Magyar Figyelő 1912/2

Herczeg Ferenc: Mohács felé

Mohács felé Elbeszélés. Irta: Herczeg Ferenc. Hajnalban elállott a zápor és újból kisütött az augusztusi nap. Amerre a három magyar lovagolt, a hosszan elnyúló baranyai dombok gőzölögtek, mintha fehér füsttel égnének. A levegő forró és fülledt maradt, mintha üvegharang borulna a földre. A nap pedig délben is olyan kísérteties árnyékokat vetett, akár az éjféli holdfény. A három magyar messziről jött és a királyi táborba igye­kezett. Először Tolnán keresték a hadi­szállást, de onnan tovább biztatták őket délnek és most a hadiszekerek csapásai, amelyek az agyagos utat mélyen fölszántották, kalauzolták őket. A három magyar közül az egyik erdélyi ember volt, a másik trencséni, a harmadik a nagy Alföldről jött. A pesti révnél ismerkedtek össze és anélkül, hogy erről szó esett volna köztük, mindjárt első napon az erdélyi ember vette át a kis csapat vezetését. Tekintélyes, eszes, kissé már elhízott öreg ember volt. A három közül neki volt a legjobb paripája. Régi formájú, idomtalan nagy fegyvereket viselt, aminekkel egykoron a Rigómezőn csatáztak az öreg magyarok. Beszélgetés közben szóba hozta, hogy édesapja a nagy gubernátort szolgálta, ő maga pedig Mátyás királlyal Jajcában és Bécsben járt. A Hunyadiak dicsőségének kevély visszfénye ragyogott a szemében. Most a Szapolyai embere volt és híradást vitt a királyiaknak.

Next