Magyar Figyelő 1916/4

Zilahy Lajos: A két Illey

A két Illey Elbeszélés. Irta : Zilaliy Lajos. Illey Lászlónét ősszel temették, amikor az Illey-kertben már leszedték a rózsakarók tetejéről a színes üveggömböket és a rózsafák koronáját a novemberi fagyok elől beásták a földbe. November vége volt és az őszirózsák vékony, fehér szirmukkal már behavazták a virágágyakat. — Száraz betegségben halt meg az asszonyunk, — mondták odalent a cselédházban az idegen parádés kocsisoknak az Illey- ház cselédei. A kocsisok borsozotl meleg borral kocintgattak egy­másra és régi temetések emlékeit beszélték. Odakint fagyos ősz­utói szél vágtatott és a kastély tetején a zöld bádogkakas hango­san jajgatott. Illey Lászlónét negyvenéves korában vitte el a fehér halál. Takácsy lány volt és azt mondják a Takácsy lányok mind tüdő­vészben pusztulnak el. A kezük átlátszó lesz, mint a hervadó liliomok szára, a tekintetük megfakul és az arcbőrük alatt hal­vány, alig látható pirosság ég, mint a búcsúzó nap fénye az ablak­üvegen. Illey Gábor, — az egyetlen Illey gyerek, — húsz éves volt ekkor, finom és álmatag arca az anyja vonásait őrizte, sötét, be­fele néző szemét, amelyet most kék karikákba rámázott a fájda­lom és a gyász, egy percig sem vette le az anyja koporsójáról, mialatt az esperes fekete talárjában a zokogtató gyászbeszédét mondta. Érezte, hogy most valami uj, valami keményebb és ke­gyetlenebb élet kezdődik, az anyja elengedte a kezét és most ez

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék