, elsősorban évszámok, ezek egy része nyomdai mulasztásból eredőnek tűnik, más része könnyen pótolható. Az irodalmi hivatkozások rendszerével nem értek egyet, vagy elhagyható teljesen, a könyv jellege ezt nem feltételezi, vagy bővítendő. Régebbi épületek esetén újabb folyóiratcikkekre hivatkozik, me­lyek további adatokat, bővebb képanya­got nem tartalmaznak, esetleg csak em­lítik az épületet. Építésük idejéről való alaposabb ismertetések pedig nem sze­repelnek az irodalomjegyzékben. (Pél­dául: Zeneakadémiához megjelölt iro­dalom. Terézváros, 1971.) Az ismertetések általában jól használ­hatók, néhol azonban fontos informá­ciók teljesen hiányzanak, mint például a Gresham palota vagy a Zeneakadémia esetében. Néhány állítással pedig vitat­koznék, mint hogy a Vörösmarty tér 3. alatti üzletházon Lajta hatása érződne, hogy a Postatakarékon ázsiai-indiai motívumok, vagy az Iparművészeti Mú­zeumon indiai iszlám motívumok szere­pelnének, hogy Medgyaszay jellegzetes stílusa a 20-as években bontakozott volna ki, és hogy Arkay a Gorkij fasori templomnál szakított volna az eklekti­kus építészettel. Nyilvánvaló, hogy minden hasonló gyűjtemény esetén bőven akad vitat­­koznivaló azon, mit kellett volna még belevenni, vagy mit lehetett volna ki­hagyni a könyvből. Itt nagyon kevés a vitatkoznivaló a könyv terjedelméhez képest. A válogatás, ami természetesen a szerzők szubjektív joga, jól sikerült. Legnehezebb az 1945 utáni­ épületek kö­zött válogatni. Ezt tükrözi az is, hogy túlnyomóan ezek töltik meg a könyvet, kétharmados többségüket a magam ré­széről egyensúlytalannak érzem a könyv fő arányait tekintve. (1900 előtt: 7; 1900—14: 48; és a „séta” közben kiváló építészettörténeti leckét is adnak. 1914—45: 59; 1945 után: 184 objektum, vagy együttes szerepel.) Ez az egyensúly­talanság érzése annál is inkább felmerült bennem, mert ennek az időszaknak az épületei sokkal kevésbé változatosak, színesek, mint amilyen a másik egy­­harmad. Ez az a rész, ahol a kalauz cserben­hagyja az átlagos sétálót a szakmabeliek mellé szegődve. Vajon melyek azok az épületek az utolsó három és fél évtized alkotásaiból, melyeket egy későbbi kor­szak építészettörténete számontart majd! Az 1949-ig tartó korszak jelen­tősebb művei szerepelnek a könyvben, az 1956-ig tartó újabb időszak esetleges emlékekkel, mint pl. az adatok nélkül közölt Bercsényi kollégium. Az ezutáni évek anyagát, hangsúlyoznom kell, hogy szubjektív ítélettel, jobban meg­szűrtem volna, hogy a könyv­kalauz szerepét erősítsem a szerzőknek azzal a szándékával szemben, hogy Budapest átalakulásáról adjanak minél teljesebb és meggyőzőbb képet, ami sikerült is. A régebbi emlékekkel kapcsolatban feleslegesnek érzem Lechner Ödön Iparművészeti Múzeumától és a Föld­tani Intézetétől eltekintve a múlt századi épületek közlését. A Nem York palota, a vásárcsarnok, a Szabadság híd és a Dohány utcai zsinagóga nem utalnak az új építészeti irányzatok gyökereire, vagy a város arculatának jelentős vál­tozására. (Persze utalnak az említett 1900 előtti kötet szükségességére.) Javasolnám azonban az alábbi szecessziós, vagy századfordulós épületek felvételét: II., Szilágyi Erzsébet fasor 19., Trombitás ház (Bauer), a III., Lujtás utcai lakótelep (Reiche), az V. kerület épületei közül: Aulich u. 3. (Körössy), Deák F. u. 23., (Révész és Kollár), Honvéd u. 3. (Vidor) és Szabadság tér 10—11—12. (Kármán és Ullmann). A VI. kerületből: Bajza u. 44. (Bálint és Jámbor), Eötvös u. 29. (Haász és Málnai), Gorkij fasor 24. (Vidor), Hajós u. 25. (Fodor) és Munkácsy u. 19/a. (Vágó Jó­zsef). A VII. kerületből: Dohány u. 44. (Ágoston), Dob u. 85. (Hegedűs), Gorkij fasor 33. (Vidor). A VIII. kerületből: Horváth Mihály tér 18. (Bay), Könyves K. krt. 40. (Kőrössy) és valamilyen formában fel kellene hívni a figyelmet a Budapest gyönyörű, való­ban idegenforgalmi különlegességet je­lentő temetőire, a Mező Imre útira, a Salgótarjáni útira és a X. ker. Kozma utcaira. A X. kerületben a Cserkész utcai zsinagóga is kiemelendő emlék (Schöntheil). A XI. kerületben Orlay u. 2/b. (Medgyaszay). A XII. kerületben az egykori Bírák­­ügyészek lakótelep villái (Árkay). A XIV. kerületben Mexikói út 60. (Lajta) és Izsó u. 5. (Lajta). A két háború közötti időből említe­ném még Pogány II., Áfonya úti villáját, Gerlóczy Petőfi Sándor u-i és Kozma Régiposta u-i bérházát, a Koltay (Ger­lóczy) és a Péterffy S. u. (Mülse) kórhá­zakat, a XI. kerületből Rerrich Henger­malom úti, Weltzl Bercsényi út i bér­házát. Az Új Lipótváros házai közül ta­lán a Pozsonyi út 44—46-ot (Málnai). Szerepelnie kellene a csepeli vásárcsar­noknak (Münnich), a budaörsi repülő­térnek (Bierbauer) és a pestújhelyi OTI lakóháznak (Molnár—Fischer). Meggon­dolandó, hogy a neobarokk (a nem iga­zán jellemző Málnai villát kivéve) egyál­talán ne szerepeljen. Az 1945 utáni lakótelepek között a József Attila nekem hiányzik. Az épületek közül igazán hiányzót nem nagyon találok, talán Kismarty Lechner Kamill csepeli iskoláját említ­hetem. De megismétlem, hogy egy új kiadásnak a legutolsó évek immár való­ban színesebb építészeti eredményeivel kellene bővülnie, s a megelőző évek anyagának takarékosabb válogatását ev­vel párhuzamosan fontolóra kellene venni. Gerle János Jékely Zsolt Sodor Alajos Budapest építészete a XX. században Werner Blaser: Faházak (Holz Haus, Maisons de bois, Wood houses) Wepf Co. (háromnyelvű kiadás) Basel—New York Bár építőfában, bútorfában szegények vagyunk, faszerkezeteket, faépületeket ismertető szakkönyveket és művészeti kiadványokat mindig nagy örömmel és érdeklődéssel forgatunk, tanulmányo­zunk. A leírások, magyarázatok, elemzések s főleg a fényképek és rajzok nyomán újra és újra átéljük az építés ősi mozza­natait, a szerkezetekben lejátszódó elő­játékot, a csomópontokban sűrűsödő építő-barkácsoló leleményt s gyönyörű­séggel képzeljük el a puhán fénylő ge­renda, deszka és zsindely felületek me­leg barna tónusait, bársonyos tapintású tagozatait, melyek mint a kötetben citált Mies van der Rohe idézet végén olvas­hatjuk „úgy zengenek mint ősi dalla­mok.” A kötet szerzője Werner Blaser — akinek neve a svájci építészeti, mű­vészeti szakirodalomból már régóta is­mert — építész, építészet elméleti író szenvedélyes és kitűnő fotográfus. Ha­talmas archívumából nemrég egy könyvsorozatot állított össze, melyben nemcsak képeit de szakmai tapasztala­tait és álláspontját is közkincsé szándé­­kozik tenni. A sorozatnak, jelen mű mel­lett, már korábban két kötete jelent meg (A szikla az én házam — kőépíté­szet, 1976 és Törékeny építészet — üveg és fémszerkezetek, 1980). A faépítészetet bemutató kötet nem törekedett teljességre. Az anyagot min­den bizonnyal Blaser tanulmányútjai és szakmai tapasztalatai határolták körül. Lényegében csupán három terület fa­építészetével foglalkozik Svájc külön­böző régiói, E­szász és Finnország került be kötetébe. A több fejezetes beveze­tőben ír a fáról mint építőanyagról, szó esik a szerkezetelvűségről az ún. objek­tív építészetről, majd a faépítészet tör­ténetéből emel ki a szerző jellegzetes példákat egészen a mai építészetig be­zárólag. A változatosan felsorakozó fénykép­­felvételeket, szerkezeti részletrajzok, belső terek vázlatai és igen artisztikus régebbi alaprajzi metszeti és homlokzati ábrázolások egészítik ki. Meglepő, újat mondó témák (fedett fahíd Emmental­­ban) és részlet felvételek mellett és kö­zött sajnos számos érdektelen fotó és ismétlődő téma is (barokk polgárházak) szerepel, s például a finn faépítészetről is kissé egyoldalúan csupán a városi há­zakat, templomokat mutatja be. Úgy érezzük, talán a szép igényesen előállí­tott kötethez szövegben és képben is kevés volt a mondanivaló. N. E.

Next