Magyar Figyelő 1916/4
Zilahy Lajos: A két Illey
Zilahi Lajos a szelíd, jóságos sápadt kéz egymásba kulcsolva pihen a koporsóban. Egészen az anyja fia volt. A nézése, a hangjának színe, a keze formája és a szíve hűvös tisztasága. Az anyja nevelte, az anyja tanította hegedülni és imádkozni is. Sokszor esténkint az Illey-kastély emeleti ablakában kettős hegedűszó zengett: Illeyné és a fia játszották az Ave Máriát. — Holdkórosak, — mondta ilyenkor Illey László és megnyergettette a hátaslovát. Az izlandi kanca szügyéről csak úgy szakadt a hab, mikor megérkezett a városba, a megyei kaszinó elé, ahol mint verhetetlen kártyást és győzhetetlen ivót ismerték Illey Lászlót. Ők ketten, Gábor és az anyja, külön lelki életet éltek. Sokszor karonfogva sétáltak a kertben, halk és finom szavakkal simogatták, legyőzték egymást, az életet és a szeretetet úgy magyarázták, ahogy Assissi Szent Ferenc tanította. Illey László ezzel szemben kemény és hangos szavú ember volt, a lelkében ugyan némi tisztelettel adózott a feleségének és a fiának, de amellett nem vetette meg a cigányt és a bort és azt tartották róla, hogy a régi százéves kanásznótákat már csak ő tudja valódi szük szerint énekelni. Az ötven év felé közelgett, fekete haját megezüstözte az idő, pusztai foglalkozása tökéletes arabot formált belőle, bókjait és virágjait jól ismerték a megyei asszonyok. A gavallér, virtusos magyar úr volt Illey László, az ötven év küszöbén is ifjú még, aki azt a véleményt tartotta, hogy az Úristen a fehérnépet nemcsak imádkozásra teremtette. Gábornak az emlékezetében derengett valami egy Gréte nevű német leányzóról, akit Grácból hoztak a tízéves, bársonyruhás Illey gyerek mellé a Goethe gyönyörű nyelvének elsajátítása végett. Gábor világosan emlékezett fehér bőrére, lenszinű hajára és pávakék szemére, a leánynak egy reggel váratlanul és hirtelen kellett távoznia az Illey-házból. Novemberben hirtelen alkonyodik és mire visszajöttek a temetésről, az Illey-ház homlokára akasztott fekete zászló már beleolvadt a levegőbe. A vendégsereg egy rövid órát töltött meg az ebédlő csillárai alatt a toros asztalnál, az urak és az asszonyságok halk beszéddel gyászolták Illeynét. Gábor ezen az estén sokáig térdepelt az anyja imazsámolyán, a karlsruhei üvegmécsesben kék láng égett és a Szűz Anya alakja megnőtt a homályban.